KÖLTÖZÜNK!

Mint láthatjátok, megint nem hoztunk részt, bár már kezdjük felhozni magunkát, ám most egy jelentős változás merült fel.

Mind én, mind Lace sokkal inkább wattpadon vagyunk jelen, és ott olvasunk, írunk, egyszóval azt preferáljuk, így a blog átköltözik oda! 

Innen egyelőre nem törlünk le semmit, ám új rész ide már NEM fog érkezni!

Az új helyre most fokozatosan, pár naponta kezdjük töltögetni a részeket, így még csak 1-2 részt találtok fent, de a lényeg, hogy pár hét múlva itt bukkanhattok majd a folytatásra. 

Nézzetek be!

Köszönjük a kitartást!

https://www.wattpad.com/story/75481695

13. A naiv, a bunkó és a hazug

Oké, tény, hogy borzalmasan sokat késtem, de higgyétek el tényleg nagyon sajnálom. Ellenben most itt vagyok, egy szokásosnál hosszabb résszel, ami bár nem kulcsfontosságú, azért szerintem nem túl unalmas. Nagyon várom a visszajelzéseiteket!:)

Fran D. Black

13. A naiv, a bunkó és a hazug

Lotti

Roli ott állt velem szemben, a szokásos vigyorával méregetve engem. Akárhogy akartam, akármit csinált, ha hazudott is, én erre a srácra sosem tudok haragudni. Viszont egyenlőre azt sem tudtam, kinek higgyek. A szívem ezerrel húzott Roli felé, hiszen mégiscsak több közöm van hozzá, mint Déneshez, viszont a józan eszem kézzel-lábbal kiállt Dénes mellett, és hamarabb el tudta képzelni Rolandról, hogy hazudik.

- Kapsz egy esélyt, hogy újra elmeséld, mi történt, mostmár őszintén - meredtem rá karba tett kézzel, fél szemöldököm felhúzva.

- De hát az előbb már mondtam, hogy Dénes csinálta tegnap - csóválta a fejét értetlenül.

- És esetleg nem volt rá valami oka is? - próbáltam kihúzni belőle a dolgot.

- Én nem tudok annak a fejével gondolkodni - rántotta meg a vállát.

- Roland! - rivalltam rá.

- Inkább kezdjük azzal, hogy mit mondott neked. Talán könnyebb dolgom lenne, nem gondolod? - Tipikusan megkerülte a válaszadást. Egy pillanatra elgondolkodtam, mérlegelve mennyire jó ötlet ez, aztán végül bólintottam.

- Azt mondta, tényleg megütött, de azért, mert elszállt az agya. Attól, hogy... azt mondtad tegnap, hogy... - dadogtam, félve kimondani a tényleges okot. Mi van, ha Roli tényleg ártatlan és én megkérdőjelezem? Mennyire lenne gáz és szánalmas rám nézve? Végül úgy döntöttem megéri a kockázatot, legfeljebb az egészet Dénesre kenem. -, hogy azt hazudtad lefeküdtél már velem, sőt Janával is - sütöttem le a szemem. Roland nem reagált egyből, helyette gyanúsan hallgatott. - Roli, ne merj hazudni! - néztem rá dühösen, mivel ordított róla, hogy erre készül.

- Rendben, talán tényleg mondtam ilyet - tett fel a kezeit, ezzel felcsapva rám egy adag vizet a medencéből. - De alig emlékszem rá, szóval az is lehet nem mondtam, de ez is, hogy igen. Tisztára részeg voltam! - mondta, mint egy mentség képen.

- Úgy hallottam az emberek részegen őszintébbek - feleltem, kérdőn tekintve rá.

- Oh, tehát őszinteség az, ha azt mondom lefeküdtünk? Mikor nem? - válaszolta, olyan arckifejezéssel, mintha legalább megnyerte volna a csatánkat.

- Ahj, nem így értem - csaptam a vízre. - Mindegy, de akkor ezek szerint bevallod, hogy megérdemelted. Teszem hozzá, megköszönném, ha nem mondanál, még részegen se ilyen hazugságokat - szorítottam össze az ajkaim.

- Jó, sajnálom. De akkor nem haragszol rám igaz? - kérdezte, és közben már bújt oda hozzám.

- Dehogy haragszom. Csak nem szeretem, ha kínos helyzetekbe hozol - feleltem, és engedtem, hogy átöleljen. A nyakamba fúrta a fejét, és hallottam, hogy nyitja a száját, még mondani valamit, de nem tudta befejezni, mert az osztályfőnökünk ordibálni kezdett nekünk. Mikor felé fordultam, menet közben láttam Dénest, aki olyan arccal nézett minket, ahogy megöleltük egymást, mintha a fogát húznák. Beszélnem kell vele.

- Gyerekek! - kiáltotta Erika néni, olyan hangerővel hogy az Aqualand emeletén lévők is tisztán hallhatták a számukra idegen szót. Nem, egyébként kicsit sem volt gáz. - Legkésőbb háromnegyed óra múlva indulni szeretnék, ergo legalább a lányoknak ajánlom, hogy kezdjék el a készülődést. Aki nincs kész időben... Azzal nem tudom mit csinálok, de nem ússza meg szárazon! - mondta a mutató ujját lengetve ordibálva. Erre Mátyás random röhögni kezdett, de talán még hangosabb, mint, ahogy a tanárnő dirigált az előbb.

- Értitek! - fuldoklott nevetés közben kiabálva. - Nem ússzuk meg szárazon! - röhögte a hasát fogva. De az általa várt hatást továbbra sem sikerült elérni, mert nem csak hogy az egész osztály, de még legalább ugyanennyi külföldi is bámulta őt - ki, miért - értetlenül. - Azért vicces, mert a vízben vagyunk - mondta a szemét törölgetve, továbbra is heherészve.

- Értjük te vadbarom, csak az a szar, hogy egyáltalán nem vicces - szólt neki Dénes, és lelocsolta a haverját, hogy a hideg víz észhez térítse, ami persze nem jött be.

- Nyomorék - morogta Roland, aki a derekamat átkarolva állt mellettem. Felnevettem. Az a lényeg, hogy jól kijönnek egymással a srácok.

- Na, jó szerintem én tényleg megyek öltözni - mondtam, mire én elindultam Jana felé, ő meg vissza Olivérékhez, akire egyébként a Vivis történések óta sokkal jobban figyelek.

》》》》》

- Dénes! - kiáltottam, mikor megláttam végre a folyosón. A hajszárítóhoz igyekezett, mivel mi lányok már rég kész voltunk, de ők még épp, hogy csak kijöttek a medencéből. Na, akkor kire is kell várni?

Dénes a neve hallatán megtorpant, és bevárt, míg mellé értem, aztán tovább indult a hajszárítók felé, ezért követtem.

- Csak elnézést akartam kérni, amiért neked ugrottam Roland pofán verése miatt - mondtam, a szárító hangját túlharsogva.

- Semmi baj - rántotta vállát. - Nem a te hibád - mosolygott. - Sokkal inkább azé a gyökéré - tette hozzá fojtott hangon. - De gondolom most is sikerült megvezetnie, abból, amit láttam.

- Ne beszélj így róla - sütöttem le a szemem.

- Király, tehát véded is - bólintott gúnyosan. - Ilyenkor nem érzed magad naivnak? Hazudozik, aztán megbocsátasz egy szavára, és ez ismétlődik folyamatosan.

- Ezt nem gondoltad komolyan - néztem rá összeszűkült szemmel. - Lenaivozol, és meg akarod szabni, mikor hogy döntsek Rolanddal kapcsolatban. Csak azt ne felejtsd el, hogy én sokkal jobban ismerem őt - fejeztem be, majd ellöktem magam a faltól, aminél támaszkodtam. Ez most tényleg megsértett. Nem tudom, honnan vette a bátorságot rá, hogy ilyen lekezelően beszéljen.

- Ne már, Lotti, várj - szólt, és a karom után nyúlva visszafordított. - Nehogy már ez a köcsög ugrasszon minket egymásnak.

- Nem ő ugraszt, hanem te - morogtam. - Ne próbálj mindent rákenni.

- Jajj, ne csináld ezt! Tudod jól, hogy gyűlölöm a srácot, mindenkinél jobban. Én csak... kezdek besokallni tőle. Nem akartalak megbántani. - Bólintottam. Talán tényleg naiv vagyok, de neki is sikerült egyből enyhíteni ezzel.

- Talán féltékeny vagy rá? - kérdeztem fél szemöldökömet felhúzva.

- Rá? - horkant fel. - Mire, hogy egy sunyi paraszt, vagy talán arra, hogy hazudik, mint a vízfolyás? - Végig mértem az arcát. Bár ez egy határozott nem válasz volt, nem tudtam neki elhinni, hogy tényleg nem féltékeny. Az arckifejezése sem erről árulkodott.

- Ha te mondod - vigyorogtam, aztán kimentem az aulába, ahol egy- két lányon kívül a srácok ültek kanapékon, vadul játszva Patrik telefonján. - Ti meg mit csináltok? - ráncoltam a szemöldököm.

- Ssssssss! - sziszegtek le egyszerre legalább hárman.

- Jól van, na, bocs már, hogy meg mertem szólalni - tettem fel a kezem védekezően, miután leraktam melléjük a hátitáskám. Vili végül, megszánva, rám pillantott.

- Head of galaxy war a neve - közölte, mire vontatottan bólintottam, mintha egyáltalán lenne fogalmam arról, hogy mi a franc is az. - Olyan játék, mint a LoL, csak ez androidra meg iOS-re van. - Aha, mert egyébként így már sokkal világosabb lett a dolog...

- Oh, értem - mosolyogtam. Nem bizonyultam megfelelő színésznek, mert a srác kiröhögött, de másodpercek töredéke alatt már nem is figyelt rám, hanem vissza kapcsolódott a csatába.

- Vaaaaaa - ordítottak fel egyszerre pár perc múlva mellettem, így facebookozás közben megugrottam a helyemen ijedtben. - Pedig már majdnem meg volt - röhögött kínjában Patrik, majd egyszerre veszekedni kezdtek, ki játssza a következő menetet. Zoli nyert.

- Jézusom, olyanok vagytok, mint a gyerekek - forgattam a szemem a srácokat nézve. Közben még néhány lány, fiú, meg a tanárnők is kijöttek a folyosókról, tehát felálltam, hogy összeszedjem a cuccom. Persze a kockák egyáltalán nem zavartatták magukat.

- Akkor mehetünk - tapsikolt Erika néni. - Fiúk, tegyétek el a kütyüt, és koncentráljatok az indulásra! - rivallt rájuk, mire elrakták pár percre a telót, de addig is végig a stratégiát tárgyalták meg. Amikor pedig felszálltunk a buszra, egyből folytatták is a nélkülözhetetlen játékot, a hátsó ötös ülésen.

Janával beültünk egy páros helyre a kisbusz közepe körül. A kockákon kívül majdnem mindenki síri csöndben volt, zenét hallgatott, meg olvasott. Úgy tűnt rendesen leszívott minket a víz. Mivel ám nekem egyik tevékenységhez sem volt kedvem e kettő közül, áttértem a kedvenc programomra: az agyalásra. Ismét kattogni kezdtem azon, hogy naiv vagyok, de közben Dénes meg bunkó, míg Roland hazug. Amikor az osztálytársaimat méregetve gondolkodtam, egyszer csak, úgy mikor már 5-10 perce mentünk, valami felkeltette a figyelmem.

