} -->

3. Bezárva

Bevallom, ez a rész még szerintem sem sikerült olyan jól, ettől függetlenül remélem, nektek elnyeri a tetszéseteket. Igazából a legnagyobb izgalmak csak később indulnak be, szóval ha már most tetszik a történet, bátran mondhatom, hogy ennél még csak jobb lesz.

Ezerszer is köszönjük a feliratkozásokat, kommenteket, amiket továbbra is csak nagyon várunk!

Jó olvasását az új, ismét csak Lotti szemszögű harmadik részéhez, így karácsony másnapján!

Kellemes ünnepeket, Fran D.!:)

3. Bezárva

Lotti
                     

Alighogy elhaladtam Dénes felé, beleütköztem Erika nénibe.

- Lotti, menj és szólj a lányoknak, hogy vacsoraidő van. Dénes, te is add át Olivérnek és Lénárdnak. A többieknek már szóltam. - Ahogy elmondta, már indult is lefelé, Rolandék és Dénesék szobáján kívül a fiúk követték ott. Adri épp az ajtó kulcsával vacakolt, aztán mikor sikerült neki, hozzám fordult. Adri volt a kísérő tanárunk, ettől függetlenül mindenki tegezte, hiszen még nem volt 26 éves sem. A mi kapcsolatunk pedig végképp különös volt, hiszen véletlenül ő a bátyám barátnője. Aranyos lány volt, illett a bátyámhoz és az osztályunk is imádta.

- Rendbe jöttél? - kérdezte. - Szépen elintézted a srácot - mosolyodott el.

- Hát én nem így fogalmaznék - húztam el a számat. - Egyébként igen, azt hiszem, jól vagyok, csak a repülő okozott némi problémát.

- Az a lényeg - nevetett, és ő is elindult vacsorázni. Úgy tűnt most már nem jutok el Rolandhoz, ami az eredeti célom volt. Pedig a bocsátkérésem már nagyon váratott magára.

Elindultam visszafelé a folyosón, szólni a lányoknak. Amikor ezt megtettem a másik szobában tartózkodó Eszterék egyből elindultuk, mi Janával és Vivivel csak pár perc múlva.

A folyosón Matyi röhögött, de úgy mint egy fogyatékos. Dénes és Lénárd is jól szórakozott, és ezt mind Rolandék ajtaja előtt. Gyanús volt ez nekem.

- Mit műveltek? - kérdeztem, és mindhárman gyanakodva méregettük őket.

- Á, semmit, semmit - felelte Matyi és letörölte a szemeiből folyó könnycseppeket. Viszont a szemünknek nem tudtak hazudni. Tisztán láttuk, ahogy Rolandék ajtajának a zárjából kiveszi a kulcsot, és zsebre vágja.

- Ne csináljátok már! - visítottam, de ezzel egyedül maradtam, mert a mellettem álló lányok csatlakoztak a nevető fiúkhoz.

- Te ne csináld, Lotti! Ez egy jó poén - intett le Matyi.

- Kinek? - tártam szét a karom döbbenten, de a többiek elindultak lefelé, így kénytelen voltam követni őket.

- Te vagy az utolsó? - kérdezte az utánunk belépő Lénárdot az ofő.

- Hát hogyne, tanárnő - felelte, és Erika néni rábólintott. Amikor aztán befejezte az evést néhány perccel később mégiscsak felállt megnézni, igazat mondott-e Lénárd.

- Nem tetszik ez nekem - rázta a fejét, csípőre tett kézzel. - Olyan kevesen vagytok - szólt, és mutatóujja segítségével számolgatni kezdett minket. - 15. TIZENÖT?! Ki nincs itt? Ki vele! - rikácsolta. Szegény holland szakácsnőink megrémültek a hangos halandzsától. - Olivér! Roland! Áron! Hol maradnak ezek a fiúk? Ilyen nincs! - mondta, azzal elindult felfelé.

Mikor visszatért, ha lehet még idegesebb volt.

- Ki szórakozik? - kiabálta. - KINÉL VAN A KULCS? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem.

