7. "Ne sírj, Husi"

Igen tudom, késtem a résszel, de totál elfelejtettem, amiért bocsánatot kérek. Viszont most itt van a rész, és azt kell mondjam, hogy az eddig megírtak közül ez az egyik kedvencem, szóval remélem nektek is tetszeni fog. És azt is hozzá kell tennem a kis bevezető szövegemhez, hogy részben eszmétlenül csalódott vagyok, mivel az utóbbi két részünkre egyáltalán nem érkezett komment, sőt a feliratkozók sem nőttek, sokkal inkább csökkentek. Nagyon remélem, hogy fordul most a kocka, szóval kimondhatatlanul várom mind a kettőt!  Ja igen, és végre kikerült az oldalsávba a trailer, amit én készítettem szóval kukkantsátok meg!

Jó olvasást!

Fran D. Black

7. "Ne sírj, Husi"

Lotti

Ahogy Dénes hajolt előre hozzám, egyszerre tágult ki a szemem. Ez most mégis mi? Megpuszilta a homlokom minden ok nélkül...  Jézusom. Valószínűleg, ahogy hátra dőlt ő is észrevette a döbbenetemet, mert a határtalan vigyor leolvadt az arcáról.

- Uhh... én... Bocsi, nem akartam rosszat - mondta, a szavait inkább a csónak aljának, mint nekem intézve. A tarkóját vakarta, és látszott rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán.

- Nem, dehogy! - reagáltam le, egy kicsit hevesebben talán a kelleténél, ezzel csak tovább rontva a helyzetet. - Mármint, izé, nem baj csak... Ezt miért csináltad? - érdeklődtem, mire vonakodva, de rám emelte a tekintetét.

- Ja... Nem tudom, csak úgy, tudod, ösztönből - felelte, de nem tudtam mit mondani rá. Feszült csend állt be közöttünk, és már csak a gondolat is kínos volt, hogy így kell végig ülnünk az egész csónakázást.

- Figyelj, felejtsük el inkább, jó? - szólalt meg végül pár perc múlva, egyenesen az enyémbe fúrva a tekintetét. - Mintha meg sem történt volna - vonta meg a vállát, miközben még mindig a csodás zöld szemeit tanulmányozhattam. Bólintottam, pedig tudtam, hogy mindketten nagyon is jól fogunk emlékezni erre a jelenetre, vagy ezért, vagy azért.

Ezután tulajdonképpen tényleg kellemes volt a hajókázás. Nem lettem vizes, és tök jót dumáltam Dénessel mindenről, miután átugrottuk a kötelező szerencsétlenkedést.

- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá, amikor segített kiszállni a hajóból. - Ez tényleg tök jó volt - bólintottam lelkesen.

- Örülök, hogy jól érezted magad - mosolyodott el ő is, majd az öreg kikötős bácsinak is megköszönte a lehetőséget.

- És akkor mennyivel tartozok? - kérdeztem, és próbáltam tartani a vigyorgást, hogy ne legyen balhé a kérdésből.

- Na, ne kezd, Lotti! - rivallt rám. – Mondom, kuss! - mondta viccesen, mikor már nyitottam volna a szám, de egy gyilkos pillantással belém fojtotta a szót.

Így tovább beszélgetve, és röhögve sétáltunk vissza a szálláshoz a sötét utcákon. Miután sehol nem találtuk a többieket, be is mentünk, és mikor a szobáinkhoz értünk szétváltunk.

Belépve, Janát és Vivit is ott találtam, egymással szemben, a saját ágyukon üldögélve. Valószínűleg Jana se jöhetett olyan régen, mivel Vivi törökülésben a könyvét is kezében tartotta. Nagyon sápadtnak tűnt továbbra is, látszott rajta, hogy még mindig nincsen jól.

- Hol a fenében voltál? - ugrott fel Jana, amikor észrevettek. - Már megint kerestelek mindenfelé. - A tekintete szinte ölni tudott volna, és komolyan mondom beparáztam attól, ahogy abban a pillanatban ordibált velem.

- Dénes elvitt hajózni, végig ott voltam - mondtam váll rángatva, közben nyugisan elkezdtem kibújni a cipőmből, meg a vékony kabátomból. Azt hittem ezzel a válasszal lenyugtatom Janát, de erről szó sem volt. Az arcszíne egyre inkább kezdett átváltani vörösbe. Igazán kezdtem azt érezni, hogy itt nem csak az aggódásáról van szó.

- Jajjj de romantikus, hogy el ne ájuljak - csapta össze a tenyereit. - Hogy is nem jutott eszembe, hogy már megint vele enyelegsz? - csapott a homlokára színpadiasan. A szemöldököm már lassan a hajamat verdeste döbbenetemben. Mi ütött ebbe a lányba? - Mert Déneske így, rózsaszínköd úgy, dugibugi meg amúgy - kényeskedett, tovább folytatva az alakítását. Azt hittem még jó pár percig nem fog leállni, de most gúnyos pillantással rám meredt, és egyértelműen a válaszomat várta.

- Most meg mi az isten bajod van? - tártam szét a karjaim kérdőn. - Ti léptetek le szó nélkül, csak úgy közlöm. Ott maradtunk ketten, és jobb ötlet híján, inkább jól éreztük magukat. Mi problémád van ezzel? Féltékeny vagy, Jana, vagy mi van? - Teljesen véletlenül a végén már én is szinte ordibáltam, és volt egy olyan sejtésem, hogy így nem csak mi hárman hallhatjuk a veszekedésünket.

- Féltékeeeny? - kiáltotta, most már tényleg olyan külsővel, mintha azonnal felrobbanna. - Normális vagy te? Nem veszed észre magad? Eddig az egész kibaszott osztálykiránduláson, végig a két napon neked Déneskéről meg esetleg Rolandkáról szólt minden. Csak úgy szólok, hogy engem kihagytál a programodból - húzta el a száját -, és gondolom ezt Vivi nevében is mondhatom - intett a lány felé.

- Khm, engem inkább hagyjatok ki ebből, köszi - krákogta Vivi, majd visszadőlt a falnak. Ettől függetlenül töretlenül koncentrált minden szavunkra, esze ágában sem volt olvasni vagy ilyesmi, szinte már csak a popcornt várta.

- Szóval neked az a bajod, hogy másokkal is foglalkozom? - nevettem fel erőltetetten. - Már ne haragudj, de attól még, hogy utálod Rolandot, vele is szinte pont ugyanolyan jóban vagyok, mint veletek, és ezt te nagyon jól tudod. Nem hiszem el, hogy lennél olyan köcsög, hogy az önzésed miatt "eltilts" tőle! Ami meg Dénest illeti, attól még, hogy én is, na meg ő is a legjobb barátaid vagyunk - hasonlóan a Roland ügyhöz - már mi nem is lehetünk jóban? Ez valami új Jana-szabály? Mert, akkor közlöm veled, hogy ez megint egy óriási marhaság! - Féltem, hogy lassan túllépünk a határon, de mégis meg kellett védenem magam, nem hagyhattam annyiban. Jana szemei összeszűkültek a Roland témánál, majd Dénesnél már a kezeit is karba tette durcásan.

- Jó, rendben, felfogtam, hogy én vagyok köcsög, hogy totál leszarsz, és ez teljesen az én hibám, mert ugye te maga vagy a tökély, de azért mégis szívesen bemutattam volna Annát. De nem baj én totál elfogadom, hogy kuki hiányod van, és úgy követed a két srácod, mint valami gáz puli kutya. - Jana már nem haragosnak tűnt. A hangsúlya inkább gúnyos, lenéző és megalázó volt. Nem tudtam ki ő, de abban a pillanatban biztosan nem az a lány volt, akit már sok éve a legjobb barátnőmnek tartottam.

Egy vad mozdulattal letöröltem a pár legördült könnycseppet az arcomról. Odasétáltam az ágyamhoz, és amilyen gyorsan tudtam, átöltöztem pizsamába, aztán felkaptam a kispárnámat.

- Tudod mit, Jana? Menj a francba! - fordultam a lány felé, aki értetlenül nézte mit művelek. Aztán az ajtóhoz indultam, és kiléptem a folyósóra. Mikor csaptam be még hallottam, hogy Vivi odamond Janának egy "szép volt"-ot, amire csak egy toporzékolás-morgás duót kapott válaszul.

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy Déneshez kellene mennem, de egyből el is vetettem az ötletet, mert semmi okom sincs rá, hogy hozzá menjek, úgyhogy elindultam az utolsó szoba felé.