- Tanárnő! - kiáltottam előre, mire néhányan felfigyeltek rám a telefonjaikból. - Én nem akarok beleszólni, de csak 17-en vagyunk. Valaki hiányzik - mondtam, amire Erika néni egyből felpattant idegesen.

- Na ne szórakozzatok! - kiáltotta. - Komolyan? - nézett rám kétkedve.

- Hát, ha jól tudok számolni, akkor aham. - Elkezdtem felmérni a többieket, hogy megpróbáljak rájönni kit nem látok. - Basszus, a Viktor! - kiáltottam. - Ti gyökerek, nem felejtettetek el valamit? - rivalltam a kockákra, akik simán képesek voltak a legjobb haverjuk hiányzását figyelmen kívül hagyni.

- Remek, tehát akkor fordulhatunk vissza! Patrik, Zoltán, Gergő, Vilmos, Bálint, mivel ez határozottan a ti lelketeken szárad elsősorban, ezért még számolunk! Sőt, mondjuk, kezdhetjük azzal, hogy ideadjátok azt a ketyerét - tipegett hátra a buszban, ami immár ismét az Aqualand felé tartott, az ofő, hogy kivegye a srácok kezéből a telefont.

12. Angol bige

Helló!:)
Sajnáljuk, az újabb egy hetes késést, de sajnos összejöttek a dolgok, így nem nagyon volt időnk felrakni a részt, amiről csak annyit szeretnék elmondani, hogy nekem az eddig kedvencem, és remélem, hogy nektek is tetszeni fog!:) 

Lace x. 

VILMÁNYI DÉNES

Szemétség, hogy akkora elégedett vigyor virított az arcomon, mint még soha, mikor Lottit és az összevert képű legjobb barátját néztem, a medence túl oldaláról?

Mondjuk, a bánatot sem érdekli, mert tényleg büszke voltam magamra, amiért megtettem egy ekkora lépést. Bár nem terveztem, hogy ilyen nyomokat hagyok Rolika arcán, a művem jobban tetszett, mint eddig bármi más.

Vagyis, egészen addig úgy gondoltam, amíg meg nem láttam Lottit bikiniben. Mondanom sem kell, hogy azonnal le kellett hűtenem magamat, miután alaposan végigmértem a testét. Többször is. Oda - vissza.

Karjaimmal támaszkodtam a medence szélén, kényelmesen elüldögéltem egymagamban, amíg Roland egyre hevesebben, csapkodva magyarázott Lottinak. Aztán egyszer egyszerre vezették rám a tekintetüket, én pedig gúnyosan felnevetve kacsintottam egyet Roland felé.

Az a nyomorék még csak megverni sem tudott rendesen. Tény és való, hogy próbálkozott, de ha el is talált az öklével, akkor az az ütés is messzire elkerülte az arcomat. Csak a mellkasom bal oldalán volt egy halvány kis lila folt.

- MATYI BOMBA! - üvöltötte a legjobb barátom, miközben neki futásból, belecsobbant a medencébe. Hangosan nevettem, amikor megláttam a mögötte - lépcsőn -  érkező Janát, aki szörnyülködve figyelte őt, amiért ekkora állat, és amiért a csobbanás során telibe találta őt.

- Te vadbarom! - prüszkölte kisimítva az arcából elszabadult tincseit. Amint Matyi észlelte, hogy felidegesíthette a lányt, egyből kihúzta magát, gyorsan beletúrt a hajába, és Jana elé pattant, hogy megbizonyosodjon róla, hogy semmi bántódása nem esett.

Nevetve figyeltem őket, ahogy Matyi szerelmes pillantásokkal illeti a lányt, holott a szíve mélyén tudta, hogy semmi esélye nála. Jana pedig félt. Az a lány, aki keménynek mutatta magát mindenki előtt, aki soha nem sírt, ő félt. Rettegett attól, hogy újra közel engedjen magához valakit, aztán megint átverjék majd. Egyáltalán nem Matyival volt a baj, hanem Jana másokba vetett bizalmának hiányával. Ami természetesen a mi Rolandunk hibája.

A nevetésem kezdett elhalni, és sokkal inkább fancsalibb ábrázatot vettem fel, amit a halkan mormoló barátaim is észrevettek, és egy pillanat alatt mellettem termettek. Lapos, keserű mosollyal váltogattam a tekintetemet köztük, ők pedig értetlenül, összezavarodva bámultak vissza rám.

Végül Matyi megunta a hallgatást, és a vállamnál fogva meglökött. Túljátszva a szerepemet dőltem el, majd buktam a víz alá. Mosolyom szélesedett, ahogyan megfordulva a saját tengelyem körül, a társaságunkat bámuló lányokat fedeztem fel. És mivel Mátyás egyértelműen el volt foglalva Janával, így egyedül indultam oda hozzájuk.

Négyen voltak, három zavartan kuncogott, míg egy - aki középen állt - feltűnően végigmért és csábos vigyor kúszott piros ajkaira.

Feltűnően szép lány volt; sötét barna, már - már fekete haja egy kontyban pihent a feje tetején, ugyanilyen színű szemei kíváncsian vizsgálták az enyémeket, és nagyot kellett nyelnem, amikor lopva lejjebb vezettem a tekintetemet a testén. Egyértelmű volt, hogy oda figyel magára, ráadásul tisztában is volt azzal, mennyire őrjítően néz ki.

- Hello - köszörültem meg a torkomat, és hirtelen eszembe jutott, hogy nem is tudok nekik mit mondani. Pontosabban nem tudom, milyen nyelven kéne hozzájuk szólnom.

- Hello - fogait az alsó ajkába mélyesztette, és áldottam az eget, amiért olyan hőmérsékletű vízben voltunk, amivel kellően le tudtam hűteni magamat. Viszont a lánynak erősen angol akcentusa volt, így bátorságot, és minden angol tudásomat magamhoz véve kezdtem el beszélgetni vele.

×××

- Dénes - ijedten ugrottam meg a mögülem érkező hangra, ezzel messzebb kerülve Lindsay-től. Pedig már baromi jó úton haladtam nála. Szikrákat szóró tekintettel fordultam meg a tengelyem körül, de a pillantásom abban a pillanatban meglágyult, amikor felismertem az előttem ácsorgó Lottit. - Cs-csak azt akartam kérdezni, hogy tudnánk - e beszélni, de ú-úgy látom elfoglalt vagy - motyogta lehajtva a fejét, és elfordulva tőlem, visszaindult a lányokhoz.

Karjai után kaptam, az ujjaim szorosan bilincselődtek a csuklója köré, és határozottan húztam magam mögött, egy olyan pontig, ahol semmilyen osztálytársunk nem volt halló távolságban.

- Biztos ráérsz? Még csak el sem köszöntél a bombázótól - húzta el a száját gúnyosan, már nyoma sem volt a kezdeti félénkségének. Ahogy messzebb kerültünk Lindsay-től, úgy lett egyre bátrabb Lotti.

- A neve Lindsay - mordultam rá, majd látva a meglepett tekintetét, zavartan lesütöttem a szemeimet, és mély levegőkkel próbáltam lenyugtatni magamat. - És, természetesen ráérek. - Rád bármikor.  - Nos, miről szeretnél beszélni? - fontam össze magam előtt a karjaimat, és unottan neki dőltem a medence falának, míg ő egyik lábáról a másikra álldogált.

Annyira lenyűgözően gyönyörű volt. Igazi formás lány, nem olyan csont és bőr, mint manapság mindenki. Kreolos barna bőrét egy egyszerű, fehér bikinivel emelte ki még jobban. És persze ezzel a színnel felhívta a figyelmet a fontosabb idomaira is, amiket természetesen férfi léttemre megbámultam magamnak. Sötét barna haja most vizesen tapadt a homlokára, amit azzal próbált elhárítani, hogy félpercenként beletúrt, ezzel engem teljesen kikészítve.

- Mégis mi a bánatos halál faszáért verekedtél Rolanddal? - hangja csak suttogás volt, és pont ezért sokkal ijesztőbb, mintha kiabált volna velem. Ráadásul még káromkodott is, ami rá nagyon ritkán volt jellemző  - Nem mindegy  az neked, hogy ő kivel kavar? - tárta szét a karjait hitetlenül, én pedig homlokon csaptam magamat. Egyértelmű, hogy nem az igazi sztorit ismeri.  Akkor nem így kérdezné, sőt nem is velem veszekedne.

Közelebb hajoltam hozzá, átpillantva a válla fölött pont kiszúrtam Rolandot, aki természetesen minket figyelt, és győztes mosoly ült az ajkain. Várj csak Rolikám, várj csak.

- Édesem, azért hagytam helyben a te legjobb barátocskádat, mert azt mondta, hogy megfektette Janát - a szemei elkerekedtek, a levegő egy pillanatra a tüdejében ragadt - és téged. - ezúttal mély levegőt vett, lesütve a tekintetét megfordult a tengelye körül, miután még erőltetetten rám mosolygott, és elmotyogta, hogy nyugodtan menjek vissza az angol bigémhez.

Ha nem láttam volna rajta, hogy másodperceken belül robbanhat, biztos, hogy kioktatom őt Lindsay nevét illetően.

- ROLAND, GYERE IDE DE AZONNAL! - Lotti abból a tekintetből is különleges volt, hogy neki nem számított hol van, vagy mit csinál,  képes volt mindent félretéve ordítani. Még egy olyan helyen is, ami tele volt idegenekkel.

Magában fortyogva indult meg a megszeppent srác felé, én pedig hangosan nevettem az arckifejezésén. Na, meg azon, hogy megijedt egy 165 centis lánytól.

- Ez meg mi volt? - a helyét egyből Jana vette át, aki mellém állva felvette ugyanazt a testtartást, amit én, és szórakozottan figyelte, ahogyan a legjobb barátnője hevesen gesztikulálva üvöltözik Rolanddal. - Egyszer én is szeretnék így kiabálni ezzel a nyomorékkal - sóhajtotta óvatosan a vállamnak döntve a fejét.

- Nem tetted meg, amikor szakítottatok? - kérdeztem meglepve, amin gunyorosan felnevetett.

- Mikor volt már az?! - legyintett, én meg elgondolkoztam azon, hogy elmondjam- e azt is neki, amit Lottinak is. - Ebből sosem elég.

- Akkor jó - vontam meg a vállamat, amelyiken nem támaszkodott - mert azt mondta, hogy megdugott téged és Lottit. Nos igazából ezért vertem szét.

Eltoltam magamtól, majd hátráltam tőle egy lépést, amikor láttam, hogy a szemei vérben forognak, és szinte hallottam, hogy valami elpattant az agyában.

- Szalontai Roland, ajánlom, hogy menekülj - sziszegte.

Az előbb azt gondoltam, hogy Lotti az ijesztő, mikor suttog?! Akkor Janára nincsenek szavak.

11. Snapchat

Először is bocsánatot kell kérnem, amiért egy hetet csúsztunk, de sajnos nem lettem időre készen. Másodszor meg kell köszönnöm, hogy már 6 feliratkozónk van, ezen kívül kommentek is érkeznek, ami nekem/nekünk nagyon jó érzés, tehát hálás vagyok érte, és továbbra is várom őket. Harmadszor pedig itt az új rész, ismét Lotti szemszögből, ismét tőlem, és ismét remélem, hogy tetszeni fog nektek!