Mi lehajtottuk a fejünket a lányokkal és a gyümölcslevesünkbe matattunk a kanállal. Dénesek meg pukkadoztak a visszatartott röhögéstől.

- Eszes Mátyás! Nincs mondanivalód? - kérdezte Erika néni.

- De hát, miért pont én? - nézett rá döbbenten, közbe a széken hintázva. - Ez diszkrimináció - csapott aztán az asztalra, amikor a tanár továbbra is kitartott a fürkésző tekintettel.

- Add ide a kulcsot Mátyás! - lépett oda hozzá, és Matyi elé tartotta kezét.

- De tanárnő! - rázta a fejét mosolyogva.

- Három... kettő... - mondta Erika néni, mire Matyi előhúzta zsebéből a kulcsot, és a tenyerébe csapta. Mindhármukból torkaszakadtukból kitört a röhögés. - Hallatlan! Ezzel nincsen vége! - Azzal újra eltipegett az emelet felé. Mikor visszajöttek csak intett a srácoknak (akik amúgy úgy néztek ki mintha mi sem történt volna), hogy üljenek le enni, és ő is szó nélkül visszahuppant befejezni a desszertjét.

- Ami az előbbi kis incidenst illeti, Adrienn tanárnővel kitaláltuk, mi hármótok számára a megfelelő büntetés - kezdte, miután már senki nem evett, de még az étkezőben voltunk.

- Büntetééés? - szörnyedt el Matyi. - Ez csak egy kis ártatlan vicc volt!

- Ó, ez esetben a következmény is pont ilyen ártatlannak fog tűnni számotokra. Úgy döntöttünk az éjszakát hasonló képen a szobátokba bezárva fogjátok tölteni. - A fiúk felhördültek. El kellett harapnunk a mosolyunkat.

- És hogy fogunk fürödni? - pattogott tovább Matyi.

- Hülye gyerek, szobánként van fürdőszoba - oltotta le Jana.

- Ezzel le is zártam volna az ügyet. Dénes add át a kulcsotokat! - sétált hozzájuk újra.

》》》》》》》》》

- Vivi fürdik - mondta Jana, miközben az ágyon fekve nyomkodta a telefonját. Ez hitetlen. Rolandéknál Áron fürdött, onnan rohantam át a sürgős pisilhetnékemmel.

- Basszus! - Kirohantam a szobából, és a legközelebbibe nyitottam be, ami történetesen a szemben lévő Déneséké volt. Szerencsére mindhárman a szobában voltam. - Pisilhetek? - kérdeztem reménykedve, mire Dénes vonakodva, de bólintott, így beugrottan a mosdójukba.

Amikor kifelé akartam menni viszont úgy tűnt jobb ötlet lett volna, ha inkább bepisilek.

Az ajtó zárva volt.

- Mi a franc?! - néztem kérdőre vonóan a srácokra.

- Jajj, el is felejtettük, hogy itt vagy - csapott a homlokára Matyi, de természetesen egy pillanatra se dőltem be a színjátéknak. - Sajnos, életbe lépett a büntetésünk. Úgy tűnik te is velünk töltöd ezt a kellemes kis éjszakát - vonta meg a vállát Matyi gúnyosan mosolyogva.

- Istenem, de gecik vagytok - huppantam le Matyi lábához, karba tett kézzel durcizva. - És még a telefonomat is Rolandéknál hagytam!

- Szar ügy szivi - szólt Lénárd, majd bevonult a fürdőbe.

Kínos csend állt be hármónk között, csak az én morgásom hallatszott. Dénes a telefonját nyomkodta, egyáltalán nem zavartatta a jelenlétem, ebből gondoltam, hogy nem miatta kerültem ebbe a helyzetbe.

- Na, Mátyás szórakoztasd a vendégünket, ha már elő álltál ezzel a remek ötlete - mondta végül Dénes, látványosan arrébb hajítva a telefonját.

- Hmmm - esett gondolkodóba Matyi, amiből egyből kikövetkeztettem, hogy semmi értelmesre nem számíthatunk tőle most sem. - Tudod miért piros az elefánt szeme? - szegezte felém a kérdést.

- Jajj ne már - nyögtem fel a "találós kérdés" hallatán.

