Igen tudom, késtem a résszel, de totál elfelejtettem, amiért bocsánatot kérek. Viszont most itt van a rész, és azt kell mondjam, hogy az eddig megírtak közül ez az egyik kedvencem, szóval remélem nektek is tetszeni fog. És azt is hozzá kell tennem a kis bevezető szövegemhez, hogy részben eszmétlenül csalódott vagyok, mivel az utóbbi két részünkre egyáltalán nem érkezett komment, sőt a feliratkozók sem nőttek, sokkal inkább csökkentek. Nagyon remélem, hogy fordul most a kocka, szóval kimondhatatlanul várom mind a kettőt! Ja igen, és végre kikerült az oldalsávba a trailer, amit én készítettem szóval kukkantsátok meg!
Jó olvasást!
Fran D. Black
Lotti
Ahogy Dénes hajolt
előre hozzám, egyszerre tágult ki a szemem. Ez most mégis mi? Megpuszilta a
homlokom minden ok nélkül... Jézusom.
Valószínűleg, ahogy hátra dőlt ő is észrevette a döbbenetemet, mert a
határtalan vigyor leolvadt az arcáról.
- Uhh... én... Bocsi,
nem akartam rosszat - mondta, a szavait inkább a csónak aljának, mint nekem
intézve. A tarkóját vakarta, és látszott rajta, hogy nincs a helyzet
magaslatán.
- Nem, dehogy! -
reagáltam le, egy kicsit hevesebben talán a kelleténél, ezzel csak tovább
rontva a helyzetet. - Mármint, izé, nem baj csak... Ezt miért csináltad? -
érdeklődtem, mire vonakodva, de rám emelte a tekintetét.
- Ja... Nem tudom, csak
úgy, tudod, ösztönből - felelte, de nem tudtam mit mondani rá. Feszült csend
állt be közöttünk, és már csak a gondolat is kínos volt, hogy így kell végig ülnünk
az egész csónakázást.
- Figyelj, felejtsük el
inkább, jó? - szólalt meg végül pár perc múlva, egyenesen az enyémbe fúrva a
tekintetét. - Mintha meg sem történt volna - vonta meg a vállát, miközben még
mindig a csodás zöld szemeit tanulmányozhattam. Bólintottam, pedig tudtam, hogy
mindketten nagyon is jól fogunk emlékezni erre a jelenetre, vagy ezért, vagy
azért.
Ezután tulajdonképpen
tényleg kellemes volt a hajókázás. Nem lettem vizes, és tök jót dumáltam
Dénessel mindenről, miután átugrottuk a kötelező szerencsétlenkedést.
- Köszönöm szépen -
mosolyogtam rá, amikor segített kiszállni a hajóból. - Ez tényleg tök jó volt -
bólintottam lelkesen.
- Örülök, hogy jól
érezted magad - mosolyodott el ő is, majd az öreg kikötős bácsinak is
megköszönte a lehetőséget.
- És akkor mennyivel
tartozok? - kérdeztem, és próbáltam tartani a vigyorgást, hogy ne legyen balhé
a kérdésből.
- Na, ne kezd, Lotti! -
rivallt rám. – Mondom, kuss! - mondta viccesen, mikor már nyitottam volna a
szám, de egy gyilkos pillantással belém fojtotta a szót.
Így tovább beszélgetve,
és röhögve sétáltunk vissza a szálláshoz a sötét utcákon. Miután sehol nem
találtuk a többieket, be is mentünk, és mikor a szobáinkhoz értünk szétváltunk.
Belépve, Janát és Vivit
is ott találtam, egymással szemben, a saját ágyukon üldögélve. Valószínűleg
Jana se jöhetett olyan régen, mivel Vivi törökülésben a könyvét is kezében
tartotta. Nagyon sápadtnak tűnt továbbra is, látszott rajta, hogy még mindig nincsen
jól.
- Hol a fenében voltál?
- ugrott fel Jana, amikor észrevettek. - Már megint kerestelek mindenfelé. - A
tekintete szinte ölni tudott volna, és komolyan mondom beparáztam attól, ahogy
abban a pillanatban ordibált velem.
- Dénes elvitt hajózni,
végig ott voltam - mondtam váll rángatva, közben nyugisan elkezdtem kibújni a
cipőmből, meg a vékony kabátomból. Azt hittem ezzel a válasszal lenyugtatom
Janát, de erről szó sem volt. Az arcszíne egyre inkább kezdett átváltani
vörösbe. Igazán kezdtem azt érezni, hogy itt nem csak az aggódásáról van szó.
- Jajjj de romantikus,
hogy el ne ájuljak - csapta össze a tenyereit. - Hogy is nem jutott eszembe,
hogy már megint vele enyelegsz? - csapott a homlokára színpadiasan. A
szemöldököm már lassan a hajamat verdeste döbbenetemben. Mi ütött ebbe a
lányba? - Mert Déneske így, rózsaszínköd úgy, dugibugi meg amúgy -
kényeskedett, tovább folytatva az alakítását. Azt hittem még jó pár percig nem
fog leállni, de most gúnyos pillantással rám meredt, és egyértelműen a válaszomat
várta.