Jó olvasást!

Fran D. Black

11. Snapchat

Lotti

Már este kilencfelé járt az idő, de még csak most következtek a nap legfontosabb programjai. Míg a fiúk valami fogadás miatt -, amiről annyit tudok, hogy Roli nyerte meg - éppen bulizni indultak, mi lányok eközben már lezuhanyoztunk. Arra gondoltunk, ha a srácok kanbulit tartanak, mi miért nem csinálhatnánk egy csajos pizsibulit? És a fiúk voltak olyan rendesek, és megdobtak minket egy üvegborral, mondván "ennyitől is bebasztok", de fogalmam nem volt kifogja ezt hatónk közül meginni... Mindenesetre nem akartuk megsérteni őket, ezért műmosollyal elfogadtuk, és engedtük őket lelépni.

Alíznak volt DVD lejátszója meg filmjei, így mi hárman mentünk át hozzájuk, hogy megkezdjük a vitát, arról mit is nézzünk.

- Úú nézzünk valami szuperhősöst - csillant fel Csenge szeme, majd amikor meglátta a lemezek között a Bosszúálló címűt, izgatottan mutatta fel a nyertest a részéről. Mi öten egyöntetűen hurrogtuk le az ajánlatát, és egyből valami csajosabb után kezdtünk kutatni.

- Na, akkor szavazzunk a három közül: Fogadom, Valentin-nap, vagy a Kék lagúna - Az ébredés? - kérdezte Alíz a hason fekve a lemezeket mutogatva. Viszonylag egyhangúan megválasztottuk az utolsót, és gondosan előkészítettük a százas zsebiket, meg a konyhásoknak köszönt popcorn adagokat.

Elkezdtük nézni a kiválasztott romantikus drámát, ami valljuk be, nem igazán okozott nagy meglepetéseket nekünk, hiszen négyen már láttuk, de Csengét meg Vivit alapból nem kötik le túlzottan az ilyen stílusú filmek, szóval készen álltunk rá, hogy ha úgy alakul leütjük őket.

- Aszta, van borunk?! - szólalt meg Vivi, alig tíz perccel a kezdés után ő már látványosan felmérte a szoba összes kis pontját, valami érdekfeszítő dolog után kutatva, és úgy tűnt meg is találta. - És még ki sem bontottuk? - csóválta a fejét, és egyből ráugrott az üvegre, majd bontogatni kezdte, mi, többiek pedig homlok ráncolva követtük végig a szemünkkel. - Hmm, hmm kékfrankos. Fogalmam sincs, mit jelent ez, de az biztos, hogy finom - kortyolt bele az italba. - Ki kér? - vitte végig lassan, mindegyikük előtt, de csak egy-egy fejrázást és furcsálló vagy döbbent tekintetet kapott. - Hát, annál több marad nekem - rántott vállat, majd visszaült a helyére és tovább iszogatta magában a bort. Nem, ekkor még nem gondoltunk bele, hogy ő ezt tényleg teljesen meg akarja inni.

Újra elkezdtünk a filmre fókuszálni, ahol a főszereplők, már kint voltak a szigeten, és megkezdték a szenvedést. Hamar visszasüppedtünk volna a filmünk világába... ha nem lenne egy Vivink.

- Mi a büdös franc, Olivér? Menj már a... - mondta, a csöndhöz képest nagyon is hangosan, mire egyszerre fordultunk felé. Hogy jön ide Olivér? De, amikor észlelte, hogy igen, ezt hangosan kimondta, hirtelen motyogásba váltott. Vivi idegesen fészkelődött, és mellette szemet szúrt nekem az alig húsz perc alatt több, mint a feléig megüresedő zöld, literes üveg. Semmi jót nem ígért ma nekünk Vivi. A lány, mikor már csak én és Jana meredtünk rá kitartóan, felpattant a füléhez tartott telefonjával, és kiiszkolt a szobából, újra mindenki figyelmét magára vonva.

- Mi a fene ütött ebbe a csajba? - morogta Jana halkan, Vivi után nézve.

- A bor - horkantam fel gúnyosan, majd újra a tévé felé fordultunk, habár egyértelmű volt, hogy egyikünk sem a cselekményt követi, hanem Vivi visszatértét várja. Sajnálatunkra az ismeretlennel folytatott telefon beszélgetéséből egy szót sem hallottunk, gyanítottam, hogy erre gondolva távolabb ment a szobától.

Igazából, ha teljesen a filmbe lettünk volna belemerülve is bőven felrázott volna minket Vivi berobbanása, nem hogy így. Vad kilincslenyomását, trappolás követte, mielőtt becsapta az ajtót, és ezt tovább folytatta egészen, míg a falmelletti helyére vissza nem vonult. Ott ideges mozdulattal hajította le a telefonját Eszter ágyára, és a kis tárgy koppanással ütődött a falnak. Karba tett kézzel vetődött le törökülésbe, majd egyből nyúlt jobb kezével a borosüveg felé és meghúzta. Kezdett aggasztani a viselkedése, de tudtam, hogyha nem akar nem fog beszélni, úgyhogy inkább a várás mellett döntöttem.

Ami természetesen, Vivit ismerve, nem tartott sokáig. A filmben éppen a legboldogabb rész volt, ahol a szigeten ragadt fiú és lány végre összejönnek.

És akkor koppant az üveg a padlón, ahogy Vivi konkrétan földhöz vágta, majd az arcához kapta a kezét. Sírt.

- Vivii - reagált Csenge elsőnek. - Mi a baj? - ugrott oda hozzá, és megpróbálta átölelni. Ha már ő lépett, mi megmaradtunk a csendben figyelésnél.

- Ne, ne faggass - salapált, ezzel hátra taszítva Csengét. - Részeg vagyok. A részegek meg őszinték. De én nem akarok - hadarta, miközben a hangja el-elcsuklott a sírástól.

- Ne szívass, Vivi. Sosem sírsz, még jó, hogy megkérdezzük mi a bajod, annak ellenére is, hogy alig fél óra alatt legurítottál egy liter bort, khm - szólalt meg Jana.

- Rajta, nekünk bármit elmondhatsz - sétáltam oda hozzá guggolva. - Mit ér egy pizsibuli a problémák megtárgyalása nélkül? - simítottam meg a karját mosolyogva. Vivi továbbra is tenyerébe szorított arccal zokogott, bár úgy tűnt lassan, de csillapodik.

Pár percre elhallgattunk, mert így nem sokat ért volna beszélnie. Csak a film hallatszott, Vivi sírása mellett. Pocsék volt látni, ahogy a mindig vidám és erős barátnőmből tör ki a sírás.

- Legyen - sóhajtotta végül.

- Tehát, mi történt? - kérdeztem halkan. - Olivérrel... - tettem hozzá.

- Küldtek egy képet snapchaten, amin Olivér egy lánnyal van - szorította össze az ajkait, majd megtörölte a kezével a szemét.

- És ez azért gond, mert...? - próbálta Jana kihúzni belőle a szót.

- Mert mi együtt járunk - döntötte hátra Vivi a fejét.

- A lánnyal? - kérdezte Csenge, vagy inkább Az ész tágra nyílt szemekkel.

- Olivérrel, te gyökér - mondta ki Vivi, és legkésőbb itt, már mindenkinek leesett az álla.

- Mi. A. Franc? - nézett rá Jana, döbbenten, mire Vivi csak egyszerűen bólintott. - Mióta? - csóválta a fejét értetlenül.

- Most lesz fél éve - mondta, és közben az ágyba veregette a fejét.

- Hogy a picsában titkoltátok el ezt eddig? - döbbent le Eszter is.

- És akkor most megcsalt? - szálltam be a kérdezősködésbe.

- Ennyiből nem tudtam eldönteni - rántotta meg a vállát. - Felhívtam, de olyan részeg, hogy sjuuu.

- Akkor legalább valami közös bennetek - dünnyögte Jana, akiről köztudott, hogy Roland egész sleppjét ki nem állhatja.

- Ezt eddig miért nem mondtad el nekünk... nekem? - kérdeztem, és mostmár sehol sem volt mosoly az arcomon. Csalódott voltam, hogy az egyik legjobb barátnőm nem avat be a legfontosobba az életében, mintha nem bízna bennem.

- Úgy gondoltam, mivel senki se helyeselné, inkább jobb, ha nem is tudja senki - felelte, de nem tűnt teljesnek a mondat.

- Kivéve Roland, mi? - horkantam fel gúnyosan, mire Vivi lesütötte a szemét. - Roland a legjobb barátom! Semmi bajom velük, tehát Olivérrel sem. Már miért ne helyeselném? Nem, itt nem arról van szó, hanem arról, hogy folyton mindenki egy lap alá vesz Janával. Pedig nincs okotok rá - mondtam, teljesen higgadtan. - Mindegy, Olivér jó fej srác, és szerintem összeilletek. Szard le mindenki véleményét - fejeztem be, miközben felálltam, és kisétáltam az ajtón. Rosszul esett, és nem akartam ebben a témába jobban belemenni.

A folyosóra kilépve, pont azt a szerencsés pillanatot kaptam el, amikor a fiúk visszafelé készültek, a fél csapat erősen dülöngélve.

És megpillantottam Rolit, akinek az arca, hát... Érdekesen vörös és lila volt.

- Mi a franc, Roland? - futottam oda hozzá, és megfogtam az arcát, ami a balszeménél nem gyengén fel volt dagadva. Áron állt mellette a jobb oldalán, gyanítom alapból volt benne nem kevés alkohol, és a bevert szeme miatt sem volt valami stabil a járása.

- Szerintem ezt majd holnap megdumáljátok - szólalt meg Áron, és elkezdte betámogatni Rolit a szobájába.

- Hát, hogyne - dünnyögtem, és előre láttam milyen kellemes lesz az éjszakám.

10. Álnok, semmirekellő, világi nyomorék

 Helló,
Meghoztam az új részt, és nagyon örülnék neki, hogyha miután elolvastátok, hagynátok magatok után valami nyomot! x.
Lace.

VILMÁNYI DÉNES

Hihetetlen, hogy ez a két nőszemély ennyire makacs. Nem csak én, de az osztály többi tagja is utálta, ha a két lány veszekedett, mert az egész közösségünkben feszültséget generált.

És, mivel a vita egyik fő oka én voltam - Roland mellett, aki ugye semmit nem tett volna a kibékülés érdekében -, így arra a döntésre jutottam, hogy kényszerítem őket a dolgok megbeszélésére.

Tudtam, hogy abban a percben, mikor odalöktem Janát, mind a ketten kinyírtak volna. De, legalább közösen tették volna.

Elégedett vigyorral az arcomon sétáltam vissza a fiúkhoz, akikhez úgy néz ki, az osztály összes hímneműje csatlakozott.

Keresztbe tett kézzel álltam meg Mátyás mellett, aki szinte egyből sajnálkozó pillantást vetett rám, és Roland felé biccentett, aki éppen a hasát fogva nevetett. Valószínűleg a saját poénján, ugyanis rajta kívül senki nem nevetett.

Megvontam a vállam, és teljes testemmel Lotti, féreg legjobb barátjához fordultam. Mennyire szerettem volna a helyében lenni.

