3. Bezárva

Bevallom, ez a rész még szerintem sem sikerült olyan jól, ettől függetlenül remélem, nektek elnyeri a tetszéseteket. Igazából a legnagyobb izgalmak csak később indulnak be, szóval ha már most tetszik a történet, bátran mondhatom, hogy ennél még csak jobb lesz.

Ezerszer is köszönjük a feliratkozásokat, kommenteket, amiket továbbra is csak nagyon várunk!

Jó olvasását az új, ismét csak Lotti szemszögű harmadik részéhez, így karácsony másnapján!

Kellemes ünnepeket, Fran D.!:)

3. Bezárva

Lotti

                     

Alighogy elhaladtam Dénes felé, beleütköztem Erika nénibe.

- Lotti, menj és szólj a lányoknak, hogy vacsoraidő van. Dénes, te is add át Olivérnek és Lénárdnak. A többieknek már szóltam. - Ahogy elmondta, már indult is lefelé, Rolandék és Dénesék szobáján kívül a fiúk követték ott. Adri épp az ajtó kulcsával vacakolt, aztán mikor sikerült neki, hozzám fordult. Adri volt a kísérő tanárunk, ettől függetlenül mindenki tegezte, hiszen még nem volt 26 éves sem. A mi kapcsolatunk pedig végképp különös volt, hiszen véletlenül ő a bátyám barátnője. Aranyos lány volt, illett a bátyámhoz és az osztályunk is imádta.

- Rendbe jöttél? - kérdezte. - Szépen elintézted a srácot - mosolyodott el.

- Hát én nem így fogalmaznék - húztam el a számat. - Egyébként igen, azt hiszem, jól vagyok, csak a repülő okozott némi problémát.

- Az a lényeg - nevetett, és ő is elindult vacsorázni. Úgy tűnt most már nem jutok el Rolandhoz, ami az eredeti célom volt. Pedig a bocsátkérésem már nagyon váratott magára.

Elindultam visszafelé a folyosón, szólni a lányoknak. Amikor ezt megtettem a másik szobában tartózkodó Eszterék egyből elindultuk, mi Janával és Vivivel csak pár perc múlva.

A folyosón Matyi röhögött, de úgy mint egy fogyatékos. Dénes és Lénárd is jól szórakozott, és ezt mind Rolandék ajtaja előtt. Gyanús volt ez nekem.

- Mit műveltek? - kérdeztem, és mindhárman gyanakodva méregettük őket.

- Á, semmit, semmit - felelte Matyi és letörölte a szemeiből folyó könnycseppeket. Viszont a szemünknek nem tudtak hazudni. Tisztán láttuk, ahogy Rolandék ajtajának a zárjából kiveszi a kulcsot, és zsebre vágja.

- Ne csináljátok már! - visítottam, de ezzel egyedül maradtam, mert a mellettem álló lányok csatlakoztak a nevető fiúkhoz.

- Te ne csináld, Lotti! Ez egy jó poén - intett le Matyi.

- Kinek? - tártam szét a karom döbbenten, de a többiek elindultak lefelé, így kénytelen voltam követni őket.

- Te vagy az utolsó? - kérdezte az utánunk belépő Lénárdot az ofő.

- Hát hogyne, tanárnő - felelte, és Erika néni rábólintott. Amikor aztán befejezte az evést néhány perccel később mégiscsak felállt megnézni, igazat mondott-e Lénárd.

- Nem tetszik ez nekem - rázta a fejét, csípőre tett kézzel. - Olyan kevesen vagytok - szólt, és mutatóujja segítségével számolgatni kezdett minket. - 15. TIZENÖT?! Ki nincs itt? Ki vele! - rikácsolta. Szegény holland szakácsnőink megrémültek a hangos halandzsától. - Olivér! Roland! Áron! Hol maradnak ezek a fiúk? Ilyen nincs! - mondta, azzal elindult felfelé.

Mikor visszatért, ha lehet még idegesebb volt.

- Ki szórakozik? - kiabálta. - KINÉL VAN A KULCS? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem.

Mi lehajtottuk a fejünket a lányokkal és a gyümölcslevesünkbe matattunk a kanállal. Dénesek meg pukkadoztak a visszatartott röhögéstől.

- Eszes Mátyás! Nincs mondanivalód? - kérdezte Erika néni.

- De hát, miért pont én? - nézett rá döbbenten, közbe a széken hintázva. - Ez diszkrimináció - csapott aztán az asztalra, amikor a tanár továbbra is kitartott a fürkésző tekintettel.

- Add ide a kulcsot Mátyás! - lépett oda hozzá, és Matyi elé tartotta kezét.

- De tanárnő! - rázta a fejét mosolyogva.

- Három... kettő... - mondta Erika néni, mire Matyi előhúzta zsebéből a kulcsot, és a tenyerébe csapta. Mindhármukból torkaszakadtukból kitört a röhögés. - Hallatlan! Ezzel nincsen vége! - Azzal újra eltipegett az emelet felé. Mikor visszajöttek csak intett a srácoknak (akik amúgy úgy néztek ki mintha mi sem történt volna), hogy üljenek le enni, és ő is szó nélkül visszahuppant befejezni a desszertjét.