- Most meg mi az isten
bajod van? - tártam szét a karjaim kérdőn. - Ti léptetek le szó nélkül, csak
úgy közlöm. Ott maradtunk ketten, és jobb ötlet híján, inkább jól éreztük
magukat. Mi problémád van ezzel? Féltékeny vagy, Jana, vagy mi van? - Teljesen
véletlenül a végén már én is szinte ordibáltam, és volt egy olyan sejtésem,
hogy így nem csak mi hárman hallhatjuk a veszekedésünket.
- Féltékeeeny? -
kiáltotta, most már tényleg olyan külsővel, mintha azonnal felrobbanna. -
Normális vagy te? Nem veszed észre magad? Eddig az egész kibaszott
osztálykiránduláson, végig a két napon neked Déneskéről meg esetleg Rolandkáról
szólt minden. Csak úgy szólok, hogy engem kihagytál a programodból - húzta el a
száját -, és gondolom ezt Vivi nevében is mondhatom - intett a lány felé.
- Khm, engem inkább
hagyjatok ki ebből, köszi - krákogta Vivi, majd visszadőlt a falnak. Ettől
függetlenül töretlenül koncentrált minden szavunkra, esze ágában sem volt
olvasni vagy ilyesmi, szinte már csak a popcornt várta.
- Szóval neked az a
bajod, hogy másokkal is foglalkozom? - nevettem fel erőltetetten. - Már ne
haragudj, de attól még, hogy utálod Rolandot, vele is szinte pont ugyanolyan
jóban vagyok, mint veletek, és ezt te nagyon jól tudod. Nem hiszem el, hogy
lennél olyan köcsög, hogy az önzésed miatt "eltilts" tőle! Ami meg
Dénest illeti, attól még, hogy én is, na meg ő is a legjobb barátaid vagyunk -
hasonlóan a Roland ügyhöz - már mi nem is lehetünk jóban? Ez valami új
Jana-szabály? Mert, akkor közlöm veled, hogy ez megint egy óriási marhaság! -
Féltem, hogy lassan túllépünk a határon, de mégis meg kellett védenem magam,
nem hagyhattam annyiban. Jana szemei összeszűkültek a Roland témánál, majd
Dénesnél már a kezeit is karba tette durcásan.
- Jó, rendben,
felfogtam, hogy én vagyok köcsög, hogy totál leszarsz, és ez teljesen az én
hibám, mert ugye te maga vagy a tökély, de azért mégis szívesen bemutattam
volna Annát. De nem baj én totál elfogadom, hogy kuki hiányod van, és úgy
követed a két srácod, mint valami gáz puli kutya. - Jana már nem haragosnak
tűnt. A hangsúlya inkább gúnyos, lenéző és megalázó volt. Nem tudtam ki ő, de
abban a pillanatban biztosan nem az a lány volt, akit már sok éve a legjobb
barátnőmnek tartottam.
Egy vad mozdulattal
letöröltem a pár legördült könnycseppet az arcomról. Odasétáltam az ágyamhoz,
és amilyen gyorsan tudtam, átöltöztem pizsamába, aztán felkaptam a kispárnámat.
- Tudod mit, Jana? Menj
a francba! - fordultam a lány felé, aki értetlenül nézte mit művelek. Aztán az
ajtóhoz indultam, és kiléptem a folyósóra. Mikor csaptam be még hallottam, hogy
Vivi odamond Janának egy "szép volt"-ot, amire csak egy
toporzékolás-morgás duót kapott válaszul.
Egy pillanatra
megfordult a fejemben, hogy Déneshez kellene mennem, de egyből el is vetettem
az ötletet, mert semmi okom sincs rá, hogy hozzá menjek, úgyhogy elindultam az
utolsó szoba felé.
- Szia - köszöntem
Olivérnek, miután a kopogásomra kinyitotta az ajtót, és próbáltam egy művigyort
erőltetni magamra, de úgy tűnt totál reménytelenül. Olivér jól tudta, hogy nem
hozzá jöttem, így félre állt, hogy be tudjak menni.
Roland az ágyán ült, és
a falnak dőlve nyomkodta a telefonját. Amikor besétáltam, felkapta a fejét, és
egyből fentebb emelkedett.
- Na, mi van picim? -
kérdezte, és fürkészően végig mért. Fogalmam sincs, hogy tudja bárki utálni ezt
a srácot, pedig egyből itt van két ember alig száz méterre, akik ki nem
állhatják. Belenéztem a sötétbarna, szinte fekete szemeibe, és egyből elsírtam
magam, arcomat a párnámba temetve. - Héé, nyugii - mondta lágy hangon, és
hallottam, ahogy megreccsen az ágy, mikor felállt. Odalépett hozzám, kidobta a
kezemből a párnát, majd nagyon szorosan megölelt. - Ne sírj, husi - szólt,
miközben a hajamat simogatta, és egyáltalán nem zavarta, hogy összekönnyezem a
pólóját.
- Itt aludhatok? -
szipogtam, egy kicsit eltávolodva, hogy láthassam az arcát.
- Még szép - mondta, és
elvigyorodott. - Na, de most mondd el mi történt - fejezte be, és leültünk az
ágyára egymással szemben.
Annak ellenére, hogy
Rolandhoz csak baráti szálak fűznek, vagy legalábbis majdnem, ezen az éjjelen
azt is megértük, hogy egymás karjaiban aludtunk, miközben a szobában még volt
két plusz fő.