- Szia - köszöntem Olivérnek, miután a kopogásomra kinyitotta az ajtót, és próbáltam egy művigyort erőltetni magamra, de úgy tűnt totál reménytelenül. Olivér jól tudta, hogy nem hozzá jöttem, így félre állt, hogy be tudjak menni.

Roland az ágyán ült, és a falnak dőlve nyomkodta a telefonját. Amikor besétáltam, felkapta a fejét, és egyből fentebb emelkedett.

- Na, mi van picim? - kérdezte, és fürkészően végig mért. Fogalmam sincs, hogy tudja bárki utálni ezt a srácot, pedig egyből itt van két ember alig száz méterre, akik ki nem állhatják. Belenéztem a sötétbarna, szinte fekete szemeibe, és egyből elsírtam magam, arcomat a párnámba temetve. - Héé, nyugii - mondta lágy hangon, és hallottam, ahogy megreccsen az ágy, mikor felállt. Odalépett hozzám, kidobta a kezemből a párnát, majd nagyon szorosan megölelt. - Ne sírj, husi - szólt, miközben a hajamat simogatta, és egyáltalán nem zavarta, hogy összekönnyezem a pólóját.

- Itt aludhatok? - szipogtam, egy kicsit eltávolodva, hogy láthassam az arcát.

- Még szép - mondta, és elvigyorodott. - Na, de most mondd el mi történt - fejezte be, és leültünk az ágyára egymással szemben.

Annak ellenére, hogy Rolandhoz csak baráti szálak fűznek, vagy legalábbis majdnem, ezen az éjjelen azt is megértük, hogy egymás karjaiban aludtunk, miközben a szobában még volt két plusz fő.

6. Jancsi

VILMÁNYI DÉNES 

A kezeim kiáztak a mosogatástól, és körülbelül olyasmik lehettek, mint a nagyszüleim ráncos kezei. Utáltam mindennemű házimunkát, és ez alól természetesen a mosogatás sem képzett kivételt. Soha életemben nem pucoltam ennyi ideig tányért, és poharat. 

Unottan baktattam vissza a szobánkba, ahol reményeim szerint szabad a fürdő, és simán elmehetek zuhanyozni, pár percre elfelejtve Jana szavait. Már, ami engem és Lottit illetett. 

Nem mondom, hogy nem voltak érzelmeim iránta, vagy legalább nem keltett mozgolódást a nadrágomban, de akkor sem mondtam volna azt, hogy szerelmes vagyok. Főleg azért nem, mert nem voltam még az, és nem tudom milyen is lehet, de határozottan nem ilyen. 

A nővérem, Szofi mindig arról áradozott, hogy ez mennyire jó érzés, mert pillangók repdesnek a hasadban, és a rózsaszín köd ellepi az elméd, és senki mást nem látsz, csak a szerelmedet. 

És, hála a jó égnek Lotti nem tetszett ennyire, hogy eltekintsek más lányok felett. 

Bár ő kiemelkedő egyednek számított, a feszes, kerek fenekével, keskeny csípőjével, és pontosan tökéletes méretű melleivel. 

Az arcáról nem is beszélve. Nem sok lánynak voltak olyan szikrázó, és tiszta barna szemei, és olyan élénk rózsaszín ajkai, mint neki. 

- Dénes, hé, D! - kiáltott rám Jana, pont mielőtt beléptem volna a szobába. Megtorpantam, és lefejtettem az ujjaimat a kilincsről, majd a legjobb barátnőm felé fordultam, aki csapzott hajjal fékezett le előttem - Szóval, csak annyi, hogy ma kijárást kaptunk, mármint a városba, de csak csoportostól. Kilencre legyetek készen, indulunk a vásárba - hadarta, és erősen kellett koncentrálnom, hogy megértsem, mit is mondj. 

Janának szokása volt olyan gyorsan, és sokat mondani, hogy a legtöbb mondanivalóját többször is el kellett ismételtetni vele, mire mindenki megértette. 

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, és újra a kilincsért nyúltam, ám ő még egyszer megszólalt. 

- Azt tervezi, hogy egész este azzal a barommal lesz - morogta, és duzzogva összefonta a karjait, a mellei alatt. És, nem tehetek róla, egyszerűen pasiból vagyok, de a tekintetem a szemeiről, egyből a megemelt kebleire ugrottak, Jana pedig természetesen észrevette. Megköszörülte a torkát, és mikor képes voltam újra az arcát nézni, csak megforgatta a szemeit - Számítsatok a társaságomra. Nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni Rolanddal, bah - rázkódott meg, ahogyan kiejtette annak az undok féregnek a nevét. 

- Mátyás odáig lesz - nevettem el magam, mire ő csak fújtatott egyet, és egy lemondó legyintés után megfordulva távozott. 

A szobába lépve, egyből feltűnt, hogy Matyi abban a pillanatban huppant le az ágyra, és tett úgy, mint, akit rémesen elfoglalt a telefonja, mikor betettem a lábamat az ajtón. 

- Csípd ki magad, haver - néztem rá, szavaimmal jelezve, hogy lebukott, tudom, hogy hallgatózott. Elhúzva a száját, halkan felsóhajtott, és a sporttáskájának tartalmát kiborítva az ágyára, elkezdett gondolkozni, hogy melyik póló lenne megfelelő a tornász lány elcsábítására. 

Nem akartam elszomorítani azzal, hogy akármelyik pólóját felveheti, Janát akkor sem fogja jobban érdekelni. 

×××

Pontosan kilenc óra tizenegyre értünk a megbeszélt helyre, természetesen Matyi hibájából, ugyanis nem csak a saját pólóit aggatta magára, hanem a Lénárdéit is. 

És, ilyenkor áldom az eget, hogy szélesebb a hátam, mint neki. 

Nem kicsit lepődtem meg, mikor megláttam Jana mellett szorosan ácsorogni, egy magas, szőke, feltűnően csinos, idegen lányt. 

Kihúztam magam, megigazítottam a hajamat, és egy lépéssel mellettük termettem. 

- Szabad esetleg megtudnom, ki a titokzatos idegen? - vigyorogtam a két lányra. 

Nos, a szőke valószínűleg megértette, ugyanis belepirult a mondatomba. Vagy a vizslató tekintetembe. 

- Dénes, bemutatom Annát, az unokahúgomat. Vagy valami olyasmit - sóhajtotta - Anna, ő itt Dénes, a világ egyik legnagyobb idiótája - fordult a lány felé, aki kuncogva reagált. 

- És pont ezért a legjobb barátod, nemde? - nevetett fel, én pedig beírtam neki egy pluszpontot, a fergeteges humora miatt - A lényeg, hogy örülök a szerencsének, kedves Dénes. Valóban az unokahúga volnék, még ha nem is vérszerinti - vont vállat. 

- Oh, állítsd le magad, Vilmányi - csapott a vállamra, a legjobb barátnőm, amikor észre vette, hogy már legalább hatodjára mérem végig Annát. 

- Most csend, édes - villantottam rá egy mosolyt, és az új lány mellé lépve, átöleltem a vállát - Úgy érzem, itt az ideje ismerkedni - kacsintottam még egy utolsót, és félrehúztam a megszeppent szőkét, bár tény és való, hogy a csapatunk tagjai bőven a hallótávolságon belül maradtak - És, minek köszönhetjük a szerencsét, hogy megismerhettünk téged? - pillantottam le Annára. 

Akármennyire is lehetett magas, még így is legalább 10 centivel felé magasodtam. 

Eszméletlenül csinos volt, és lenyűgözően szép, mégis valami hiányzott belőle. Valami, ami megfogott volna benne, annyira, hogy pár órára elfelejthessem az előttem haladó lányt, aki szorosan Roland mellett haladt, és hangosan kacarászott a nyomorék viccein. 

- Igazából csak annyi, hogy én itt élek kint, és rég láttam Jancsit, így gondoltam meglátogatom, ha már itt vagytok. És, mennyire jó ötlet volt - mosolyodott el féloldalasan, amiből leszűrtem, hogy kezd feloldódni mellettem. 

- Jancsi? - nevettem fel, és megtorpanva bevártam a már most duzzogó legjobb barátnőmet, aki úgy látszik jobb híján Matyi társaságára szorult - Mondd csak, Jancsi - öleltem át a vállát, ő pedig eltátott szájjal meredt a szőke lányra, aki hátra vetett fejjel nevetett a reakcióján. 

- Te elmondtad neki? - háborodott fel, és kilépett az ölelésemből. Durcásan összefonta maga előtt a karjait, és úgy méregette a továbbra is nevető Annát. 

Egy piros lámpánál beértük az osztály többi részét, így szinte mindenki figyelme az új lány felé terelődött. 