- Ami az előbbi kis incidenst illeti, Adrienn tanárnővel kitaláltuk, mi hármótok számára a megfelelő büntetés - kezdte, miután már senki nem evett, de még az étkezőben voltunk.

- Büntetééés? - szörnyedt el Matyi. - Ez csak egy kis ártatlan vicc volt!

- Ó, ez esetben a következmény is pont ilyen ártatlannak fog tűnni számotokra. Úgy döntöttünk az éjszakát hasonló képen a szobátokba bezárva fogjátok tölteni. - A fiúk felhördültek. El kellett harapnunk a mosolyunkat.

- És hogy fogunk fürödni? - pattogott tovább Matyi.

- Hülye gyerek, szobánként van fürdőszoba - oltotta le Jana.

- Ezzel le is zártam volna az ügyet. Dénes add át a kulcsotokat! - sétált hozzájuk újra.

》》》》》》》》》

- Vivi fürdik - mondta Jana, miközben az ágyon fekve nyomkodta a telefonját. Ez hitetlen. Rolandéknál Áron fürdött, onnan rohantam át a sürgős pisilhetnékemmel.

- Basszus! - Kirohantam a szobából, és a legközelebbibe nyitottam be, ami történetesen a szemben lévő Déneséké volt. Szerencsére mindhárman a szobában voltam. - Pisilhetek? - kérdeztem reménykedve, mire Dénes vonakodva, de bólintott, így beugrottan a mosdójukba.

Amikor kifelé akartam menni viszont úgy tűnt jobb ötlet lett volna, ha inkább bepisilek.

Az ajtó zárva volt.

- Mi a franc?! - néztem kérdőre vonóan a srácokra.

- Jajj, el is felejtettük, hogy itt vagy - csapott a homlokára Matyi, de természetesen egy pillanatra se dőltem be a színjátéknak. - Sajnos, életbe lépett a büntetésünk. Úgy tűnik te is velünk töltöd ezt a kellemes kis éjszakát - vonta meg a vállát Matyi gúnyosan mosolyogva.

- Istenem, de gecik vagytok - huppantam le Matyi lábához, karba tett kézzel durcizva. - És még a telefonomat is Rolandéknál hagytam!

- Szar ügy szivi - szólt Lénárd, majd bevonult a fürdőbe.

Kínos csend állt be hármónk között, csak az én morgásom hallatszott. Dénes a telefonját nyomkodta, egyáltalán nem zavartatta a jelenlétem, ebből gondoltam, hogy nem miatta kerültem ebbe a helyzetbe.

- Na, Mátyás szórakoztasd a vendégünket, ha már elő álltál ezzel a remek ötlete - mondta végül Dénes, látványosan arrébb hajítva a telefonját.

- Hmmm - esett gondolkodóba Matyi, amiből egyből kikövetkeztettem, hogy semmi értelmesre nem számíthatunk tőle most sem. - Tudod miért piros az elefánt szeme? - szegezte felém a kérdést.

- Jajj ne már - nyögtem fel a "találós kérdés" hallatán.

- Na, miért piros? - röhögött Dénes reményvesztetten.

- Hogy el tudjon bújni a cseresznyefán - felelte elégedett vigyorral az arcán. Szörnyülködve sóhajtoztam, és forgattam a szemem, és csak azon töprengtem, hogy a francba juthatnék ki. Ha pedig nem jutok ki, hogy élem ezt túl?

- Ez mind szép és jó, csak annyi a baj, hogy az elefántoknak nem piros a szemük - közölte Dénes a rossz hírt.

- Kuss - intette le, majd belevágott a következő poénba.  - Három elefánt sakkozik a cseresznyefán. Mi nem stimmel? - Mivel rájött, hogy tőlem feleslegesen vár reakciót Dénes felé fordult, aki vigyorogva kitárta a karjait. - Az, hogy hárman nem lehet sakkozni. - A két srácból kitört a röhögés, csak azt nem tudtam megfejteni, hogy mitől.

- Jézusom - fordítottam a tekintetem a plafon felé. - Könyörgöm, adjatok egy telót! - kezdtem imádkozni, de csak kegyes kiröhögést kaptam tőlük. Így hát még legalább két órán hallgathattam a hasonló értelmi szintű beszélgetéseket, amihez már Lénárd is csatlakozott.

- Lotti, itt vagy? - hallottam az ajtó mögül a kérdést Janától, bőven éjfél után.

- Aha, itt - szóltam reménykedve. Kezdtem az öngyilkosságot fontolgatni kínomban, úgyhogy több vágyam se lett volna a kijutásnál.

- Akkor gyere már ki! - felelte egyszerűen.

- Szerinted, ha ki tudnék, még itt lennék?

- Erika néni! Tessék kiengedni Lottit! - hallottam még, de a további kommunikációt elnyomta a fiúk újbóli röhögése.

Szóval azt hiszem háromnegyed egyet mutathatott az óra, amikor végül kimászhattam Dénesék szobájából. Aztán végig hallgathattam a kiszabadításom történetét, ami állítólag leginkább Jana Rolanddal való ordibálásából állt.