- Hé, Roland! - szólítottam meg, mire ő egyből abbahagyta a nevetést, és komoly arccal tekintett vissza rám, míg felvette ugyanazt a testtartást, amit én. - Mi volt annyira nevetséges, hogy csak te tudtál röhögni rajta? - vontam fel a fél szemöldökömet. Matyi oldalba bökött, és hangosan krákogott, ezzel jelezve, hogy ne merjek semmilyen hülyeséget csinálni, mert Lotti még jobban megutálna.

- Ahhoz neked semmi közöd, Dénes. Törődj csak azzal, hogy neked soha nem lesz akkora sikered a nőknél, mint nekem. - nevetett fel kárörvendően, míg a társaságunk hangos huhogásba kezdett, és kíváncsian várták a válaszomat.

- Nem nevezném sikernek, hogy minden jött- menttel összefekszem. Ki tudja, lehet már van valamilyen nemi betegséged. Nekem nem ér ennyit, hogy ekkora "király" - rajzoltam idézőjelet a levegőbe - legyek, mint te.

- Nem tudsz te semmit - köpte, és lassan közelebb lépkedett. Kezdett egyre beljebb kerülni a személyes terembe, amitől nem kicsit undorodtam el.

- Mondd neked valamit, a magánszféra szó, haver? - vettem egy mély levegőt, és a vállánál fogva toltam rajta egyet - Lépj hátrébb, vagy még a szokásosnál is jobban lesz hányingerem, amikor a közelemben vagy - néhányan halkan felnevettek, míg a velem szemben álló Roland csak a szemeit forgatta.

- Öhm, srácok - vakarta meg jobb kezével a tarkóját Lénárd, míg a másikkal a telefonját tartotta, amin nyilván olvasott valamit. - Az egyik oldalon azt írták, hogy van egy tök jó fogadás, az ilyen osztálykirándulásokra. A lényeg, hogy a srác, aki estig a legtöbb női feneket fogja meg, az ingyen piál. De szigorúan csak az osztálytársak számítanak! - emelte meg a mutatóujját, jelezve, hogy tényleg jelentős dolgot mond - A fogadás, vagy kihívás, ma este 9 óráig tart, és az utána lévő buliban, a nyertes, minden piáját nekünk kell állnunk.

Nem válaszoltunk, csak némán bólintottunk, és néhányan kajánul elvigyorodtak, ahogy végignéztek az osztálytársnőinken.

Roland összecsapta a tenyereit, miután a hajába túrt, és sejtelmes - számomra undorító - mosollyal vezette végig a tekintetét rajtunk.

- Nos, uraim - sóhajtotta - remélem nagyon megvannak tömve, ugyanis egyértelmű, hogy ezt bizony megnyerem - nevetett, és utat törve magának, kilépett a körből, és megcélozta Jana és Lotti két fős csoportját.

Idegesen túrtam a hajamba, ahogy folyamatosan, premierplánban néztem, amint közel hajol a két lányhoz, és szinte egyszerre alig észrevehetően megpaskolta a feneküket.

A reakciójuk különböző volt; míg Lotti zavartan elmosolyodott, és egy legyintéssel elintézte a dolgot, legjobb barátnőm mély levegőket vett, és tisztán látszott rajta, hogy nyugtatni próbálja magát.

Nagy, sietős léptekkel indultam meg feléjük, és ahogy Janának feltűnt a jelenlétem egyből a karjaimba kérte magát. Szorosan öleltem, miközben a válla felett Lottira pillantottam, aki halványan mosolyogva figyelte a jelenetet.

- Minden rendben? - tátogtam, ő pedig egy bólintással elintézte a dolgot, és karjaival átölelte magát, mikor egy nagyobb szél fújt felénk.

Gondolkozás nélkül engedtem le a karjaimat Janáról, és vettem le magamról a pulóveremet, hogy Lottinak adhassam, aki naiv módon csak egy rövid pólóban jött, míg majdnem mindenkin volt valami vastagabb.

Ahelyett, hogy tiltakozott volna az ellen, hogy felvegye, szinte kitépte a kezemből, a sötét barna darabot és a lehető leggyorsabban belebújt.

Letörölhetetlen mosollyal néztem, a lányt, aki az én pulóveremet viselte, annak ellenére, hogy több mérettel nagyobb volt rá, és a szerelme pár méternyire tőlünk végig nézte a jelenetet.

×××

Fáj bevallani, de ahogyan az várható volt, a fogadást, osztályunk hímringyója, Roland nyerte. Igazából, már az elején tudtam, hogy esélytelen a nyereségem, mivel vele ellentétben én rendelkezem olyan lényeges szervekkel, mint a gerincem, így egyértelmű volt számomra, hogy nem megyek oda a lányokhoz - akikkel egyébként soha nem beszélek -, és tapizom le őket.

Így hát, amikor az esti pasi - bulira készültem, a pénztárcámba raktam a bankkártyámat, ami arra az esetre volt félretéve, hogyha valami baj történne. Nos, az hogy Roland piáját is fizetnem kellett, határozottan bajnak számított.

Ujjaimmal még egyszer utoljára végigszántottam a hajamon, és kiléptem az ajtón, ahol már a szobatársaim vártak.

Hah, kivételesen én készültem el legkésőbb. De, azért lássuk be; nekem még lelkileg is fel kellett készülnöm erre.

- Ki az egyetlen fapofájú ember, itt, Amszterdamban, a bulik központjában? Miközben egy bulira megy? - hajolt a fülemhez Matyi, miközben a szórakozóhely felé caplattunk. Felsóhajtottam, és egy szemforgatás után, hamis mosolyt erőltettem magamra.

- Így megfelel? - vicsorogtam rá, mire ő csak megrázta a fejét, és halkan felnevetett, meglökve engem a vállamnál.

Még mielőtt odaértünk volna a helyre megbeszéltük, hogy amíg lehet együtt maradunk, pontosabban az a fő cél, hogy senki ne legyen egyedül.

Hangos csürheként vonultunk be, nem törődve azzal, hogy a hangos zene ellenére igenis felhívtuk magunkra a figyelmet. Főleg a lányokét.



×××

- Akkor is emberek! - kiáltotta Matyi kipirult arccal, felemelve a kezét, amiben a sörös üvege volt. Mindenki hasonlóan nézett ki, mint ő. Piros arc, csillogó szemek, és lapos mosoly, a kezünkben pedig valamilyen alkohol tartalmú ital - Az osztályban két olyan lány van, akik atom jól néznek ki, de egyikőjük sem lenne képes arra, hogy valamelyikőnkkel lefeküdjön. - kacagott fel saját poénján, és egyértelműen látszott rajta, hogy kezd beütni nála a pia.

- És, ki az a kettő? - Olivér hangja, ritka dologként szakította félbe a legjobb barátom nevetgélését. Keresztbe font karral dőlt hátra azon a kevés helyen, ami egy főre jutott.

- Jana és Lotti - vont vállat szúrta be szinte egyből Áron, és mindannyian helyeslően bólogattunk, a csend pedig fojtogatóan furakodott be közénk, egészen addig, amíg az álnok, semmirekellő, világi nyomorék Roland meg nem szólalt.

- Nekem már megvoltak - nevetett fel, ezúttal ő egyes- egyedül.

Kezeim ökölbe szorultak szavai hallatán, és tudtam, hogy kár volt felnéznem az arcára. Mert, amint megláttam az önelégült, gőgös mosolyt az arcán, valami elpattant.

Valami, ami erősen visszatartott eddig attól, hogy beverjem a képét, most elszakadt. A szék felborult a lendülettől, amivel felálltam, hogy utána neki ugorhassak, és az öklömet az arcába üthessem.

Nem tudom, miért, de a többiek percekig nem reagáltak, csak néztek maguk elé, ahelyett, hogy szétszedtek volna minket.

Mert igen. A féreg sem adta magát olyan könnyen, és ahányszor csak tudott, teljes erejével ütött, ahol ért.

9. Féltékeny picsák

Na, embik, megérkeztem a szám szerint kilences résszel, ami egyrészt rövid, másrészt nem is túl izgalmas, de azért remélem legalább olvasható lesz. Várom a visszajelzéseiteket, bármilyen formában, ÉS NE UTÁLJÁTOK ROLIT!!

Jó olvasást!:))

FDB

Lotti

A busz körül gyülekeztünk, készen arra, hogy elinduljunk Hágába. Legalábbis ami a többséget illeti, hiszen a két futóbolond 5 perce késett a fél nyolcra megbeszélt időpontról. Erika néni már elküldte Mátyást utánuk, így kiélvezve a fennmaradó pár percet, lecsaptam Vivire, aki végre nem beszélgetett senkivel. Ez pedig elég nagy csodának számított, mert nálunk ő volt az, aki tényleg mindenkivel jóban volt, és el tudott beszélgetni.

- Vivi, ülsz mellettem a buszon? - kérdeztem, és elbűvölő mosolyt erőltettem magamra. Vivi felnyögött.

- Megkértelek, hogy ebből hagyjatok ki - felelte, nem igazán barátságosan. - Már direkt meg is beszéltem Alízzal, hogy most mellé ülök.

- Hát jó, akkor ülök Roland mellé, csak nem akartam már ennyire a terhére lenni az este után - húztam el a számat.

- Lotti, úgyis meg kell ezt beszélnetek előbb vagy utóbb - csóválta a fejét.

- Az lehet, de csak majd, ha ő kezdeményez, mivel neki kell. Szóval ez inkább utóbb fog teljesülni - vontam meg a vállam, és el is indultam Rolandhoz, aki valamiért pont felém tartott.

- Üljek melléd? - kérdezte eszméletlenül cuki mosollyal az arcán. Ezek szerint nem nagyon voltam a terhére.

- Megköszönném - mondtam szomorúan felnézve rá. Halkan felnevetett és magához húzva megölelt. Mi lenne velem nélküle, most komolyan?!

- Na, üljünk fel a buszra - bólintott a jármű felé, mikor látta megérkezni Janáékat.

A kisbuszunk jobb oldali oszlopának utolsó üléspárjára huppantunk, közvetlenül az ötös elé. Utána feljött a két drága késő is, és lehuppantak egyel elénk a másik oszlopba. Egymás mellé. Oké, ez igazából senkit nem döbbentett meg, engem mégis valami nagyon furcsa érzés fogott el. Csak azt nem tudtam melyikükre vagyok igazából féltékeny.

》》》》》》》》》》》》》》

Hágában a királyi palotához mentünk, aminek a tanárokon kívül, minket, a pár lányt is érdekelt viszonylag, mert na, palota, hercegnők... Még jó, hogy kíváncsi vagyok rá, de a fiúk, mielőtt még elkezdődött volna az idegen vezetés, már teljesen készen voltak.

De valahogy mégis sikerült átszenvedniük az előadást, mondjuk, arról már ne beszéljünk, hogy Erika néni tiszta vörös volt a végére.

Végül hagyták, hogy szabadon sétálgassunk a palota udvarában, ami megint csak abból állt, hogy mi oda meg vissza voltunk minden apróságtól, a fiúk pedig fogták magukat és lecsöveltek a fű közepére.

Jana viszont nem volt velünk, inkább odacsapódott a fiúkhoz. Nyílt titok volt, hogy csak azért csinálta, hogy ne legyen a közelembe, pedig a legtöbben, már tűkön ülve vártak, hogy bocsánatot kérjen tőlem.