Természetesen a Rolandé is. 

Hogy rohadna ketté, ott ahol van. 

Lotti már kevésbé kötötte le a figyelmét, pont úgy ahogyan én az Annáét, így egy idő után kettesben maradtam a lánnyal, ugyanis Jana lelépett a legjobb haverjaimmal valami idióta világítós cuccért, az osztály többi része is szétszéledt, mi meg úgy álltunk egymás mellett, mint két hülye. 

És nem álltunk távol az igazságtól. 

A barna hajú lány idegesen dörzsölgette kardigánon keresztül a karjait, miközben az ajkait rágcsált, én pedig zsebre dugott kézzel kutakodtam valami program, vagy bármi egyéb után. 

Nem kellett sokáig keresnem, ugyanis hamar megtaláltam a csónakázásra csalogató táblát, amit már a délelőtti, elsunnyogott játék során észre vettem. 

Szó nélkül ragadtam meg Lotti karját, és kezdtem el húzni magam után, míg ő egyre hangosabban próbálta megtudni, hogy hova a francba viszem. 

- Nem, én nem ülök be - kezdett tiltakozni, mikor leesett neki, hogy mit akarok - Nem, Dénes, ne fizess - morogta, és megpróbálta kivenni a kezemből a tárcát. De, már késő volt. Átnyújtottam az öreg, kopaszodó úrnak a kért összeget, ő pedig egy zöld csónakhoz irányított minket - Dénes, nem érted, hogy nem ülök bele abba a szarba? - csapkodta a vállamat Lotti, és bár elég erőset ütött, meg sem kottyantak a csapások, és elégedett vigyorral a képemen figyeltem, ahogy mégis hagyja magára aggatni a narancssárga mentő mellényt, ami kivétel nélkül mindenkin szarul nézett ki. Még rajtam is. 

- Nem lesz semmi baj. Ugye nem felejtetted el, hogy tudok úszni? - vontam fel a szemöldökömet, majd óvatosan ráléptem az ingatag fedélzetre - Ha valamilyen véletlen folytán beleesnél, majd kimentelek, nyugi - nevettem, és megfogva a kezét besegítettem őt is. 

Duzzogva ugyan, a karjait keresztezve a mellkasa előtt - a mellény miatt nem látszott, ahogyan megemelte a melleit, sajnos - de leült velem szembe. 

- Szerinted vinnélek én olyan helyre, amiről tudom, hogy veszélyes? - néztem rá, pár perc csend után, amíg próbáltam rájönni, hogy merre is menjünk. 

- Nem - suttogta, és ezzel együtt elengedte magát, és lassan a térdeire támaszkodott - Csak utálom a vizet - motyogta, én pedig felnevettem. 

- Ha nem mozogsz hirtelen, akkor ígérem, hogy egy csepp víz nem lesz rajtad, mire kimegyünk innen, oké? - vontam fel a szemöldökömet. Halványan elmosolyodva bólintott, én pedig óvatosan előre hajolva - valami belső kényszer hatására - apró csókot nyomtam a homlokára. 




Újabb rész, ezúttal az én személyes kedvencem! :) 
Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket. 
Kommentelni, feliratkozni ér! 
Lace x. 

5. Mert mosogatni jó

Halihó emberek!

Ismét itt vagyok az új, Lotti szemszögű résszel, ami immár az ötödik. 

Emellett, egy másik újdonságot is hoztam: a trailert, amit majd az oldalsávba szeretnék kirakni, ha rájövök, hogy kell, de addig itt a link. Nagyon remélem, megfelelőnek tartjátok majd, főleg mivel én csináltam, és várom róla a véleményeteket.

Ahogyan a részről is kommentben, és a feliratkozásokat is őszintén remélem.

Jó olvasást!

Fran D. Black

5. Mert mosogatni jó 

Lotti

Valamiféle épület lépcsőjén ültünk, és sorban egymás után bepötyögtem a telómba a kérdéseket. Éljen az ingyen Wi-fi. Direkt az útvonaltól eltérő búvóhelyet kerestünk, hogy véletlenül se találjanak meg.

- Te egy zseni vagy Lotti - mondta Matyi, és elővette a cigis dobozát. - Végre rágyújthatok, el se hiszem - mondta, és úgy is tett. - Most imádlak - nézett rám, és láthatóan odáig volt a testében szétáramló nikotintól. Egy szemforgatással reagáltam rá. Dénes eközben a térképet tanulmányozta, hogy hogyan tudnánk feltűnés nélkül célba érkezni.

- Hol van már az a fránya tourinform? - hallatszott távolról egy ismerős hang, amire mindhárman felkaptuk a fejünket. Matyi az irányába nézett, és szemei egyből tágra nyíltak.

- Hogy a jó büdös... - kezdte, majd egy óriási utolsó slukk után elpöccintette a cigijét.

- Mi az? - néztem rá, de csak grimaszt kaptam válaszként. Tulajdonképpen nem is kellett mondania semmit, mert abban a pillanatban befordult a sarkon Erika néni és Adrienn. Elsőnek fel se fogtam, folytattam tovább a böngészést, de, amikor leesett elszörnyedve meredtem rájuk.

- Ti meg mit kerestek itt? - bámult ránk fürkészően. - Tudtommal ez a helyszín nincs a térképen.

- A tanárnők mégis itt vannak - vont vállat Matyi.

- Mátyás maradj csöndben! - intette le, majd felém fordult. - Lotti? Magyarázatot várok! - Aztán meglátta a kezünkben a telefonokat. - Ti csaltok! - képedt el. - Szégyelljétek el magatokat! Lotti legalább tőled többet vártam - rázta a fejét. A fiúkból kitört a röhögés. Ha rajtuk múlik, talán végig sétáljuk az útvonalat. - Ezért büntetés jár, meg természetesen kizárás a játékból. No, de mi legyen az? - Félőn a srácokra néztem. Azt hittem neheztelni fognak rám miatta, de ők csak tovább nevetgéltek váll vonogatva.

- Mondjuk, mosogathatnának ők vacsora után - szólalt meg Adri halkan, de ördögi mosollyal az arcán. Kérdőre vonó tekintettel néztem rá, amire csak kuncogásba kezdett. "Te áruló" - tátogtam úgy, hogy az ofő semmit se vegyen észre belőle.

- Ez igazán jó ötlet Adrienn! - tapsolt egyet Erika néni, mire Matyi szokás szerint kiakadt.

- De hát tanárnő, nekünk a kizárás elég nagy büntetés - játszotta a hattyú halálát, sőt még a kezét is a szívére tette. Természetesen nem jött be a rögtönzött drámája, Erika néni csak a fejét csóválta. Már Dénes is röhögni kezdett, de ahogy ránéztem, láttam, hogy leginkább kínjában teszi.

- Hogy nehogy megint valami hülyeségbe vigyétek Lottikát, immáron harmadszorra - nézett szúrósan felváltva a két srácra - itt maradtok, amíg mi végzünk odabent - mutatott a tourinform irodára. - Ha nem talállak itt benneteket, pontosan itt, akkor garantálom az osztályfőnöki, de talán inkább az igazgatói intőt mindhármatoknak - rivallt ránk végül, majd a két tanárnő betipegett az irodába.

- Jajj szegény ártatlan Lottika - kényeskedett Matyi egyből, ahogy becsukódott mögöttük az ajtó. - Angyal testbe bújt ördög vagy - mondta, mire mindketten furán néztük. - Igen így van - szögezte le, majd karba tette kezét és elfordította a fejét. Dénessel összenéztünk, és kitört belőlünk a nevetés.

- Ügyesek vagytok - dicsért meg minket az ofő, mint három kiskutyát, akik megtanulták a "Marad!" parancsot, amikor úgy 10 perc elteltével végeztek odabent. - Indulhatunk a célhoz, bár, nem hiszem, hogy bárki beért volna már, akik szabályosak voltak - mondta, és megint kaptunk egy adag megrovó tekintetet.

A célhoz, bár nem volt hosszú az út, pont útba esett egy fagyizó. Adriennel egy rugóra járt az agyunk, neki pedig nyilván nem mond nemet Erika néni, így egy- egy kétgömbös fagyival folytattuk az utunkat. Talán ezzel ütöttünk el annyi időt, vagy csak az ofő számította el magát, de már két csapat megérkezett a megbeszélt helyre. Köztük Jana is ott volt, aki pont, mint a többiek értetlenül nézett ránk.

- Miért van nálatok fagyi, és miért voltatok a tanárokkal? - vont kérdőre Jana felvont szemöldökkel, hogy csak én halljam.

- Kizártak minket - rántottam meg a vállam.