- Na, miért piros? - röhögött Dénes reményvesztetten.

- Hogy el tudjon bújni a cseresznyefán - felelte elégedett vigyorral az arcán. Szörnyülködve sóhajtoztam, és forgattam a szemem, és csak azon töprengtem, hogy a francba juthatnék ki. Ha pedig nem jutok ki, hogy élem ezt túl?

- Ez mind szép és jó, csak annyi a baj, hogy az elefántoknak nem piros a szemük - közölte Dénes a rossz hírt.

- Kuss - intette le, majd belevágott a következő poénba.  - Három elefánt sakkozik a cseresznyefán. Mi nem stimmel? - Mivel rájött, hogy tőlem feleslegesen vár reakciót Dénes felé fordult, aki vigyorogva kitárta a karjait. - Az, hogy hárman nem lehet sakkozni. - A két srácból kitört a röhögés, csak azt nem tudtam megfejteni, hogy mitől.

- Jézusom - fordítottam a tekintetem a plafon felé. - Könyörgöm, adjatok egy telót! - kezdtem imádkozni, de csak kegyes kiröhögést kaptam tőlük. Így hát még legalább két órán hallgathattam a hasonló értelmi szintű beszélgetéseket, amihez már Lénárd is csatlakozott.

- Lotti, itt vagy? - hallottam az ajtó mögül a kérdést Janától, bőven éjfél után.

- Aha, itt - szóltam reménykedve. Kezdtem az öngyilkosságot fontolgatni kínomban, úgyhogy több vágyam se lett volna a kijutásnál.

- Akkor gyere már ki! - felelte egyszerűen.

- Szerinted, ha ki tudnék, még itt lennék?

- Erika néni! Tessék kiengedni Lottit! - hallottam még, de a további kommunikációt elnyomta a fiúk újbóli röhögése.

Szóval azt hiszem háromnegyed egyet mutathatott az óra, amikor végül kimászhattam Dénesék szobájából. Aztán végig hallgathattam a kiszabadításom történetét, ami állítólag leginkább Jana Rolanddal való ordibálásából állt.


2. Törvény tiltja

Ahogy, ígértük itt a második rész, immár Dénes szemszögéből. Köszönjük az 5 feliratkozót, és nagyon reméljük ez a szám csak nőni fog! Várjuk a kommenteket, kritikákat, javaslatokat, véleményeket és minden mást is.

Jó olvasást ehhez a részhez is!:)

2. Törvény tiltja

VILMÁNYI DÉNES

A kárörvendő mosoly, ami az arcomon terült szét, nem is lehetett volna nagyobb, mikor Lotti vállát szorongatva figyeltem, a halakhoz hasonlóan tátogó Rolandot.

- Ej, haver - húztam el a számat, gúnyos vigyorra váltva - ez a Karma - kijelentésemre a mellettem álló lány kibújt az ölelésemből, természetesen egy jól irányzott hasba vágás után.
Nevetve léptem arrébb inkább, nehogy még egyszer eltaláljon, és átadtam a helyemet a tanárnőknek.
Erika nénin tisztán látszott az aggodalom, míg Adrienn sokkal inkább az ajkába harapva próbálta elfojtani kitörni készülő nevetését.

A Rolanddal való kapcsolatom, mindennek nevezhető volt csak éppen barátiasnak nem. Az egész még oviban kezdődött, amikor a homokozóban játszottunk, és egy kék lapát miatt összeverekedtünk. Tehát, azóta hatalmas ellentét van közöttünk, minden téren.
Bár a tegnap esti tettét, azért tényleg nem néztem volna ki belőle.

Nem szoktam csajozni, mert tökéletesen megvagyok egyedül is, és nincs szükségem a lányokkal járó kötöttségre. De, az a szép szőke lány, még akár meg is érte volna, a halvány szabadságom elvesztését. A nevéig sajnos nem jutottunk el, ugyanis meg mielőtt elkezdhettem volna rendesebben fűzni, Roland egy hatalmas, eszelős vigyorral állított oda hozzánk, és a vállamat szorosan átkarolva kinyögte, hogy velem nem éri meg próbálkozni, ugyanis a fiúkra bukom. Egészen mostanáig halogattam, hogy beverjek neki egyet, főleg azok után, hogy azt állította Lotti a barátnője, de most, hogy a lány egy kecses, ámde végtelenül undorító mozdulattal elintézte a srác nadrágját, valahogy eltűnt az ütés iránti kísértés.