- Nyugi, majd észhez tér - mondta Eszti, mosolyogva. Megrántottam a vállam. - Már volt ilyen ezerszer veletek, és mind megoldódott.

- Na látod, pont ezért nem érdekel már. Mindig kitalál valami hülyeséget - forgattam a szemem.

- Azért te se vagy semmi - szólt közbe Vivi.

- Az meglehet, de ha máskor nem, most egyértelműen neki nincs igaza.

- Ahh, borzalmasak vagytok - húzta el a száját. - Azt meg tényleg nem értem, Rolandot hogyan viseled el. Abban szerintem igaza van Janának.

- Roland a legjobb barátom - ráncoltam a homlokom.

- Jana meg a legjobb barátnőd - bólintott.

- Pontosan. És ezzel most mi is van? - bámultam Vivit értetlenül.

- Elméletileg ők ketten ugyanolyan szinten vannak nálad. Roliról még is kétszer annyit dumálsz, és valahogy mindig felhozod őt. Okom van azt feltételezni, hogy már nem csak egy szimpla haver neked.

- Jézusom - grimaszoltam. - Te most komolyan azt akarod bebeszélni nekem, hogy belezúgtam Rolandba? - szörnyülködtem, talán kicsit hangosabban a kelleténél, mert mielőtt Vivi válaszolhatott volna, egy krákogás törte meg a csendet. Egészen pontosan Dénesé, aki ott állt mögöttem a karba tett kezű Janával.

- Na, hajrá - mondta halkan, és felém taszította a lányt, azzal megfordult és visszament a srácokhoz. Jana megállt előttem, és idegesen bámult. Fél szemöldökömet felemelve vártam, hogy egyáltalán megszólaljon.

- Bocs - szólt egyszerűen, és megrándult az arca, ami semmi jót nem ígért.

- Hát ez nem volt valami őszinte...

- Tényleg nem - morogta.

- Akkor te most ide jöttél, azért, hogy tovább hisztizz? Mert arra nem vagyok kíváncsi - feleltem.

- Nem... én... Ahj, tényleg nem akarok összeveszni veled... - mondta hezitálva.

- Csak?

- Csak még mindig úgy gondolom, hogy nincs igazad.

- Hogy mi van? - röhögtem fel kényszerűen. - Miért is? Mert nem csak veled vagyok 0-24-ben? Hát ne haragudj, de ez továbbra se valami erős érv. - Penge vékonyra szorította a száját, és ordított róla, hogy épp elszámol tízig.

- Tudod, ha azok, akikkel helyettem vagy, nem pont Roland és Dénes lenne, talán meg sem szólaltam volna.

- Magyarul, azt akarod mondani, féltékeny vagy? - kérdeztem, és úgy éreztem, hogy rátapintottam a lényegre.

- Nem - felelte, és lekezelő mosoly terült el az arcán. - Úgy értem féltelek tőlük téged. - Gúnyosan felnevettem. Ilyen mondvacsinált hülyeséget is régen hallottam.

- Ezt úgy mondod, mintha te egy legalább 5 évvel idősebb, sokkal többet tapasztalt valaki lennél. Hidd el ismerem mindkettőjüket épp eléggé - sütöttem le a szemem.

- Én csak jót akarok neked, Lotti hidd el - mondta szomorú hangon. - Tényleg olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél, ha már itt tartunk.

- Idősebb vagyok nálad - röhögtem fel kényszeredetten.

- Igen, de alacsonyabb, és éretlenebb - bólintott komolyan.

- Én, éretlenebb? - horkantam fel. - Igazad van, most is én hisztizek minden hülyeségen, és én kezdeményeztem az összeveszést, mert én már csak ilyen éretlen vagyok.

- Ha elég érett lenne a gondolkodásod, Roland közelébe se mennél, hanem hallgatnál a csomó emberre, aki óvni akar tőled.

- Csomó? Mind, az az öt ember? - néztem rá gúnyosan. - Az úgy nem rossz, ha nálad ez csomónak számít - húztam el a számat. - Viszont, ha te elég érett lennél, nem akadnál fent ezen ennyi erővel.

- Ahj, jól van Lotti. Figyelj, én komolyan nem akarok veled összeveszni, hidd el. Te vagy a legeslegjobb barátnőm mióta eszemet tudom, franc se akar elveszíteni - tette karba a kezét idegesen.

- Ezzel, azt akarod mondani, hogy...? - kérdeztem fél szemöldökömet felhúzva.

- Azt akarom mondani, hogy sajnálom, és felejtsük el ezt az egészet - mosolyodott el keserűen.

- Rendben - bólintottam. - De, ígérd meg, hogy nem fogsz minden lépésben ilyen marhaságokon elővenni. A Roland ügyet meg hagyd rám - tettem hozzá, mire egy szemforgatással reagált. Oldalra néztem, ahonnan lépéseket sejtettem, és megláttam az emlegetett szamarat. Roli lépegetett felénk, eközben Jana meredten bámult rám.

- Na mizujs, babák? - ért oda hozzánk Roland, és vigyorogva készült mindkettőnket átkarolni - gondoltam én, de csak a fenekemet fogta meg, és miután felé csaptam viccesen, Jana reakciójából arra következtettem, hogy az ő feneke is hasonlóan járt.

Pár pillanaton belül Dénes is csatlakozott hozzánk, akinek az éppen felrobbanni készülő Jana, egyből a karjai közé vetette magát. Dénes magához húzva ölelte meg, és nem, ez határozottan nem volt jó érzés nekem, de a feltörekvő kényes, féltékeny picsát igyekeztem elnyomni.

8. Carpe diem

VILMÁNYI DÉNES

Hallottam, hogy összevesztek, és mivel olyan hangosan ordítottak egymással, tisztában voltam vele, hogy a vita egyik oka én vagyok.

És, ez baromira nem tetszett, mert utáltam, ha az emberek a kelleténél jobban figyelnek rám, és ez határozottan abba a kategóriába tartozott.

Legalább úgy veszekedtek volna, hogy engem is, mármint szerény személyemet is hagyják felszólalni az ügy érdekében.

Igen, oké Lottival voltam. És, ezzel hol van a probléma? A többiek egyedül hagytak minket, így ahelyett, hogy egyedül bolyongtunk volna, együtt töltöttük az időt, mint két barát.

És, ez így teljesen oké.

Mármint Janának semmi oka nem lehet kiakadni azért, mert Lotts velem is lógott.

Az már más tészta, ha a szarrágó Roland miatt van kiborulva. Az magyarázat nélkül is jogos.

Fáradtan megráztam a fejemet, és nem mozdultam el a gépem elől,-amin a Walking Dead egyik része ment, éljenek az előre letöltött epizódok -, hiszen tudtam, hogy Jana előbb- utóbb fel is bukkan, hogy kihisztizze magát, majd rájöjjön, hogy egy gyökér volt, és elmenjen kibékülni a legjobb barátnőjével.

Borzalmasak voltak, ezek ketten, és néha azon gondolkoztam, hogy mégis, hogyan lettek ők barátnők.

Jana, olyan volt, amilyen. Karakán, makacs, de talpraesett és határozott, tehát mindig elérte, hogy igaza legyen. Általában addig magyarázta a dolgokat, amíg el nem vesztettem a fonalat, és rá nem hagytam a dolgot. Tudtam, hogy ezzel lesz pár perc boldogsága. Mindemellett szőke volt, kék szemekkel, és folyton piros arccal, ami igazán megtévesztő lehet. Jana egy angyalbőrbe bújt, ördög volt, akivel az ember soha nem akart kicseszni. Főleg nem egy olyan, aki tudta, hogy naponta hány órát edz, és mennyire ki van gyúrva.

Lotti, majdnem, hogy a teljes ellentéte volt. Már, ami a külsőt illeti. Belsőre ugyanolyan makacs volt, mint Jana, és éppen ezért veszekedtek annyit, hiszen szinte soha nem egyezett a véleményük. Visszatérve a külsejére, Lotti alacsonyabb volt, mint Jana, bár nem sokkal, de észrevehetően. És, hála a jó égnek nem volt kigyúrva, így eggyel kevesebb csajtól kell félnem. Barna hajához passzolt, a barna szeme, és majdnem kreol bőre. Tudtam, hogy nem sportolt, így elképzelésem sincs, hogyan lehetett annyira jó alakja, mint amilyen volt. Olyan, se nem betegesen vékony, és nem is molett. Pont jó. Kicsit szélesebb dereka volt, mint a többieknek, de ez egyáltalán nem volt, rossz, hiszen éppen ezért vehetett részt, a "legjobb fenekű lány" versenyben. És, ezzel semmi baj nincs, mármint könyörgöm, pasiból vagyunk, ráadásul 17 évesek, alap, hogy megnézzük, hogy milyen egy lány hátsója, illetve mellei, utána szorosan jöhetnek a szemek, bár némelyik csak a tökével foglalkozó egyed már nem jut el odáig.

Csak gondolnom kellett arra, hogy Jana majd jön panaszkodni, hiszen egy hangos ajtó csapódás után, már fel is bukkant a szobánkban, csapzott hajjal, rettentő ijesztő tekintettel. A karjait keresztezve a mellkasánál huppant le Matyi ágyára, amire a fiú egyből felkapta a fejét, és fojtottan elvigyorodott, nehogy feltűnjön a dühös lánynak.

- Na, mesélj mi történt - sóhajtottam, és széttártam a karjaimat, jelezve, hogy jöjjön ide. De, a legnagyobb meglepetésemre, sokkal inkább a legjobb barátom felé fordult.

- Rád, most megvagyok sértődve, egyetemben Lottikával - legyintett, és a hangjából sütött a gúny, főleg, mikor kiejtette a legjobb barátnője nevét. Felvont szemöldökkel néztem, ahogyan a vigyorgó haverom karjai közzé bújt, és halkan motyogva kezdte a mesélést, de ahogy egyre jobban belement a témába, úgy beszélt egyre hangosabban arról, hogy ő mennyire haragszik most mindenkire, és utál mindent. Aztán persze megnyugtatta Matyit, hogy ő kivétel. Most.

×××

Reggel halk motoszkálásra ébredtem, és mikor kinyitottam a szememet, egyből feltűnt, hogy Jana próbált hang nélkül kiosonni. Ismétlem, csak próbált, ugyanis Mátyáson kívül mindenkit felvert. Megköszörültem a torkomat, hogy észrevegyen, ami meg is történt, ugyanis az ajtóból még visszafordult, és rám vezette a tekintetét.

- Futás, ma? - suttogtam, bár tudtam, hogy felesleges volt. Matyi olyan hangosan horkolt, hogy nyilván nem kelt fel rá, Lénárd meg alapból is ébren volt. Nem válaszolt, csak elhúzta a száját, és kelletlenül bólintott.

Tudtam, hogy akármennyire is haragszik rám, akkor is eljön majd velem futni, hiszen egyedül nem mehet, és csak én vagyok még olyan idióta rajta kívül, aki reggel hatkor indul rohangálni.