- Jellemző - nevetett fel, majd pár pillanat múlva már nyúlt is a fagyimért egy nyalásért, majd tovább is ment a két srácét is elkunyizni, aminek természetesen Mátyás örült legjobban.

- Nem, ez nem nyilvánul smárolásnak - szólt oda neki, amikor már elhajolt a fiú tölcsérétől. Valószínűleg rátapintott a lényegre, mert Matyi bezárta a száját mielőtt bármit mondhatott volna.

Ezután Eszti panaszkodását hallgattuk, merthogy Janával és Rolival volt egy csapatban, akik az egész utat végig veszekedték, a forgalmas utcákon ordibálva. Persze Jana egyből meg akarta ezt cáfolni, miszerint csak Roland ordibált, a srácot látványosan hidegen hagyta a téma, annak ellenére, hogy róla volt szó. Ha pontosan szeretnék fogalmazni, azt kell mondanom a két legjobb barátom között óriási, és áthidalhatatlan ellentét van.

Ettől függetlenül, vagy pont emiatt pár perc múlva kiderült, hogy nekik, hármójuknak sikerült megnyerni a versenyt, azzal, hogy leghamarabb értek be, és ráadásul csak egyetlen hibapontjuk volt.

- A jutalmuk, pedig az, hogy bármi apróságot kérhetnek, természetesen normális kereteken belül - nézett az utolsó résznél Rolandra. – Ezen kívül úgy gondolom érdemes tudnotok, hogy Lottiék hármasát, Dénest és Mátyást beleértve kizártuk a versenyből, miután Adriennel csaláson kaptunk őket. Büntetésük vacsora utáni mosogatás. - Miután rendesen kiröhögték rajtunk magukat az osztálytársaink, mert ugye a legszebb öröm a káröröm, elindultunk vissza a szállásra.

- Elkísérsz este forró csokit venni? - kérdezte Jana csillogó szemekkel. Valószínűleg látta rajtam az értetlenséget, mert folytatta: - Ezt kértem jutalmamul. Állítólag ott lehet kapni a világ egyik legfinomabbját. Erika néni rábólintott, de csak ha valaki elkísér, mert ő nem akarja ott hagyni az osztályt, Adrinak meg dolga van este.

- Mosogatnom kell - emlékeztettem a számat elhúzva.

- Ja, tényleg. El is felejtettem, hogy megint összezárnak titeket Dénessel. Szar lehet - gúnyolódott.

- Mire célzol? - néztem rá kérdőn.

- Sajnos, okom van azt feltételezni, hogy már direkt csinálod ezt, hogy csupa véletlen folytán vele maradhass.

- Matyi is ott lesz, kezdjük ott. Másrészt meg ne kombinálj már. Mosogatnom kell! Kit érdekel itt Dénes?! Ezt vele is eljátszottad, mi? Hogy itt hajtunk egymásra, mint két elvakult majom? - Úgy látszott ezzel sarokba szorítottam, szóval valószínűleg tényleg beszélt már erről Dénessel is. Na, szépen vagyunk.

》》》》》》》》》》》》》》》》》》

- Mátyás, hova igyekszel? - szólította meg, a sebesen az étkezőből kifelé igyekező srácot az ofő. - Nem bújsz ki ebből, irány mosogatni! - mondta, mire a srác látványosan durcázva elindult utánunk a kis mellékhelységbe.

- Tanárnő maradhatok velük? Unatkoznék egyedül - kérdezte Lénárd.

- Csak amíg én is - felelte. - Van még egy kis megbeszélni valóm van den Bosch úrral. - Lénárd bólintott majd beslisszolt hozzánk.

Szó nélkül vágtam bele a munkába, hogy minél hamarabb végezzünk, de úgy tűnt a két srác nem osztozik az elvemben. Hisztiztek, mint két kis óvodás, amin az sem segített, hogy Lénárd, ahogy csak lehetett, szívatott minket.

Pár perc múlva megjelent Jana, szintén duzzogva.

- Vivi sem jön el velem forró csokit venni - toporzékolt.

- Hogy-hogy? - érdeklőttem, miközben egy mélytányért sikáltam.

- Nem érzi túl jól magát - húzta el a száját.

- Hova akarsz menni? - kérdezte Lénárd.

- Csak ide, max. két utcával arrébbra. Úgy 5 perc - nézett a srácra, már csak a tekintetével is kérlelve.

- Menjünk - egyezett bele egyből. - Addig is szívhatok egy szálat - tette hozzá jóval halkabban. Aztán kimentek Erika nénivel közölni a döntést, aki szó nélkül oda adta neki a kért pár eurót (természetesen az osztály pénz kárára), de csak úgy engedte el őket, ha láthatja a pénzből vásárolt forró csokit, vagy legalább a poharat.

Mi meg ott maradtunk a szenvedés bugyrának habjaiban. Szó szerint.

4. Én tudom, te is, ne tedd a hülyét.

Sziasztok!:)
Meghoztam a következő részt, és remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, legalább annyira, hogy nyomot hagyjatok magatok után. Utólag is szeretnék, boldog új évet kívánni mindenkinek!
Lace x. 

VILMÁNYI DÉNES

Most mondanám, hogy reggel frissen, és üdén ébredtem, de akkor óriásit kéne kamuznom. Az ébresztőm a többiekétől eltérően, pofátlanul marha korán ébresztett, hogy a reggeli előtt Janával még elmehessünk futni.
Lénárd és Matyi a hasukon fekve horkoltak versenyre, majdnem, hogy egész éjszaka. Már amennyit aludtunk azután, hogy 1 óra környékén Lotti elhagyta a szobánkat.
Számomra egyáltalán nem volt fura, hogy a közelemben volt, - talán meg is merem kockáztatni, hogy örültem is neki - hiszen, mikor Janával közös programom van, rendszerint elhozza Lottit is. A másik két srácot különösebben nem érdekelte, hogy itt van, bár Matyi többször is hangoztatta, hogy mennyivel jobb lett volna, ha helyette a legjobb barátnője ragad be hozzánk.

A folyosón legnagyobb meglepetésemre, Jana nem várt rám. Gondolatban fejbe csaptam magam, mikor rájöttem, hogy simán aludhattam volna még 5 percet, hiszen ismertem már a lányt annyira, hogy tudjam mindenhonnan elkésik. Az edzője mindig azt mondogatja, csoda, hogy a születését nem késte le.

Összeszereltem a telefonomat, a fülhallgatómmal, hogy fél füllel zenét is hallgassak, ami megadja a ritmusát a futásomnak.

- Indulhatunk? - köszörülte meg a torkát a lány. Megforgattam a szemeimet, kihagyva a megjegyzést a késését illetően, a zsebembe csúsztattam a telefont. Jana előttem haladt egy lépéssel, így - akármennyire is a legjobb barátnőm volt, és nem akartam tőle az égvilágon semmit - tökéletes rálátásom nyílt az egész testére.

Sötétszőke haját, egy szoros copfba kötötte a feje tetején, de még így is leért a derekáig. Felsőtestét, - ahogy Matyi is mondta - csak egy fekete topp takarta, és mivel még ragyogóan sütött a Nap, így meleg is volt, tehát csak egy rövidnadrágot viselt mellette, ami kiemelte a fájóan formás fenekét.

Miután erőt vettem magamon, és egy fejrázás után beértem a lányt, egyből felém kapta a tekintetét, és furán méregetett, amitől enyhén szólva megijedtem. Ha Jana így nézett az emberre az sosem jelentett jót, ugyanis ilyenkor szokta elkezdeni, a jó indulatú megjegyzéseinek a fosását. Imádtam a stílusát, hogy nem az a berögzült lelkizős csaj volt, csak egyszer - kétszer már túl messzire ment, az őszinteséggel.

- Na, mi volt ez a "Lotti véletlenül bent ragadt nálatok" történet? - megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor csak a tegnap éjszakáról kérdezett. Szerettem volna, ha hagy még egy kis időt, át gondolhassam, mit is mondok neki az igazság helyett, ugyanis az eredeti ötlet eléggé aljas volt. Viszont Janát és a türelmet lehetetlen egy mondatban említeni, ugyanis soha semmire nem vár kettő percnél tovább. Éppen ezért történt az, hogy mikor már percek óta nem válaszoltam, nem éppen kedves mozdulatokkal kezdte el ostromolni az oldalamat - Ajánlom, hogy az igazat mondd, vagy kiheréllek!