Sóhajtva ragadtam meg a mellettem haladó Jana bőröndjét, ami jóval nagyobb volt, mint a többi lányé, így sejtettem, hogy még egy ilyen helyen sem hagyná ki az edzést. Az igazat megvallva én sem.

- Most úriembernek hiszed magad? - fonta össze a karjait maga előtt, duzzogva - Tudod, hogy én is elbírom a táskámat - morogta és megpróbálta elvenni tőlem.

Jana tipikusan az a lány volt, aki a külsejével vonzotta a pasikat, ám a személyisége igen sok egyed számára már taszítónak hatott. Most ezzel nem arra célzok, hogy ne lenne jó fej, csak gyűlöli, ha fizetnek helyette, vagy viszik a táskáját, vagy éppen bármit megcsinálnak neki. De, mi meg pasiból vagyunk, és belénk van építve - pontosabban a normális rétegbe -, hogy mindezeket megtegyük a lányok helyett.

- Igazán visszaadhatnád - húzta fel a szemöldökét, míg a szorításomból próbálta kierőlködni a bőrönd fogóját - Dénes, ne szórakozz velem! - emelte meg a hangját - Mindjárt itt hagynak, egy idegen országban! És, én nem tudok hollandul.

- Jana - sóhajtottam újból - szerinted nem számolnak meg minket, mielőtt felszállnánk a transzfer buszra? - egy pillanatra ledobtam a táskámat, hogy gúnyos vigyorral kerítve megveregessem a vállát, bár arra nem számítottam, hogy kap az alkalmon, és megragadva a cuccaimat, elrohan mellőlem.

Szem forgatva indultam meg utána, magamban beismerve az újabb nyereségét.

Nem sok lány barátom volt, pontosabban csak Jana volt az egyetlen, aki elviselt maga mellett úgy, hogy nem akar tőlem a barátságon kívül semmit. És, én se vágytam tőle semmire. Ismertem már eléggé, hogy tudjam, mi ketten soha a büdös életben nem kerülhetnénk össze.

Törvény tiltja.

A buszon természetesen Matyi mellé ültem. Általános első óta a legjobb barátom volt, bár bizton állíthatom, hogy akkor sokkal több esze volt, mint most 17 évesen.

Felvont szemöldökkel, kérdően meredt rám, mikor a piros bőröndöt felrángattam magam mellé a buszra.

- Ugye tudod, hogy azt le kell tenni a csomagtérbe? - csámcsogta. Mániája volt a rágózás, egyszer, talán ötödikben még olyan is volt, hogy két napig csak rágót evett, és még azt is itta - legalább is elmondása szerint -, a harmadik napon meg kórházba került kiszáradás miatt.

- Nem te vagyok - forgattam meg a szemeimet - Csak Janával addig veszekedtünk, hogy a sofőr már lezárta a busz alját, és nem volt hajlandó csak miattunk kinyitni.

- Aha, értem - bólintott, bár szerintem a Jana szónál már nem rám figyelt.

Kilencedik, első napja óta odáig meg vissza van a szőkés-barna, villogó kék szemű, magas, és végtelenül csinos lányért. Ebben pedig azért vagyok biztos, mert még a lány karakánsága, olykori bunkósága sem riasztotta el, így életcéljai közé tartozik, hogy ő egyszer bizony összejön a lánnyal.

- Hallod, az Jana bőröndje? - fordult felém, és majdnem rám fekve mutogatott a piros tárgyra. Értetlenül bólintottam, és mikor láttam a felcsillanó tekintetét, még arrébb toltam, hogy még véletlen se érje el - Naa, haver - nyafogott, lebiggyesztett ajkakkal, akár egy kiskutya - csak pár fehérneműt lessünk meg - próbálkozott újra, én pedig felnevettem, és segítséget kérve a mögöttem ülőktől, a lehető legmesszebb juttattam a bőröndöt, a kanos haveromtól.