Ahogy kilépett a szobából, egyből a saját fürdőnkbe mentem, hogy hideg vízzel felébresszem magam. A tükörnél szembesültem vele, hogy mint érett 17 éves majdnem felnőtt férfiként, az én borostám is kezd megnőni. Viszont a létező legkevesebb kedvem sem volt ez ellen bármit is cselekedni, így egy vállrántás után magamra kaptam egy fekete futógatyát, és egy kék pólót, amit kiegészítettem a cipőmmel, és készen is álltam a futkározásra.

A folyosóra kiérve a tekintetem találkozott a falnak támaszkodó Janáéval. Míg az enyém viszonylag nyugodt volt, csupán csak álmos, az övé a fáradtságon kívül haragot, és csalódottságot is tükrözött.

Nem szólt semmit, csak mellém lépve indult meg velem, ki a szikrázó napsütésbe, valamint a fagyosan kellemes amszterdami reggelbe.

Némán kocogtunk egymás mellett, s nekem ez tökéletesen megfelelt, de ismertem már annyira a mindig beszélő lány most sem fogja sokáig bírni a nyomasztó csendet.

- Rolanddal aludt - morogta rám sem nézve. Nem szóltam hozzá, pontosabban nem reagáltam rá semmit, tökéletesen tudtam, hogy folytatni fogja - Akkor vánszorgott vissza a szobába, mikor én indultam. Még éppen hallottam, hogy Vivinek meséli Rolandocska milyen édes volt - forgatta meg a szemeit, és mélyet sóhajtott.

- Biztos életbe lépett a carpe diem. - vontam meg a vállamat, elhitetve vele, hogy a legkevésbé sem érdekel, mit műveltek azok ketten - Ha Lotti a mának akar élni, és azzal a gyíkfinggal lenni, hadd tegye. Ez az ő élete, Jana. Nem szólhatsz bele, nem irányíthatod - fordítottam felé a fejemet, ám ő továbbra is maga elé meredve kocogott tovább, majd mély levegőket véve lelassított, végül leállt.

- Nem irányítani akarom - motyogta megrázva a fejét - Csak féltem attól a nyomoréktól. Nem akarom, hogy ő is csalódjon.

- Mit értesz azon, hogy is? - vontam fel a szemöldökömet, ugyanúgy lelassítva mellette. Keresztbe tett karokkal fordultam teljes testtel felé - Mit nem mondasz el, Jana?

- Semmit, vagyis. Én azokra a lányokra gondoltam, akiket átejtett már eddig - hajtotta le a fejét, és a derekáig érő copfja végét kezdte el piszkálni. Pont, mikor hazudik.

- Jana - sóhajtottam, és a vállára tettem a kezemet - Az igazat - böktem meg a vállát, majd a nyakát és a fülét. Kislányosan felnevetett, és összehúzta a vállait, próbálva ezzel védekezni.

- Tudod, hogy én már régebb óta ismerem Rolandot - sütötte le a szemeit - Egy suliba jártunk. És, én naiv kislányka beleestem abba a hibába, hogy még abba a srácba is beleestem. Sokáig voltunk együtt. Az alatt az idő alatt, ő másik két lánynak csapta a szelet. Mondhatom, miután kiderült elég rendesen a padlóra küldött. De, jól vagyok - tárta szét a karjait, és halványan elmosolyodott - Én csak nem szeretném, ha ez Lottit is tönkre tenné.


××

carpe diem: élj a mának.
hello, újabb részt hoztam, és sajnálom, hogy a múlthéten elmaradt a rész, de a vasárnapom majdnem teljes egészében net nélkül telt.
remélem tetszett a rész, annyira, hogy nyomot hagyjatok magatok után.
tényleg érdekel a véleményetek!
Lace x.

7. "Ne sírj, Husi"

Igen tudom, késtem a résszel, de totál elfelejtettem, amiért bocsánatot kérek. Viszont most itt van a rész, és azt kell mondjam, hogy az eddig megírtak közül ez az egyik kedvencem, szóval remélem nektek is tetszeni fog. És azt is hozzá kell tennem a kis bevezető szövegemhez, hogy részben eszmétlenül csalódott vagyok, mivel az utóbbi két részünkre egyáltalán nem érkezett komment, sőt a feliratkozók sem nőttek, sokkal inkább csökkentek. Nagyon remélem, hogy fordul most a kocka, szóval kimondhatatlanul várom mind a kettőt!  Ja igen, és végre kikerült az oldalsávba a trailer, amit én készítettem szóval kukkantsátok meg!

Jó olvasást!

Fran D. Black

7. "Ne sírj, Husi"

Lotti

Ahogy Dénes hajolt előre hozzám, egyszerre tágult ki a szemem. Ez most mégis mi? Megpuszilta a homlokom minden ok nélkül...  Jézusom. Valószínűleg, ahogy hátra dőlt ő is észrevette a döbbenetemet, mert a határtalan vigyor leolvadt az arcáról.

- Uhh... én... Bocsi, nem akartam rosszat - mondta, a szavait inkább a csónak aljának, mint nekem intézve. A tarkóját vakarta, és látszott rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán.

- Nem, dehogy! - reagáltam le, egy kicsit hevesebben talán a kelleténél, ezzel csak tovább rontva a helyzetet. - Mármint, izé, nem baj csak... Ezt miért csináltad? - érdeklődtem, mire vonakodva, de rám emelte a tekintetét.

- Ja... Nem tudom, csak úgy, tudod, ösztönből - felelte, de nem tudtam mit mondani rá. Feszült csend állt be közöttünk, és már csak a gondolat is kínos volt, hogy így kell végig ülnünk az egész csónakázást.

- Figyelj, felejtsük el inkább, jó? - szólalt meg végül pár perc múlva, egyenesen az enyémbe fúrva a tekintetét. - Mintha meg sem történt volna - vonta meg a vállát, miközben még mindig a csodás zöld szemeit tanulmányozhattam. Bólintottam, pedig tudtam, hogy mindketten nagyon is jól fogunk emlékezni erre a jelenetre, vagy ezért, vagy azért.

Ezután tulajdonképpen tényleg kellemes volt a hajókázás. Nem lettem vizes, és tök jót dumáltam Dénessel mindenről, miután átugrottuk a kötelező szerencsétlenkedést.

- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá, amikor segített kiszállni a hajóból. - Ez tényleg tök jó volt - bólintottam lelkesen.

- Örülök, hogy jól érezted magad - mosolyodott el ő is, majd az öreg kikötős bácsinak is megköszönte a lehetőséget.

- És akkor mennyivel tartozok? - kérdeztem, és próbáltam tartani a vigyorgást, hogy ne legyen balhé a kérdésből.

- Na, ne kezd, Lotti! - rivallt rám. – Mondom, kuss! - mondta viccesen, mikor már nyitottam volna a szám, de egy gyilkos pillantással belém fojtotta a szót.

Így tovább beszélgetve, és röhögve sétáltunk vissza a szálláshoz a sötét utcákon. Miután sehol nem találtuk a többieket, be is mentünk, és mikor a szobáinkhoz értünk szétváltunk.

Belépve, Janát és Vivit is ott találtam, egymással szemben, a saját ágyukon üldögélve. Valószínűleg Jana se jöhetett olyan régen, mivel Vivi törökülésben a könyvét is kezében tartotta. Nagyon sápadtnak tűnt továbbra is, látszott rajta, hogy még mindig nincsen jól.

- Hol a fenében voltál? - ugrott fel Jana, amikor észrevettek. - Már megint kerestelek mindenfelé. - A tekintete szinte ölni tudott volna, és komolyan mondom beparáztam attól, ahogy abban a pillanatban ordibált velem.

- Dénes elvitt hajózni, végig ott voltam - mondtam váll rángatva, közben nyugisan elkezdtem kibújni a cipőmből, meg a vékony kabátomból. Azt hittem ezzel a válasszal lenyugtatom Janát, de erről szó sem volt. Az arcszíne egyre inkább kezdett átváltani vörösbe. Igazán kezdtem azt érezni, hogy itt nem csak az aggódásáról van szó.

- Jajjj de romantikus, hogy el ne ájuljak - csapta össze a tenyereit. - Hogy is nem jutott eszembe, hogy már megint vele enyelegsz? - csapott a homlokára színpadiasan. A szemöldököm már lassan a hajamat verdeste döbbenetemben. Mi ütött ebbe a lányba? - Mert Déneske így, rózsaszínköd úgy, dugibugi meg amúgy - kényeskedett, tovább folytatva az alakítását. Azt hittem még jó pár percig nem fog leállni, de most gúnyos pillantással rám meredt, és egyértelműen a válaszomat várta.

- Most meg mi az isten bajod van? - tártam szét a karjaim kérdőn. - Ti léptetek le szó nélkül, csak úgy közlöm. Ott maradtunk ketten, és jobb ötlet híján, inkább jól éreztük magukat. Mi problémád van ezzel? Féltékeny vagy, Jana, vagy mi van? - Teljesen véletlenül a végén már én is szinte ordibáltam, és volt egy olyan sejtésem, hogy így nem csak mi hárman hallhatjuk a veszekedésünket.

- Féltékeeeny? - kiáltotta, most már tényleg olyan külsővel, mintha azonnal felrobbanna. - Normális vagy te? Nem veszed észre magad? Eddig az egész kibaszott osztálykiránduláson, végig a két napon neked Déneskéről meg esetleg Rolandkáról szólt minden. Csak úgy szólok, hogy engem kihagytál a programodból - húzta el a száját -, és gondolom ezt Vivi nevében is mondhatom - intett a lány felé.

- Khm, engem inkább hagyjatok ki ebből, köszi - krákogta Vivi, majd visszadőlt a falnak. Ettől függetlenül töretlenül koncentrált minden szavunkra, esze ágában sem volt olvasni vagy ilyesmi, szinte már csak a popcornt várta.

- Szóval neked az a bajod, hogy másokkal is foglalkozom? - nevettem fel erőltetetten. - Már ne haragudj, de attól még, hogy utálod Rolandot, vele is szinte pont ugyanolyan jóban vagyok, mint veletek, és ezt te nagyon jól tudod. Nem hiszem el, hogy lennél olyan köcsög, hogy az önzésed miatt "eltilts" tőle! Ami meg Dénest illeti, attól még, hogy én is, na meg ő is a legjobb barátaid vagyunk - hasonlóan a Roland ügyhöz - már mi nem is lehetünk jóban? Ez valami új Jana-szabály? Mert, akkor közlöm veled, hogy ez megint egy óriási marhaság! - Féltem, hogy lassan túllépünk a határon, de mégis meg kellett védenem magam, nem hagyhattam annyiban. Jana szemei összeszűkültek a Roland témánál, majd Dénesnél már a kezeit is karba tette durcásan.

- Jó, rendben, felfogtam, hogy én vagyok köcsög, hogy totál leszarsz, és ez teljesen az én hibám, mert ugye te maga vagy a tökély, de azért mégis szívesen bemutattam volna Annát. De nem baj én totál elfogadom, hogy kuki hiányod van, és úgy követed a két srácod, mint valami gáz puli kutya. - Jana már nem haragosnak tűnt. A hangsúlya inkább gúnyos, lenéző és megalázó volt. Nem tudtam ki ő, de abban a pillanatban biztosan nem az a lány volt, akit már sok éve a legjobb barátnőmnek tartottam.

Egy vad mozdulattal letöröltem a pár legördült könnycseppet az arcomról. Odasétáltam az ágyamhoz, és amilyen gyorsan tudtam, átöltöztem pizsamába, aztán felkaptam a kispárnámat.