- Ugyan már, te sem bántanád a kisebbik Dénest! - léptem arrébb tőle, mert akármennyire is lazán kezeltem a dolgot, belül rettegtem, hogy megteszi, az meg ugye nem kedvezne mindenkinek - Nos, az volt, hogy a Matyi biztos forrásokból megtudta, hogy a Roland legújabb célja, a Lotti megszerzése, és hát, mi úgy gondoltuk, hogy mi lenne, ha ez a terv még váratna magára egy kicsikét...És, ezért nem szóltunk a tanárnőnek, hogy Lotti éppen nálunk pisil, mikor jött a kulccsal. És, ja. Minek legyen azzal a szarrágóval, ha olyan jó csávók társaságát is élvezheti, mint az enyém?! - tártam szét a karjaimat, miközben kiléptünk a szállásunk ajtaján.

- Te jó ég! - csapta homlokon magát, miközben hevesen rázta a fejét - Te mindig ilyen szarul csajoztál?

- Micsoda? Milyen csajozás? - vontam fel a szemöldökömet, és a kérdés miatti meglepettségtől pár oktávot még a hangom is ugrott.

- Dénes - sóhajtotta, és egy pillanatra rám vezette azt a tipikus "én tudom, te is, ne tedd a hülyét" tekintetét, amitől az ember rendszerint elszégyelli magát - Még a hülye is látja, hogy Lotti már elég régóta nem közömbös számodra - rázta meg a fejét, majd nem törődve azzal, hogy én a döbbenettől mozdulni sem tudok, futásnak eredt, és eltűnt a kora reggeli amsterdami tömegben.

×××


Ha az éjszakai bezártság nem lett volna elég büntetés, szerény kis osztályunkat a mai napon városfelfedező "kaland" túrára ítélték. Tehát a két lelkes tanárnő, letörölhetetlen mosollyal sétált a már kevésbé lelkes csoportunk élén, miközben épp a csapatokat sorsolták ki. Úgy 15 percnyi séta után Erika néni bevágta a satu féket, így egyértelművé téve, hogy a "rázzuk le az osztályt egy idegen országban" játék perceken belül kezdetét veszi.

Úgy terpeszkedtünk a füvön, és lassan már egymáson is, mint akik most mászták meg a Mount Everest-et, és senki nem akart belegondolni milyen lesz majd, mikor csapatokba osztva kell majd rohangálnunk ebben a baszott nagy városban.

- Tündéreim! - csapta össze a tenyérét, széles, túlontúl kedves mosollyal az arcán osztályfőnökünk. Tizennyolcból, tizennyolc ember forgatta meg a szemeit a megszólítás hallatán, mert annak ellenére, hogy lassan már mindenki a 17-et taposta még mindig tündérek, mókusok, ciculik voltunk - A feladat egyszerű. Hat darab háromfős csapatunk lesz, és mindenki kap egy - egy térképet, amin be van jelölve az útvonal, amit meg kell tennetek, ahhoz, hogy megkapjátok a helyes megoldást, ugyanis a térkép mellé kaptok még egy lapot, aminek az egyik oldalán a helyhez kapcsolódó kérdések vannak, míg a másikon a megoldást rejtő pöttyök. 15 kérdés van, és 60 válasz lehetőség, ám minden kérdésre csak egy helyes válasz van. Az nyer, aki a leghamarabb visszaér, és a legtöbb elsőre bejelölt helyes válasza van!

- A csapatok pedig a következők - vette át a szót Adri, miután fojtott mosollyal végigmérte a társaságunkat - Az első háromfős csapatban, Lotti, Matyi és Dénes fogják egymást segíteni - reménytelen esetként könyveltem el a dolgot, ugyanis Matyi alapból akkora idióta volt, mint mások neki futásból sem, én gyűlöltem a földrajzot, Lotti pedig szimplán csak Lotti volt, aki arra is büszke volt, hogy egy világtérképen be tudta lőni Magyarországot, és mi most Amsterdamban voltunk. Lotti gyorsan áttelepült hozzám és Mátyáshoz, így a többiekre nem figyelve próbáltunk meg rájönni, hogy hogyan tudnánk túlélni ezt az egészet anélkül, hogy akármelyikőnk eltűnne.

- Már, mióta letettük a seggünket ide, azóta keresek valami használható wifit - nézett fel egy pillanatra a telefonjából a lány. Ahogy rám vezette a tekintetét, egy pillanatra zavartan elmosolyodott, és egy tincset újfent a füle mögé tűrt - És, most megtaláltam! - ragyogott fel a szeme, és kikapta a kezemből, a nem rég kiosztott lapot - Csak annyit kell tennünk, hogy elmegyünk egy olyan helyre, ahol nem látnak, és gyorsan a netről kikeressük a válaszokat! - pattant fel, és meg sem várva minket, elindult az egyik hatalmas épület mögé, miután megleste, hogy hol nem fognak minket lánti.

- Hallod, a csaj tud valamit - bökött oldalba Matyi, miközben sebesen kapkodtuk a lábainkat, hogy beérjük az elöl rohanó lány, aki csak hátra fele kiabálta, hogy út közben hány kérdést válaszolt már meg - Tudod, ha nem jönne be neked, és nem lennék oda Janáért, már rég ráröppentem volna vallotta be, és még mielőtt reagálhattam volna lehuppant a bőszen pötyörésző Lotti mellé.

3. Bezárva

Bevallom, ez a rész még szerintem sem sikerült olyan jól, ettől függetlenül remélem, nektek elnyeri a tetszéseteket. Igazából a legnagyobb izgalmak csak később indulnak be, szóval ha már most tetszik a történet, bátran mondhatom, hogy ennél még csak jobb lesz.

Ezerszer is köszönjük a feliratkozásokat, kommenteket, amiket továbbra is csak nagyon várunk!

Jó olvasását az új, ismét csak Lotti szemszögű harmadik részéhez, így karácsony másnapján!

Kellemes ünnepeket, Fran D.!:)

3. Bezárva

Lotti

                     

Alighogy elhaladtam Dénes felé, beleütköztem Erika nénibe.

- Lotti, menj és szólj a lányoknak, hogy vacsoraidő van. Dénes, te is add át Olivérnek és Lénárdnak. A többieknek már szóltam. - Ahogy elmondta, már indult is lefelé, Rolandék és Dénesék szobáján kívül a fiúk követték ott. Adri épp az ajtó kulcsával vacakolt, aztán mikor sikerült neki, hozzám fordult. Adri volt a kísérő tanárunk, ettől függetlenül mindenki tegezte, hiszen még nem volt 26 éves sem. A mi kapcsolatunk pedig végképp különös volt, hiszen véletlenül ő a bátyám barátnője. Aranyos lány volt, illett a bátyámhoz és az osztályunk is imádta.

- Rendbe jöttél? - kérdezte. - Szépen elintézted a srácot - mosolyodott el.

- Hát én nem így fogalmaznék - húztam el a számat. - Egyébként igen, azt hiszem, jól vagyok, csak a repülő okozott némi problémát.

- Az a lényeg - nevetett, és ő is elindult vacsorázni. Úgy tűnt most már nem jutok el Rolandhoz, ami az eredeti célom volt. Pedig a bocsátkérésem már nagyon váratott magára.

Elindultam visszafelé a folyosón, szólni a lányoknak. Amikor ezt megtettem a másik szobában tartózkodó Eszterék egyből elindultuk, mi Janával és Vivivel csak pár perc múlva.

A folyosón Matyi röhögött, de úgy mint egy fogyatékos. Dénes és Lénárd is jól szórakozott, és ezt mind Rolandék ajtaja előtt. Gyanús volt ez nekem.

- Mit műveltek? - kérdeztem, és mindhárman gyanakodva méregettük őket.

- Á, semmit, semmit - felelte Matyi és letörölte a szemeiből folyó könnycseppeket. Viszont a szemünknek nem tudtak hazudni. Tisztán láttuk, ahogy Rolandék ajtajának a zárjából kiveszi a kulcsot, és zsebre vágja.

- Ne csináljátok már! - visítottam, de ezzel egyedül maradtam, mert a mellettem álló lányok csatlakoztak a nevető fiúkhoz.

- Te ne csináld, Lotti! Ez egy jó poén - intett le Matyi.

- Kinek? - tártam szét a karom döbbenten, de a többiek elindultak lefelé, így kénytelen voltam követni őket.

- Te vagy az utolsó? - kérdezte az utánunk belépő Lénárdot az ofő.

- Hát hogyne, tanárnő - felelte, és Erika néni rábólintott. Amikor aztán befejezte az evést néhány perccel később mégiscsak felállt megnézni, igazat mondott-e Lénárd.

