10. Álnok, semmirekellő, világi nyomorék

 Helló,
Meghoztam az új részt, és nagyon örülnék neki, hogyha miután elolvastátok, hagynátok magatok után valami nyomot! x.
Lace.

VILMÁNYI DÉNES

Hihetetlen, hogy ez a két nőszemély ennyire makacs. Nem csak én, de az osztály többi tagja is utálta, ha a két lány veszekedett, mert az egész közösségünkben feszültséget generált.

És, mivel a vita egyik fő oka én voltam - Roland mellett, aki ugye semmit nem tett volna a kibékülés érdekében -, így arra a döntésre jutottam, hogy kényszerítem őket a dolgok megbeszélésére.

Tudtam, hogy abban a percben, mikor odalöktem Janát, mind a ketten kinyírtak volna. De, legalább közösen tették volna.

Elégedett vigyorral az arcomon sétáltam vissza a fiúkhoz, akikhez úgy néz ki, az osztály összes hímneműje csatlakozott.

Keresztbe tett kézzel álltam meg Mátyás mellett, aki szinte egyből sajnálkozó pillantást vetett rám, és Roland felé biccentett, aki éppen a hasát fogva nevetett. Valószínűleg a saját poénján, ugyanis rajta kívül senki nem nevetett.

Megvontam a vállam, és teljes testemmel Lotti, féreg legjobb barátjához fordultam. Mennyire szerettem volna a helyében lenni.

- Hé, Roland! - szólítottam meg, mire ő egyből abbahagyta a nevetést, és komoly arccal tekintett vissza rám, míg felvette ugyanazt a testtartást, amit én. - Mi volt annyira nevetséges, hogy csak te tudtál röhögni rajta? - vontam fel a fél szemöldökömet. Matyi oldalba bökött, és hangosan krákogott, ezzel jelezve, hogy ne merjek semmilyen hülyeséget csinálni, mert Lotti még jobban megutálna.

- Ahhoz neked semmi közöd, Dénes. Törődj csak azzal, hogy neked soha nem lesz akkora sikered a nőknél, mint nekem. - nevetett fel kárörvendően, míg a társaságunk hangos huhogásba kezdett, és kíváncsian várták a válaszomat.

- Nem nevezném sikernek, hogy minden jött- menttel összefekszem. Ki tudja, lehet már van valamilyen nemi betegséged. Nekem nem ér ennyit, hogy ekkora "király" - rajzoltam idézőjelet a levegőbe - legyek, mint te.

- Nem tudsz te semmit - köpte, és lassan közelebb lépkedett. Kezdett egyre beljebb kerülni a személyes terembe, amitől nem kicsit undorodtam el.

- Mondd neked valamit, a magánszféra szó, haver? - vettem egy mély levegőt, és a vállánál fogva toltam rajta egyet - Lépj hátrébb, vagy még a szokásosnál is jobban lesz hányingerem, amikor a közelemben vagy - néhányan halkan felnevettek, míg a velem szemben álló Roland csak a szemeit forgatta.

- Öhm, srácok - vakarta meg jobb kezével a tarkóját Lénárd, míg a másikkal a telefonját tartotta, amin nyilván olvasott valamit. - Az egyik oldalon azt írták, hogy van egy tök jó fogadás, az ilyen osztálykirándulásokra. A lényeg, hogy a srác, aki estig a legtöbb női feneket fogja meg, az ingyen piál. De szigorúan csak az osztálytársak számítanak! - emelte meg a mutatóujját, jelezve, hogy tényleg jelentős dolgot mond - A fogadás, vagy kihívás, ma este 9 óráig tart, és az utána lévő buliban, a nyertes, minden piáját nekünk kell állnunk.

Nem válaszoltunk, csak némán bólintottunk, és néhányan kajánul elvigyorodtak, ahogy végignéztek az osztálytársnőinken.

Roland összecsapta a tenyereit, miután a hajába túrt, és sejtelmes - számomra undorító - mosollyal vezette végig a tekintetét rajtunk.

- Nos, uraim - sóhajtotta - remélem nagyon megvannak tömve, ugyanis egyértelmű, hogy ezt bizony megnyerem - nevetett, és utat törve magának, kilépett a körből, és megcélozta Jana és Lotti két fős csoportját.

Idegesen túrtam a hajamba, ahogy folyamatosan, premierplánban néztem, amint közel hajol a két lányhoz, és szinte egyszerre alig észrevehetően megpaskolta a feneküket.

A reakciójuk különböző volt; míg Lotti zavartan elmosolyodott, és egy legyintéssel elintézte a dolgot, legjobb barátnőm mély levegőket vett, és tisztán látszott rajta, hogy nyugtatni próbálja magát.