- Tudod mit, Jana? Menj a francba! - fordultam a lány felé, aki értetlenül nézte mit művelek. Aztán az ajtóhoz indultam, és kiléptem a folyósóra. Mikor csaptam be még hallottam, hogy Vivi odamond Janának egy "szép volt"-ot, amire csak egy toporzékolás-morgás duót kapott válaszul.

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy Déneshez kellene mennem, de egyből el is vetettem az ötletet, mert semmi okom sincs rá, hogy hozzá menjek, úgyhogy elindultam az utolsó szoba felé.

- Szia - köszöntem Olivérnek, miután a kopogásomra kinyitotta az ajtót, és próbáltam egy művigyort erőltetni magamra, de úgy tűnt totál reménytelenül. Olivér jól tudta, hogy nem hozzá jöttem, így félre állt, hogy be tudjak menni.

Roland az ágyán ült, és a falnak dőlve nyomkodta a telefonját. Amikor besétáltam, felkapta a fejét, és egyből fentebb emelkedett.

- Na, mi van picim? - kérdezte, és fürkészően végig mért. Fogalmam sincs, hogy tudja bárki utálni ezt a srácot, pedig egyből itt van két ember alig száz méterre, akik ki nem állhatják. Belenéztem a sötétbarna, szinte fekete szemeibe, és egyből elsírtam magam, arcomat a párnámba temetve. - Héé, nyugii - mondta lágy hangon, és hallottam, ahogy megreccsen az ágy, mikor felállt. Odalépett hozzám, kidobta a kezemből a párnát, majd nagyon szorosan megölelt. - Ne sírj, husi - szólt, miközben a hajamat simogatta, és egyáltalán nem zavarta, hogy összekönnyezem a pólóját.

- Itt aludhatok? - szipogtam, egy kicsit eltávolodva, hogy láthassam az arcát.

- Még szép - mondta, és elvigyorodott. - Na, de most mondd el mi történt - fejezte be, és leültünk az ágyára egymással szemben.

Annak ellenére, hogy Rolandhoz csak baráti szálak fűznek, vagy legalábbis majdnem, ezen az éjjelen azt is megértük, hogy egymás karjaiban aludtunk, miközben a szobában még volt két plusz fő.

6. Jancsi

VILMÁNYI DÉNES 

A kezeim kiáztak a mosogatástól, és körülbelül olyasmik lehettek, mint a nagyszüleim ráncos kezei. Utáltam mindennemű házimunkát, és ez alól természetesen a mosogatás sem képzett kivételt. Soha életemben nem pucoltam ennyi ideig tányért, és poharat. 

Unottan baktattam vissza a szobánkba, ahol reményeim szerint szabad a fürdő, és simán elmehetek zuhanyozni, pár percre elfelejtve Jana szavait. Már, ami engem és Lottit illetett. 

Nem mondom, hogy nem voltak érzelmeim iránta, vagy legalább nem keltett mozgolódást a nadrágomban, de akkor sem mondtam volna azt, hogy szerelmes vagyok. Főleg azért nem, mert nem voltam még az, és nem tudom milyen is lehet, de határozottan nem ilyen. 

A nővérem, Szofi mindig arról áradozott, hogy ez mennyire jó érzés, mert pillangók repdesnek a hasadban, és a rózsaszín köd ellepi az elméd, és senki mást nem látsz, csak a szerelmedet. 

És, hála a jó égnek Lotti nem tetszett ennyire, hogy eltekintsek más lányok felett. 

Bár ő kiemelkedő egyednek számított, a feszes, kerek fenekével, keskeny csípőjével, és pontosan tökéletes méretű melleivel. 

Az arcáról nem is beszélve. Nem sok lánynak voltak olyan szikrázó, és tiszta barna szemei, és olyan élénk rózsaszín ajkai, mint neki. 

- Dénes, hé, D! - kiáltott rám Jana, pont mielőtt beléptem volna a szobába. Megtorpantam, és lefejtettem az ujjaimat a kilincsről, majd a legjobb barátnőm felé fordultam, aki csapzott hajjal fékezett le előttem - Szóval, csak annyi, hogy ma kijárást kaptunk, mármint a városba, de csak csoportostól. Kilencre legyetek készen, indulunk a vásárba - hadarta, és erősen kellett koncentrálnom, hogy megértsem, mit is mondj. 

Janának szokása volt olyan gyorsan, és sokat mondani, hogy a legtöbb mondanivalóját többször is el kellett ismételtetni vele, mire mindenki megértette. 

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, és újra a kilincsért nyúltam, ám ő még egyszer megszólalt. 

- Azt tervezi, hogy egész este azzal a barommal lesz - morogta, és duzzogva összefonta a karjait, a mellei alatt. És, nem tehetek róla, egyszerűen pasiból vagyok, de a tekintetem a szemeiről, egyből a megemelt kebleire ugrottak, Jana pedig természetesen észrevette. Megköszörülte a torkát, és mikor képes voltam újra az arcát nézni, csak megforgatta a szemeit - Számítsatok a társaságomra. Nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni Rolanddal, bah - rázkódott meg, ahogyan kiejtette annak az undok féregnek a nevét. 

- Mátyás odáig lesz - nevettem el magam, mire ő csak fújtatott egyet, és egy lemondó legyintés után megfordulva távozott. 

A szobába lépve, egyből feltűnt, hogy Matyi abban a pillanatban huppant le az ágyra, és tett úgy, mint, akit rémesen elfoglalt a telefonja, mikor betettem a lábamat az ajtón. 

- Csípd ki magad, haver - néztem rá, szavaimmal jelezve, hogy lebukott, tudom, hogy hallgatózott. Elhúzva a száját, halkan felsóhajtott, és a sporttáskájának tartalmát kiborítva az ágyára, elkezdett gondolkozni, hogy melyik póló lenne megfelelő a tornász lány elcsábítására. 

Nem akartam elszomorítani azzal, hogy akármelyik pólóját felveheti, Janát akkor sem fogja jobban érdekelni. 

×××

Pontosan kilenc óra tizenegyre értünk a megbeszélt helyre, természetesen Matyi hibájából, ugyanis nem csak a saját pólóit aggatta magára, hanem a Lénárdéit is. 

És, ilyenkor áldom az eget, hogy szélesebb a hátam, mint neki. 

Nem kicsit lepődtem meg, mikor megláttam Jana mellett szorosan ácsorogni, egy magas, szőke, feltűnően csinos, idegen lányt. 

Kihúztam magam, megigazítottam a hajamat, és egy lépéssel mellettük termettem. 

- Szabad esetleg megtudnom, ki a titokzatos idegen? - vigyorogtam a két lányra. 

Nos, a szőke valószínűleg megértette, ugyanis belepirult a mondatomba. Vagy a vizslató tekintetembe. 

- Dénes, bemutatom Annát, az unokahúgomat. Vagy valami olyasmit - sóhajtotta - Anna, ő itt Dénes, a világ egyik legnagyobb idiótája - fordult a lány felé, aki kuncogva reagált. 

- És pont ezért a legjobb barátod, nemde? - nevetett fel, én pedig beírtam neki egy pluszpontot, a fergeteges humora miatt - A lényeg, hogy örülök a szerencsének, kedves Dénes. Valóban az unokahúga volnék, még ha nem is vérszerinti - vont vállat. 

- Oh, állítsd le magad, Vilmányi - csapott a vállamra, a legjobb barátnőm, amikor észre vette, hogy már legalább hatodjára mérem végig Annát. 

- Most csend, édes - villantottam rá egy mosolyt, és az új lány mellé lépve, átöleltem a vállát - Úgy érzem, itt az ideje ismerkedni - kacsintottam még egy utolsót, és félrehúztam a megszeppent szőkét, bár tény és való, hogy a csapatunk tagjai bőven a hallótávolságon belül maradtak - És, minek köszönhetjük a szerencsét, hogy megismerhettünk téged? - pillantottam le Annára. 

Akármennyire is lehetett magas, még így is legalább 10 centivel felé magasodtam. 

Eszméletlenül csinos volt, és lenyűgözően szép, mégis valami hiányzott belőle. Valami, ami megfogott volna benne, annyira, hogy pár órára elfelejthessem az előttem haladó lányt, aki szorosan Roland mellett haladt, és hangosan kacarászott a nyomorék viccein. 

- Igazából csak annyi, hogy én itt élek kint, és rég láttam Jancsit, így gondoltam meglátogatom, ha már itt vagytok. És, mennyire jó ötlet volt - mosolyodott el féloldalasan, amiből leszűrtem, hogy kezd feloldódni mellettem. 

- Jancsi? - nevettem fel, és megtorpanva bevártam a már most duzzogó legjobb barátnőmet, aki úgy látszik jobb híján Matyi társaságára szorult - Mondd csak, Jancsi - öleltem át a vállát, ő pedig eltátott szájjal meredt a szőke lányra, aki hátra vetett fejjel nevetett a reakcióján. 

- Te elmondtad neki? - háborodott fel, és kilépett az ölelésemből. Durcásan összefonta maga előtt a karjait, és úgy méregette a továbbra is nevető Annát. 

Egy piros lámpánál beértük az osztály többi részét, így szinte mindenki figyelme az új lány felé terelődött. 

Természetesen a Rolandé is. 

Hogy rohadna ketté, ott ahol van. 

Lotti már kevésbé kötötte le a figyelmét, pont úgy ahogyan én az Annáét, így egy idő után kettesben maradtam a lánnyal, ugyanis Jana lelépett a legjobb haverjaimmal valami idióta világítós cuccért, az osztály többi része is szétszéledt, mi meg úgy álltunk egymás mellett, mint két hülye. 

És nem álltunk távol az igazságtól. 

A barna hajú lány idegesen dörzsölgette kardigánon keresztül a karjait, miközben az ajkait rágcsált, én pedig zsebre dugott kézzel kutakodtam valami program, vagy bármi egyéb után. 

Nem kellett sokáig keresnem, ugyanis hamar megtaláltam a csónakázásra csalogató táblát, amit már a délelőtti, elsunnyogott játék során észre vettem. 

Szó nélkül ragadtam meg Lotti karját, és kezdtem el húzni magam után, míg ő egyre hangosabban próbálta megtudni, hogy hova a francba viszem. 

- Nem, én nem ülök be - kezdett tiltakozni, mikor leesett neki, hogy mit akarok - Nem, Dénes, ne fizess - morogta, és megpróbálta kivenni a kezemből a tárcát. De, már késő volt. Átnyújtottam az öreg, kopaszodó úrnak a kért összeget, ő pedig egy zöld csónakhoz irányított minket - Dénes, nem érted, hogy nem ülök bele abba a szarba? - csapkodta a vállamat Lotti, és bár elég erőset ütött, meg sem kottyantak a csapások, és elégedett vigyorral a képemen figyeltem, ahogy mégis hagyja magára aggatni a narancssárga mentő mellényt, ami kivétel nélkül mindenkin szarul nézett ki. Még rajtam is. 

- Nem lesz semmi baj. Ugye nem felejtetted el, hogy tudok úszni? - vontam fel a szemöldökömet, majd óvatosan ráléptem az ingatag fedélzetre - Ha valamilyen véletlen folytán beleesnél, majd kimentelek, nyugi - nevettem, és megfogva a kezét besegítettem őt is. 