- Nem tetszik ez nekem - rázta a fejét, csípőre tett kézzel. - Olyan kevesen vagytok - szólt, és mutatóujja segítségével számolgatni kezdett minket. - 15. TIZENÖT?! Ki nincs itt? Ki vele! - rikácsolta. Szegény holland szakácsnőink megrémültek a hangos halandzsától. - Olivér! Roland! Áron! Hol maradnak ezek a fiúk? Ilyen nincs! - mondta, azzal elindult felfelé.

Mikor visszatért, ha lehet még idegesebb volt.

- Ki szórakozik? - kiabálta. - KINÉL VAN A KULCS? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem.

Mi lehajtottuk a fejünket a lányokkal és a gyümölcslevesünkbe matattunk a kanállal. Dénesek meg pukkadoztak a visszatartott röhögéstől.

- Eszes Mátyás! Nincs mondanivalód? - kérdezte Erika néni.

- De hát, miért pont én? - nézett rá döbbenten, közbe a széken hintázva. - Ez diszkrimináció - csapott aztán az asztalra, amikor a tanár továbbra is kitartott a fürkésző tekintettel.

- Add ide a kulcsot Mátyás! - lépett oda hozzá, és Matyi elé tartotta kezét.

- De tanárnő! - rázta a fejét mosolyogva.

- Három... kettő... - mondta Erika néni, mire Matyi előhúzta zsebéből a kulcsot, és a tenyerébe csapta. Mindhármukból torkaszakadtukból kitört a röhögés. - Hallatlan! Ezzel nincsen vége! - Azzal újra eltipegett az emelet felé. Mikor visszajöttek csak intett a srácoknak (akik amúgy úgy néztek ki mintha mi sem történt volna), hogy üljenek le enni, és ő is szó nélkül visszahuppant befejezni a desszertjét.

- Ami az előbbi kis incidenst illeti, Adrienn tanárnővel kitaláltuk, mi hármótok számára a megfelelő büntetés - kezdte, miután már senki nem evett, de még az étkezőben voltunk.

- Büntetééés? - szörnyedt el Matyi. - Ez csak egy kis ártatlan vicc volt!

- Ó, ez esetben a következmény is pont ilyen ártatlannak fog tűnni számotokra. Úgy döntöttünk az éjszakát hasonló képen a szobátokba bezárva fogjátok tölteni. - A fiúk felhördültek. El kellett harapnunk a mosolyunkat.

- És hogy fogunk fürödni? - pattogott tovább Matyi.

- Hülye gyerek, szobánként van fürdőszoba - oltotta le Jana.

- Ezzel le is zártam volna az ügyet. Dénes add át a kulcsotokat! - sétált hozzájuk újra.

》》》》》》》》》

- Vivi fürdik - mondta Jana, miközben az ágyon fekve nyomkodta a telefonját. Ez hitetlen. Rolandéknál Áron fürdött, onnan rohantam át a sürgős pisilhetnékemmel.

- Basszus! - Kirohantam a szobából, és a legközelebbibe nyitottam be, ami történetesen a szemben lévő Déneséké volt. Szerencsére mindhárman a szobában voltam. - Pisilhetek? - kérdeztem reménykedve, mire Dénes vonakodva, de bólintott, így beugrottan a mosdójukba.

Amikor kifelé akartam menni viszont úgy tűnt jobb ötlet lett volna, ha inkább bepisilek.

Az ajtó zárva volt.

- Mi a franc?! - néztem kérdőre vonóan a srácokra.

- Jajj, el is felejtettük, hogy itt vagy - csapott a homlokára Matyi, de természetesen egy pillanatra se dőltem be a színjátéknak. - Sajnos, életbe lépett a büntetésünk. Úgy tűnik te is velünk töltöd ezt a kellemes kis éjszakát - vonta meg a vállát Matyi gúnyosan mosolyogva.

- Istenem, de gecik vagytok - huppantam le Matyi lábához, karba tett kézzel durcizva. - És még a telefonomat is Rolandéknál hagytam!

- Szar ügy szivi - szólt Lénárd, majd bevonult a fürdőbe.

Kínos csend állt be hármónk között, csak az én morgásom hallatszott. Dénes a telefonját nyomkodta, egyáltalán nem zavartatta a jelenlétem, ebből gondoltam, hogy nem miatta kerültem ebbe a helyzetbe.

- Na, Mátyás szórakoztasd a vendégünket, ha már elő álltál ezzel a remek ötlete - mondta végül Dénes, látványosan arrébb hajítva a telefonját.

- Hmmm - esett gondolkodóba Matyi, amiből egyből kikövetkeztettem, hogy semmi értelmesre nem számíthatunk tőle most sem. - Tudod miért piros az elefánt szeme? - szegezte felém a kérdést.

- Jajj ne már - nyögtem fel a "találós kérdés" hallatán.

- Na, miért piros? - röhögött Dénes reményvesztetten.

- Hogy el tudjon bújni a cseresznyefán - felelte elégedett vigyorral az arcán. Szörnyülködve sóhajtoztam, és forgattam a szemem, és csak azon töprengtem, hogy a francba juthatnék ki. Ha pedig nem jutok ki, hogy élem ezt túl?

- Ez mind szép és jó, csak annyi a baj, hogy az elefántoknak nem piros a szemük - közölte Dénes a rossz hírt.

- Kuss - intette le, majd belevágott a következő poénba.  - Három elefánt sakkozik a cseresznyefán. Mi nem stimmel? - Mivel rájött, hogy tőlem feleslegesen vár reakciót Dénes felé fordult, aki vigyorogva kitárta a karjait. - Az, hogy hárman nem lehet sakkozni. - A két srácból kitört a röhögés, csak azt nem tudtam megfejteni, hogy mitől.

- Jézusom - fordítottam a tekintetem a plafon felé. - Könyörgöm, adjatok egy telót! - kezdtem imádkozni, de csak kegyes kiröhögést kaptam tőlük. Így hát még legalább két órán hallgathattam a hasonló értelmi szintű beszélgetéseket, amihez már Lénárd is csatlakozott.

- Lotti, itt vagy? - hallottam az ajtó mögül a kérdést Janától, bőven éjfél után.

- Aha, itt - szóltam reménykedve. Kezdtem az öngyilkosságot fontolgatni kínomban, úgyhogy több vágyam se lett volna a kijutásnál.

- Akkor gyere már ki! - felelte egyszerűen.

- Szerinted, ha ki tudnék, még itt lennék?

- Erika néni! Tessék kiengedni Lottit! - hallottam még, de a további kommunikációt elnyomta a fiúk újbóli röhögése.

Szóval azt hiszem háromnegyed egyet mutathatott az óra, amikor végül kimászhattam Dénesék szobájából. Aztán végig hallgathattam a kiszabadításom történetét, ami állítólag leginkább Jana Rolanddal való ordibálásából állt.

2. Törvény tiltja

Ahogy, ígértük itt a második rész, immár Dénes szemszögéből. Köszönjük az 5 feliratkozót, és nagyon reméljük ez a szám csak nőni fog! Várjuk a kommenteket, kritikákat, javaslatokat, véleményeket és minden mást is.

Jó olvasást ehhez a részhez is!:)

2. Törvény tiltja

VILMÁNYI DÉNES

A kárörvendő mosoly, ami az arcomon terült szét, nem is lehetett volna nagyobb, mikor Lotti vállát szorongatva figyeltem, a halakhoz hasonlóan tátogó Rolandot.

- Ej, haver - húztam el a számat, gúnyos vigyorra váltva - ez a Karma - kijelentésemre a mellettem álló lány kibújt az ölelésemből, természetesen egy jól irányzott hasba vágás után.

Nevetve léptem arrébb inkább, nehogy még egyszer eltaláljon, és átadtam a helyemet a tanárnőknek.

Erika nénin tisztán látszott az aggodalom, míg Adrienn sokkal inkább az ajkába harapva próbálta elfojtani kitörni készülő nevetését.

A Rolanddal való kapcsolatom, mindennek nevezhető volt csak éppen barátiasnak nem. Az egész még oviban kezdődött, amikor a homokozóban játszottunk, és egy kék lapát miatt összeverekedtünk. Tehát, azóta hatalmas ellentét van közöttünk, minden téren.

Bár a tegnap esti tettét, azért tényleg nem néztem volna ki belőle.