×××

Különösebben nem érdekelt, hogy melyik ágyon - nem - fogok aludni, viszont a szobatársaim kevés híján összeverekedtek az ablak melletti alvóhelyért. Tehát mocsok módon, míg a Matyi és Lénárd veszekedtek, szépen befészkeltem magam, arra a helyre, amiért éppen az öldöklés ment.

Amikor ezt észrevették, egyből elcsendesedtek, és sóhajtva pakoltak le a másik két helyre, én pedig győztes vigyorral, karba tett kezekkel, röhögtem a duzzogókon.

- Egyébként, Dénes - huppant le a velem szemben lévő ágyra Matyi - észrevetted, hogy majdnem kétszer annyi cuccot hoztál, mint mi? - dőlt hátra, és megtámasztotta a fejét, a keresztbe tett karjain.

- Csak mellékesen közlöm veled, Mátyás - könyököltem fel, hogy jobban lássuk egymást - én itt is edzeni fogok. Az edzőm el sem akart engedni, úgy kellett térden csúszva könyörögnöm neki.

- Várj, várj, várj! - kiáltotta, és mintha valami eszméletlenül csodás dolgot mondtam volna, ismét felült, és ragyogó, ámde inkább kanos mosollyal meredt rám - Ha te edzel. Akkor egyértelmű, hogy Jana is. És, azt hallottam, hogy a tornász lányok, szexi toppokban futkároznak.

Jana válogatott tornász volt, isten tudja mióta. Még a nagyanyja kezdte el űzni ezt a sportágat, és valahogy anyáról lányára szállt, bár a családi krónikák szerint, eddig Jana a legtehetségesebb. Ezt bizonyítja, hogy rengeteget utazik különböző külföldi versenyekre, na meg az sem mellékes, hogy rengeteg helyen cikkeztek már a "magyar lány, újabb kirobbanó sikeréről".

- Még mielőtt eszedbe jutna, nem, hangsúlyozom, jól figyelj, NEM jöhetsz velünk edzeni - morogtam, amikor már szólásra nyitotta a száját, abban reménykedve, hogy igent mondok a kérdésére - Ezt megyek és meg is beszélem a tanárnőékkel - pattantam fel, és mielőtt még reagálhatott volna, bevágtam magam mögött az ajtót.

A folyosón Lottiba ütköztem, aki lehajtott fejjel nyomkodta a telefonját, így észre sem véve, hogy rátaposott a lábamra, és lefejelte a mellkasomat.

- Hé, azért odafigyelhetnél, merre mész - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt. Felnézett a képernyőről, és halványan viszonozta a gesztust, míg egy sötét barna tincset a füle mögé tűrt - Jobban vagy már? - érdeklődtem, pár perc csend után, ami nem tudom, miért állt be köztünk. Mármint, akárhányszor kettesben voltunk, mindig találtunk valami témát, ám ezúttal csak bámultunk egymásra.

- Persze, amíg nincsen a közelemben semmiféle repülő, vagy valami ahhoz hasonló dolog, tökéletesen vagyok - kuncogott, majd elnézést kérve, elsietett mellettem.

1. Bocs, hogy lehánytalak

És igen, elérkezett a várva várt December 24. és vele együtt az első rész a mi kis blogunkon. Elsőnek is szeretném megköszönni a 3 feliratkozónak az előre megszavazott bizalmát felénk, remélem nem okozunk nekik csalódást, és hozzuk az elvárt szintet. Aki pedig eddig még nem tette meg a feliratkozást, reméljük az első részek után pótolja ezt az elmaradást. A kommenteket is nagyon várjuk, és - majd miután kész lesz - a chatbe is írjatok nekünk bátran!

Jó olvasást kívánok az első részhez! A következőig nem kell majd sokáig várnotok, ugyanis holnap érkezik, az már Dénes szemszögből.

Boldog Karácsonyt!

Fran D.

1. Bocs, hogy lehánytalak

Lotti

Egy órányi várakozás után - ami számomra leginkább hisztizéssel telt, mivel már a gondolattól is rosszul voltam, hogy fel kell ülni arra a micsodára - felszólítottak minket a felszállásra. A többiek egyből felpattantak, előttem viszont lepörgött az életem.