Nagy, sietős léptekkel indultam meg feléjük, és ahogy Janának feltűnt a jelenlétem egyből a karjaimba kérte magát. Szorosan öleltem, miközben a válla felett Lottira pillantottam, aki halványan mosolyogva figyelte a jelenetet.

- Minden rendben? - tátogtam, ő pedig egy bólintással elintézte a dolgot, és karjaival átölelte magát, mikor egy nagyobb szél fújt felénk.

Gondolkozás nélkül engedtem le a karjaimat Janáról, és vettem le magamról a pulóveremet, hogy Lottinak adhassam, aki naiv módon csak egy rövid pólóban jött, míg majdnem mindenkin volt valami vastagabb.

Ahelyett, hogy tiltakozott volna az ellen, hogy felvegye, szinte kitépte a kezemből, a sötét barna darabot és a lehető leggyorsabban belebújt.

Letörölhetetlen mosollyal néztem, a lányt, aki az én pulóveremet viselte, annak ellenére, hogy több mérettel nagyobb volt rá, és a szerelme pár méternyire tőlünk végig nézte a jelenetet.

×××

Fáj bevallani, de ahogyan az várható volt, a fogadást, osztályunk hímringyója, Roland nyerte. Igazából, már az elején tudtam, hogy esélytelen a nyereségem, mivel vele ellentétben én rendelkezem olyan lényeges szervekkel, mint a gerincem, így egyértelmű volt számomra, hogy nem megyek oda a lányokhoz - akikkel egyébként soha nem beszélek -, és tapizom le őket.

Így hát, amikor az esti pasi - bulira készültem, a pénztárcámba raktam a bankkártyámat, ami arra az esetre volt félretéve, hogyha valami baj történne. Nos, az hogy Roland piáját is fizetnem kellett, határozottan bajnak számított.

Ujjaimmal még egyszer utoljára végigszántottam a hajamon, és kiléptem az ajtón, ahol már a szobatársaim vártak.

Hah, kivételesen én készültem el legkésőbb. De, azért lássuk be; nekem még lelkileg is fel kellett készülnöm erre.

- Ki az egyetlen fapofájú ember, itt, Amszterdamban, a bulik központjában? Miközben egy bulira megy? - hajolt a fülemhez Matyi, miközben a szórakozóhely felé caplattunk. Felsóhajtottam, és egy szemforgatás után, hamis mosolyt erőltettem magamra.

- Így megfelel? - vicsorogtam rá, mire ő csak megrázta a fejét, és halkan felnevetett, meglökve engem a vállamnál.

Még mielőtt odaértünk volna a helyre megbeszéltük, hogy amíg lehet együtt maradunk, pontosabban az a fő cél, hogy senki ne legyen egyedül.

Hangos csürheként vonultunk be, nem törődve azzal, hogy a hangos zene ellenére igenis felhívtuk magunkra a figyelmet. Főleg a lányokét.



×××

- Akkor is emberek! - kiáltotta Matyi kipirult arccal, felemelve a kezét, amiben a sörös üvege volt. Mindenki hasonlóan nézett ki, mint ő. Piros arc, csillogó szemek, és lapos mosoly, a kezünkben pedig valamilyen alkohol tartalmú ital - Az osztályban két olyan lány van, akik atom jól néznek ki, de egyikőjük sem lenne képes arra, hogy valamelyikőnkkel lefeküdjön. - kacagott fel saját poénján, és egyértelműen látszott rajta, hogy kezd beütni nála a pia.

- És, ki az a kettő? - Olivér hangja, ritka dologként szakította félbe a legjobb barátom nevetgélését. Keresztbe font karral dőlt hátra azon a kevés helyen, ami egy főre jutott.

- Jana és Lotti - vont vállat szúrta be szinte egyből Áron, és mindannyian helyeslően bólogattunk, a csend pedig fojtogatóan furakodott be közénk, egészen addig, amíg az álnok, semmirekellő, világi nyomorék Roland meg nem szólalt.

- Nekem már megvoltak - nevetett fel, ezúttal ő egyes- egyedül.

Kezeim ökölbe szorultak szavai hallatán, és tudtam, hogy kár volt felnéznem az arcára. Mert, amint megláttam az önelégült, gőgös mosolyt az arcán, valami elpattant.

Valami, ami erősen visszatartott eddig attól, hogy beverjem a képét, most elszakadt. A szék felborult a lendülettől, amivel felálltam, hogy utána neki ugorhassak, és az öklömet az arcába üthessem.

Nem tudom, miért, de a többiek percekig nem reagáltak, csak néztek maguk elé, ahelyett, hogy szétszedtek volna minket.

Mert igen. A féreg sem adta magát olyan könnyen, és ahányszor csak tudott, teljes erejével ütött, ahol ért.