Nem szoktam csajozni, mert tökéletesen megvagyok egyedül is, és nincs szükségem a lányokkal járó kötöttségre. De, az a szép szőke lány, még akár meg is érte volna, a halvány szabadságom elvesztését. A nevéig sajnos nem jutottunk el, ugyanis meg mielőtt elkezdhettem volna rendesebben fűzni, Roland egy hatalmas, eszelős vigyorral állított oda hozzánk, és a vállamat szorosan átkarolva kinyögte, hogy velem nem éri meg próbálkozni, ugyanis a fiúkra bukom. Egészen mostanáig halogattam, hogy beverjek neki egyet, főleg azok után, hogy azt állította Lotti a barátnője, de most, hogy a lány egy kecses, ámde végtelenül undorító mozdulattal elintézte a srác nadrágját, valahogy eltűnt az ütés iránti kísértés.

Sóhajtva ragadtam meg a mellettem haladó Jana bőröndjét, ami jóval nagyobb volt, mint a többi lányé, így sejtettem, hogy még egy ilyen helyen sem hagyná ki az edzést. Az igazat megvallva én sem.

- Most úriembernek hiszed magad? - fonta össze a karjait maga előtt, duzzogva - Tudod, hogy én is elbírom a táskámat - morogta és megpróbálta elvenni tőlem.

Jana tipikusan az a lány volt, aki a külsejével vonzotta a pasikat, ám a személyisége igen sok egyed számára már taszítónak hatott. Most ezzel nem arra célzok, hogy ne lenne jó fej, csak gyűlöli, ha fizetnek helyette, vagy viszik a táskáját, vagy éppen bármit megcsinálnak neki. De, mi meg pasiból vagyunk, és belénk van építve - pontosabban a normális rétegbe -, hogy mindezeket megtegyük a lányok helyett.

- Igazán visszaadhatnád - húzta fel a szemöldökét, míg a szorításomból próbálta kierőlködni a bőrönd fogóját - Dénes, ne szórakozz velem! - emelte meg a hangját - Mindjárt itt hagynak, egy idegen országban! És, én nem tudok hollandul.

- Jana - sóhajtottam újból - szerinted nem számolnak meg minket, mielőtt felszállnánk a transzfer buszra? - egy pillanatra ledobtam a táskámat, hogy gúnyos vigyorral kerítve megveregessem a vállát, bár arra nem számítottam, hogy kap az alkalmon, és megragadva a cuccaimat, elrohan mellőlem.

Szem forgatva indultam meg utána, magamban beismerve az újabb nyereségét.

Nem sok lány barátom volt, pontosabban csak Jana volt az egyetlen, aki elviselt maga mellett úgy, hogy nem akar tőlem a barátságon kívül semmit. És, én se vágytam tőle semmire. Ismertem már eléggé, hogy tudjam, mi ketten soha a büdös életben nem kerülhetnénk össze.

Törvény tiltja.

A buszon természetesen Matyi mellé ültem. Általános első óta a legjobb barátom volt, bár bizton állíthatom, hogy akkor sokkal több esze volt, mint most 17 évesen.

Felvont szemöldökkel, kérdően meredt rám, mikor a piros bőröndöt felrángattam magam mellé a buszra.

- Ugye tudod, hogy azt le kell tenni a csomagtérbe? - csámcsogta. Mániája volt a rágózás, egyszer, talán ötödikben még olyan is volt, hogy két napig csak rágót evett, és még azt is itta - legalább is elmondása szerint -, a harmadik napon meg kórházba került kiszáradás miatt.

- Nem te vagyok - forgattam meg a szemeimet - Csak Janával addig veszekedtünk, hogy a sofőr már lezárta a busz alját, és nem volt hajlandó csak miattunk kinyitni.

- Aha, értem - bólintott, bár szerintem a Jana szónál már nem rám figyelt.

Kilencedik, első napja óta odáig meg vissza van a szőkés-barna, villogó kék szemű, magas, és végtelenül csinos lányért. Ebben pedig azért vagyok biztos, mert még a lány karakánsága, olykori bunkósága sem riasztotta el, így életcéljai közé tartozik, hogy ő egyszer bizony összejön a lánnyal.

- Hallod, az Jana bőröndje? - fordult felém, és majdnem rám fekve mutogatott a piros tárgyra. Értetlenül bólintottam, és mikor láttam a felcsillanó tekintetét, még arrébb toltam, hogy még véletlen se érje el - Naa, haver - nyafogott, lebiggyesztett ajkakkal, akár egy kiskutya - csak pár fehérneműt lessünk meg - próbálkozott újra, én pedig felnevettem, és segítséget kérve a mögöttem ülőktől, a lehető legmesszebb juttattam a bőröndöt, a kanos haveromtól.

×××

Különösebben nem érdekelt, hogy melyik ágyon - nem - fogok aludni, viszont a szobatársaim kevés híján összeverekedtek az ablak melletti alvóhelyért. Tehát mocsok módon, míg a Matyi és Lénárd veszekedtek, szépen befészkeltem magam, arra a helyre, amiért éppen az öldöklés ment.

Amikor ezt észrevették, egyből elcsendesedtek, és sóhajtva pakoltak le a másik két helyre, én pedig győztes vigyorral, karba tett kezekkel, röhögtem a duzzogókon.

- Egyébként, Dénes - huppant le a velem szemben lévő ágyra Matyi - észrevetted, hogy majdnem kétszer annyi cuccot hoztál, mint mi? - dőlt hátra, és megtámasztotta a fejét, a keresztbe tett karjain.

- Csak mellékesen közlöm veled, Mátyás - könyököltem fel, hogy jobban lássuk egymást - én itt is edzeni fogok. Az edzőm el sem akart engedni, úgy kellett térden csúszva könyörögnöm neki.

- Várj, várj, várj! - kiáltotta, és mintha valami eszméletlenül csodás dolgot mondtam volna, ismét felült, és ragyogó, ámde inkább kanos mosollyal meredt rám - Ha te edzel. Akkor egyértelmű, hogy Jana is. És, azt hallottam, hogy a tornász lányok, szexi toppokban futkároznak.

Jana válogatott tornász volt, isten tudja mióta. Még a nagyanyja kezdte el űzni ezt a sportágat, és valahogy anyáról lányára szállt, bár a családi krónikák szerint, eddig Jana a legtehetségesebb. Ezt bizonyítja, hogy rengeteget utazik különböző külföldi versenyekre, na meg az sem mellékes, hogy rengeteg helyen cikkeztek már a "magyar lány, újabb kirobbanó sikeréről".

- Még mielőtt eszedbe jutna, nem, hangsúlyozom, jól figyelj, NEM jöhetsz velünk edzeni - morogtam, amikor már szólásra nyitotta a száját, abban reménykedve, hogy igent mondok a kérdésére - Ezt megyek és meg is beszélem a tanárnőékkel - pattantam fel, és mielőtt még reagálhatott volna, bevágtam magam mögött az ajtót.

A folyosón Lottiba ütköztem, aki lehajtott fejjel nyomkodta a telefonját, így észre sem véve, hogy rátaposott a lábamra, és lefejelte a mellkasomat.

- Hé, azért odafigyelhetnél, merre mész - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt. Felnézett a képernyőről, és halványan viszonozta a gesztust, míg egy sötét barna tincset a füle mögé tűrt - Jobban vagy már? - érdeklődtem, pár perc csend után, ami nem tudom, miért állt be köztünk. Mármint, akárhányszor kettesben voltunk, mindig találtunk valami témát, ám ezúttal csak bámultunk egymásra.

- Persze, amíg nincsen a közelemben semmiféle repülő, vagy valami ahhoz hasonló dolog, tökéletesen vagyok - kuncogott, majd elnézést kérve, elsietett mellettem.

1. Bocs, hogy lehánytalak

És igen, elérkezett a várva várt December 24. és vele együtt az első rész a mi kis blogunkon. Elsőnek is szeretném megköszönni a 3 feliratkozónak az előre megszavazott bizalmát felénk, remélem nem okozunk nekik csalódást, és hozzuk az elvárt szintet. Aki pedig eddig még nem tette meg a feliratkozást, reméljük az első részek után pótolja ezt az elmaradást. A kommenteket is nagyon várjuk, és - majd miután kész lesz - a chatbe is írjatok nekünk bátran!

Jó olvasást kívánok az első részhez! A következőig nem kell majd sokáig várnotok, ugyanis holnap érkezik, az már Dénes szemszögből.

Boldog Karácsonyt!

Fran D.

1. Bocs, hogy lehánytalak

Lotti

Egy órányi várakozás után - ami számomra leginkább hisztizéssel telt, mivel már a gondolattól is rosszul voltam, hogy fel kell ülni arra a micsodára - felszólítottak minket a felszállásra. A többiek egyből felpattantak, előttem viszont lepörgött az életem.

- Induljon a buliii - kiáltotta Olivér, mire mindenki röhögésben tört ki.

- Úgy érted az osztálykirándulás, igaz? - kérdezett vissza az ofőnk, Erika néni.