Duzzogva ugyan, a karjait keresztezve a mellkasa előtt - a mellény miatt nem látszott, ahogyan megemelte a melleit, sajnos - de leült velem szembe. 

- Szerinted vinnélek én olyan helyre, amiről tudom, hogy veszélyes? - néztem rá, pár perc csend után, amíg próbáltam rájönni, hogy merre is menjünk. 

- Nem - suttogta, és ezzel együtt elengedte magát, és lassan a térdeire támaszkodott - Csak utálom a vizet - motyogta, én pedig felnevettem. 

- Ha nem mozogsz hirtelen, akkor ígérem, hogy egy csepp víz nem lesz rajtad, mire kimegyünk innen, oké? - vontam fel a szemöldökömet. Halványan elmosolyodva bólintott, én pedig óvatosan előre hajolva - valami belső kényszer hatására - apró csókot nyomtam a homlokára. 




Újabb rész, ezúttal az én személyes kedvencem! :) 
Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket. 
Kommentelni, feliratkozni ér! 
Lace x. 

5. Mert mosogatni jó

Halihó emberek!

Ismét itt vagyok az új, Lotti szemszögű résszel, ami immár az ötödik. 

Emellett, egy másik újdonságot is hoztam: a trailert, amit majd az oldalsávba szeretnék kirakni, ha rájövök, hogy kell, de addig itt a link. Nagyon remélem, megfelelőnek tartjátok majd, főleg mivel én csináltam, és várom róla a véleményeteket.

Ahogyan a részről is kommentben, és a feliratkozásokat is őszintén remélem.

Jó olvasást!

Fran D. Black

5. Mert mosogatni jó 

Lotti

Valamiféle épület lépcsőjén ültünk, és sorban egymás után bepötyögtem a telómba a kérdéseket. Éljen az ingyen Wi-fi. Direkt az útvonaltól eltérő búvóhelyet kerestünk, hogy véletlenül se találjanak meg.

- Te egy zseni vagy Lotti - mondta Matyi, és elővette a cigis dobozát. - Végre rágyújthatok, el se hiszem - mondta, és úgy is tett. - Most imádlak - nézett rám, és láthatóan odáig volt a testében szétáramló nikotintól. Egy szemforgatással reagáltam rá. Dénes eközben a térképet tanulmányozta, hogy hogyan tudnánk feltűnés nélkül célba érkezni.

- Hol van már az a fránya tourinform? - hallatszott távolról egy ismerős hang, amire mindhárman felkaptuk a fejünket. Matyi az irányába nézett, és szemei egyből tágra nyíltak.

- Hogy a jó büdös... - kezdte, majd egy óriási utolsó slukk után elpöccintette a cigijét.

- Mi az? - néztem rá, de csak grimaszt kaptam válaszként. Tulajdonképpen nem is kellett mondania semmit, mert abban a pillanatban befordult a sarkon Erika néni és Adrienn. Elsőnek fel se fogtam, folytattam tovább a böngészést, de, amikor leesett elszörnyedve meredtem rájuk.

- Ti meg mit kerestek itt? - bámult ránk fürkészően. - Tudtommal ez a helyszín nincs a térképen.

- A tanárnők mégis itt vannak - vont vállat Matyi.

- Mátyás maradj csöndben! - intette le, majd felém fordult. - Lotti? Magyarázatot várok! - Aztán meglátta a kezünkben a telefonokat. - Ti csaltok! - képedt el. - Szégyelljétek el magatokat! Lotti legalább tőled többet vártam - rázta a fejét. A fiúkból kitört a röhögés. Ha rajtuk múlik, talán végig sétáljuk az útvonalat. - Ezért büntetés jár, meg természetesen kizárás a játékból. No, de mi legyen az? - Félőn a srácokra néztem. Azt hittem neheztelni fognak rám miatta, de ők csak tovább nevetgéltek váll vonogatva.

- Mondjuk, mosogathatnának ők vacsora után - szólalt meg Adri halkan, de ördögi mosollyal az arcán. Kérdőre vonó tekintettel néztem rá, amire csak kuncogásba kezdett. "Te áruló" - tátogtam úgy, hogy az ofő semmit se vegyen észre belőle.

- Ez igazán jó ötlet Adrienn! - tapsolt egyet Erika néni, mire Matyi szokás szerint kiakadt.

- De hát tanárnő, nekünk a kizárás elég nagy büntetés - játszotta a hattyú halálát, sőt még a kezét is a szívére tette. Természetesen nem jött be a rögtönzött drámája, Erika néni csak a fejét csóválta. Már Dénes is röhögni kezdett, de ahogy ránéztem, láttam, hogy leginkább kínjában teszi.

- Hogy nehogy megint valami hülyeségbe vigyétek Lottikát, immáron harmadszorra - nézett szúrósan felváltva a két srácra - itt maradtok, amíg mi végzünk odabent - mutatott a tourinform irodára. - Ha nem talállak itt benneteket, pontosan itt, akkor garantálom az osztályfőnöki, de talán inkább az igazgatói intőt mindhármatoknak - rivallt ránk végül, majd a két tanárnő betipegett az irodába.

- Jajj szegény ártatlan Lottika - kényeskedett Matyi egyből, ahogy becsukódott mögöttük az ajtó. - Angyal testbe bújt ördög vagy - mondta, mire mindketten furán néztük. - Igen így van - szögezte le, majd karba tette kezét és elfordította a fejét. Dénessel összenéztünk, és kitört belőlünk a nevetés.

- Ügyesek vagytok - dicsért meg minket az ofő, mint három kiskutyát, akik megtanulták a "Marad!" parancsot, amikor úgy 10 perc elteltével végeztek odabent. - Indulhatunk a célhoz, bár, nem hiszem, hogy bárki beért volna már, akik szabályosak voltak - mondta, és megint kaptunk egy adag megrovó tekintetet.

A célhoz, bár nem volt hosszú az út, pont útba esett egy fagyizó. Adriennel egy rugóra járt az agyunk, neki pedig nyilván nem mond nemet Erika néni, így egy- egy kétgömbös fagyival folytattuk az utunkat. Talán ezzel ütöttünk el annyi időt, vagy csak az ofő számította el magát, de már két csapat megérkezett a megbeszélt helyre. Köztük Jana is ott volt, aki pont, mint a többiek értetlenül nézett ránk.

- Miért van nálatok fagyi, és miért voltatok a tanárokkal? - vont kérdőre Jana felvont szemöldökkel, hogy csak én halljam.

- Kizártak minket - rántottam meg a vállam.

- Jellemző - nevetett fel, majd pár pillanat múlva már nyúlt is a fagyimért egy nyalásért, majd tovább is ment a két srácét is elkunyizni, aminek természetesen Mátyás örült legjobban.

- Nem, ez nem nyilvánul smárolásnak - szólt oda neki, amikor már elhajolt a fiú tölcsérétől. Valószínűleg rátapintott a lényegre, mert Matyi bezárta a száját mielőtt bármit mondhatott volna.

Ezután Eszti panaszkodását hallgattuk, merthogy Janával és Rolival volt egy csapatban, akik az egész utat végig veszekedték, a forgalmas utcákon ordibálva. Persze Jana egyből meg akarta ezt cáfolni, miszerint csak Roland ordibált, a srácot látványosan hidegen hagyta a téma, annak ellenére, hogy róla volt szó. Ha pontosan szeretnék fogalmazni, azt kell mondanom a két legjobb barátom között óriási, és áthidalhatatlan ellentét van.

Ettől függetlenül, vagy pont emiatt pár perc múlva kiderült, hogy nekik, hármójuknak sikerült megnyerni a versenyt, azzal, hogy leghamarabb értek be, és ráadásul csak egyetlen hibapontjuk volt.

- A jutalmuk, pedig az, hogy bármi apróságot kérhetnek, természetesen normális kereteken belül - nézett az utolsó résznél Rolandra. – Ezen kívül úgy gondolom érdemes tudnotok, hogy Lottiék hármasát, Dénest és Mátyást beleértve kizártuk a versenyből, miután Adriennel csaláson kaptunk őket. Büntetésük vacsora utáni mosogatás. - Miután rendesen kiröhögték rajtunk magukat az osztálytársaink, mert ugye a legszebb öröm a káröröm, elindultunk vissza a szállásra.

- Elkísérsz este forró csokit venni? - kérdezte Jana csillogó szemekkel. Valószínűleg látta rajtam az értetlenséget, mert folytatta: - Ezt kértem jutalmamul. Állítólag ott lehet kapni a világ egyik legfinomabbját. Erika néni rábólintott, de csak ha valaki elkísér, mert ő nem akarja ott hagyni az osztályt, Adrinak meg dolga van este.

- Mosogatnom kell - emlékeztettem a számat elhúzva.

- Ja, tényleg. El is felejtettem, hogy megint összezárnak titeket Dénessel. Szar lehet - gúnyolódott.

- Mire célzol? - néztem rá kérdőn.

- Sajnos, okom van azt feltételezni, hogy már direkt csinálod ezt, hogy csupa véletlen folytán vele maradhass.

- Matyi is ott lesz, kezdjük ott. Másrészt meg ne kombinálj már. Mosogatnom kell! Kit érdekel itt Dénes?! Ezt vele is eljátszottad, mi? Hogy itt hajtunk egymásra, mint két elvakult majom? - Úgy látszott ezzel sarokba szorítottam, szóval valószínűleg tényleg beszélt már erről Dénessel is. Na, szépen vagyunk.

》》》》》》》》》》》》》》》》》》

- Mátyás, hova igyekszel? - szólította meg, a sebesen az étkezőből kifelé igyekező srácot az ofő. - Nem bújsz ki ebből, irány mosogatni! - mondta, mire a srác látványosan durcázva elindult utánunk a kis mellékhelységbe.

- Tanárnő maradhatok velük? Unatkoznék egyedül - kérdezte Lénárd.

- Csak amíg én is - felelte. - Van még egy kis megbeszélni valóm van den Bosch úrral. - Lénárd bólintott majd beslisszolt hozzánk.

Szó nélkül vágtam bele a munkába, hogy minél hamarabb végezzünk, de úgy tűnt a két srác nem osztozik az elvemben. Hisztiztek, mint két kis óvodás, amin az sem segített, hogy Lénárd, ahogy csak lehetett, szívatott minket.

Pár perc múlva megjelent Jana, szintén duzzogva.

- Vivi sem jön el velem forró csokit venni - toporzékolt.

- Hogy-hogy? - érdeklőttem, miközben egy mélytányért sikáltam.

- Nem érzi túl jól magát - húzta el a száját.

- Hova akarsz menni? - kérdezte Lénárd.

- Csak ide, max. két utcával arrébbra. Úgy 5 perc - nézett a srácra, már csak a tekintetével is kérlelve.

- Menjünk - egyezett bele egyből. - Addig is szívhatok egy szálat - tette hozzá jóval halkabban. Aztán kimentek Erika nénivel közölni a döntést, aki szó nélkül oda adta neki a kért pár eurót (természetesen az osztály pénz kárára), de csak úgy engedte el őket, ha láthatja a pénzből vásárolt forró csokit, vagy legalább a poharat.

Mi meg ott maradtunk a szenvedés bugyrának habjaiban. Szó szerint.