- Neee - nyöszörögtem, mikor elindultunk, és megszorítottam Jana karját.

- Nyugi már, Lotti, csak te parázol - rántotta el a kezét egyből.

- Mert csak én gondolok bele a következményekbe! - Jana fél szemöldökét felhúzva bámult le rám.

- Mit ki nem találsz! - forgatta a szemét.

Aztán felültünk az Amszterdamba tartó repülőre. A lépcső előtt enyhén szólva megtorpantam, de Jana hátulról megtámogatott kicsit, így már nem volt visszaút.

Beültem középre. Bal oldalamra az ablakhoz Vivi ült, míg másikra Jana.

- Úristen, úristen, úristeeeeen - hisztiztem tovább. Szememből már a könnyek kezdtek folyni, és alig bírtam szorítani jobban a karfát, vagy éppen barátnőim karját. A felszállás határozottan életem legrosszabb percei közé tartoztak. Eközben Vivi mellettem egyszerűen csak röhögött rajtam, Janának pedig látszólag az idegeire mentem. - Jézusom. Most már bármikor lezuhanhatunk - ziláltam.

- Lotti, hagyd már abba! - rivallt rám Jana, újra.

- Te könnyen beszélsz! Annyit repültél már életedben, mint az osztály többi tagja együtt véve.

- És, mint látod, még élek - mutatott végig magán gúnyosan.

- Argghhh - nyögtem, és jobbat nem látván dobolni kezdtem lábaimmal.

- Most komolyan, mit vársz mit csináljak, hogy befogd? Nyilván nincsenek meg azok a képességeim, amivel sikerülne elhallgattatni, úgy tűnik. Ide hívjam Rolandot, vagy mi? Dénest? - hadarta, és ezzel legalább annyit segített, hogy míg megdöbbentem, nem gondoltam arra, hogy a következő pillanatban meghalunk. Roland a legjobb barátom volt. Sok időt töltöttem vele, és tényleg elengedhetetlen része volt az életemnek. Dénes ellenben... khm. Hogy is fogalmazzak? A mi kapcsolatunkra nem találták meg a megfelelő szót. Nem igazán voltunk barátok, olyanok mint mi, Rolanddal, de annál kevesebbek, vagy többek se. Talán, ha annyival fogalmazom meg, hogy ő az osztálytársam, és kész, le is írtam a dolgot.

- Ne idegesíts Jana! - néztem rá tágra nyílt szemekkel, mivel megláttam az arcán a kombinálás sajátos kis formáját, amilyet csak ő tud. Jana ördögien elmosolyodott.

- Roland helyet cserélünk! Most! - ordította, amit természetesen mindenki hallott, így hamar a figyelem középpontjába kerültünk. Velünk párhuzamosan Matyi felriadt álmából Dénes mellett, de mire már Roli ült mellettem, vissza is borította fejét a másikján ülő néni vállára, aki szinten bóbiskolt. Édes látványt nyújtottak.

- Na, mi van, mi van fosikálunk, Lottika? - kérdezte Roland, és egyből a combomra tette kezét.

- Ne is mond! - nyögtem, és újra uralmat nyert rajtam a halál félelmem.

- A legkisebb veszélyben sem vagyunk, ne parázz már.

- Ne hazudozz! Ezzel nem segítesz - ráztam meg a fejem.

- Nem jöttél még rá, hogy én sosem hazudok? - nézett rám komolyan. Egy pillanatra már szégyelltem volna el magam, mire mellettünk Dénes felnevetett.

- Te meg min röhögsz? - kapta rá a tekintetét Roland.

- Á semmi, csak olyan vicceseket beszélsz - kuncogott tovább. Imádtam, ahogy nevetett. Eszméletlenül édes volt ilyenkor. Arcain gödröcskék jelentek meg, zöld szemei csillogtak. Alapból is kifejezetten helyes volt, a belőtt világos barna hajával, de nevetve határozottan letudta volna venni az összes lányt a lábáról.

Roland kérdőn nézett rá, és láttam rajta, hogy Dénesnek már ennyivel sikerült felidegesítenie őt.

- Egyrészt mi neked ezen a nevetséges? Nem mondtam semmi viccet. Másrészt egyáltalán miért hallgatózol? Magán beszélgetés volt, ha észre vetted. - Dénes rá meredt. Csak reménykedni tudtam, hogy normálisan válaszol, mert simán kitelt volna tőlük, hogy ott nyomban egymásnak esnek a repülőn.

- Ha nem csak magaddal foglalkoznál, akkor rájöttél volna, hogy olyan hangosan pofáztál, megkockáztatom mindenki hallotta. Arra pedig, hogy te nem szoktál hazudni, csak annyit tudok mondani, hogy az előző este nem ezt igazolta. - Ahogy Dénes befejezte, elégedett vigyor ült ki az arcára. Roli megmerevedett, de továbbra is értetlenül nézett, bár azt már nem tudtam eldönteni, tényleg nem tudja miről beszél, vagy csak megjátsza.

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte, ökölbe szorított kézzel.

- Például, arra, hogy azt állítottad mindenkinek, hogy Lotti a barátnőd. Vagy ez talán nem hazugság? - Dénes érdeklődve előre dőlt, a kérdést már felém intézve. Újra ledöbbentem. Tátott szájjal néztem Rolira.

- Ez komoly? - kérdeztem halkan, de úgy látszott nem jött össze, mert Dénes megint felnevetett.

- Sejtettem - szólt. - Mert később már lecsaptad tőlem azt a szép szőke csajt, azt mondva, hogy hagyjon, mert meleg vagyok. Szánalmas. - Roland kővé dermedve ült közöttünk.

- Ezeket csak kitaláltad - krákogta.

- Nem emlékszel rá? Érdekes, mert a Lottis sztorinál még csak nem is ittál - röhögött tovább. Ő jól szórakozott, de Roli szemei szikrákat szórtak. Elgondolkoztam a hallottakon, de úgy döntöttem nem foglalkozok vele igazán. Azért Roli kezét elvettem a combomról ezek után. Rám bámult, de Dénes szóval tartotta, így inkább rá figyelt.

Még pár percig hallgattam a veszekedésüket, ami attól kezdve, hogy "az a szép szőke csaj" akart-e Rolanddal smárolni, egészen addig, hogy melyikük a kigyúrtabb minden témára rátért.

Ekkor az egyik légiutas kísérő lány közéjük sétált, és felszólította őket arra, hogy ne zavarják az utasokat. Aztán a fülemre raktam a fejhallgatómat, és az út végéig a zenére koncentráltam.

》》》》》》》》》

Az út alatt még sikerült is elterelnem a figyelmem, amiben ugye a fiúk is segítettek, de amikor a kis hangocska megszólalt, hogy megkezdődik a leszállás újra beparáztam. Egyből hülyének tituláltam magam, amiért a felszállást tartottam borzalmasnak. Az ehhez képest kispista volt.

De büszkén jelenthetem, túléltem, bár arról már ne beszéljünk, hogy mennyire éreztem szarul magam.

A közérzetemre még rátett pár lapáttal a buszozás és mozgólépcső, ami a csomagteret előzte meg.

A bőröndöket szállító szalagnál néhány fiú előre ment a csomagjainkra vadászni. A lányok meg csak mutogattak, és kiabáltak, melyik az övék.

Szerencsém volt, hogy Roland tudta melyik az enyém, hiszen nem bírtam megszólalni se a pokoli émelygéstől. Ezt hittem még abban a pillanatban, hogy szerencse, de a következőben már teljesen másképp gondoltam.

Roli odahozta, és lerakta mellém a bőröndöm. Nem is indult vissza egyből, talán látta rajtam, hogy rosszul vagyok.

Azt akartam mondani neki, hogy "köszi", de amikor nyitottam volna a szám, pocsék íz töltötte ki. Már nem tudtam megállítani a feltörő ingert, előregörnyedtem.

Lehánytam Roland farmerét.

Felegyenesedtem, és próbáltam felfogni, mi is történt. A szám elé kaptam a kezem, és eközben valaki átkarolta a nyakam.

Dénes. Végig nézte az egész jelenetet. Furcsálltam, de mintha elégedettnek tűnt volna.

- Te Lotti, én egyre jobban bírlak - felelte, és kitört belőle a röhögés. Ott álltam elszörnyedve, előttem a lehányt Roli, aki úgy tűnt nem kapott sokkot, csupán nem tudja mit tegyen, vagy mondjon, eközben pedig az a srác karolta át a nyakam, aki ki nem állhatja.

Éljenek a kicsit sem kínos élmények.