- Induljon a buliii - kiáltotta Olivér, mire mindenki röhögésben tört ki.

- Úgy érted az osztálykirándulás, igaz? - kérdezett vissza az ofőnk, Erika néni.

- Neee - nyöszörögtem, mikor elindultunk, és megszorítottam Jana karját.

- Nyugi már, Lotti, csak te parázol - rántotta el a kezét egyből.

- Mert csak én gondolok bele a következményekbe! - Jana fél szemöldökét felhúzva bámult le rám.

- Mit ki nem találsz! - forgatta a szemét.

Aztán felültünk az Amszterdamba tartó repülőre. A lépcső előtt enyhén szólva megtorpantam, de Jana hátulról megtámogatott kicsit, így már nem volt visszaút.

Beültem középre. Bal oldalamra az ablakhoz Vivi ült, míg másikra Jana.

- Úristen, úristen, úristeeeeen - hisztiztem tovább. Szememből már a könnyek kezdtek folyni, és alig bírtam szorítani jobban a karfát, vagy éppen barátnőim karját. A felszállás határozottan életem legrosszabb percei közé tartoztak. Eközben Vivi mellettem egyszerűen csak röhögött rajtam, Janának pedig látszólag az idegeire mentem. - Jézusom. Most már bármikor lezuhanhatunk - ziláltam.

- Lotti, hagyd már abba! - rivallt rám Jana, újra.

- Te könnyen beszélsz! Annyit repültél már életedben, mint az osztály többi tagja együtt véve.

- És, mint látod, még élek - mutatott végig magán gúnyosan.

- Argghhh - nyögtem, és jobbat nem látván dobolni kezdtem lábaimmal.

- Most komolyan, mit vársz mit csináljak, hogy befogd? Nyilván nincsenek meg azok a képességeim, amivel sikerülne elhallgattatni, úgy tűnik. Ide hívjam Rolandot, vagy mi? Dénest? - hadarta, és ezzel legalább annyit segített, hogy míg megdöbbentem, nem gondoltam arra, hogy a következő pillanatban meghalunk. Roland a legjobb barátom volt. Sok időt töltöttem vele, és tényleg elengedhetetlen része volt az életemnek. Dénes ellenben... khm. Hogy is fogalmazzak? A mi kapcsolatunkra nem találták meg a megfelelő szót. Nem igazán voltunk barátok, olyanok mint mi, Rolanddal, de annál kevesebbek, vagy többek se. Talán, ha annyival fogalmazom meg, hogy ő az osztálytársam, és kész, le is írtam a dolgot.

- Ne idegesíts Jana! - néztem rá tágra nyílt szemekkel, mivel megláttam az arcán a kombinálás sajátos kis formáját, amilyet csak ő tud. Jana ördögien elmosolyodott.

- Roland helyet cserélünk! Most! - ordította, amit természetesen mindenki hallott, így hamar a figyelem középpontjába kerültünk. Velünk párhuzamosan Matyi felriadt álmából Dénes mellett, de mire már Roli ült mellettem, vissza is borította fejét a másikján ülő néni vállára, aki szinten bóbiskolt. Édes látványt nyújtottak.

- Na, mi van, mi van fosikálunk, Lottika? - kérdezte Roland, és egyből a combomra tette kezét.

- Ne is mond! - nyögtem, és újra uralmat nyert rajtam a halál félelmem.

- A legkisebb veszélyben sem vagyunk, ne parázz már.

- Ne hazudozz! Ezzel nem segítesz - ráztam meg a fejem.

- Nem jöttél még rá, hogy én sosem hazudok? - nézett rám komolyan. Egy pillanatra már szégyelltem volna el magam, mire mellettünk Dénes felnevetett.

- Te meg min röhögsz? - kapta rá a tekintetét Roland.

- Á semmi, csak olyan vicceseket beszélsz - kuncogott tovább. Imádtam, ahogy nevetett. Eszméletlenül édes volt ilyenkor. Arcain gödröcskék jelentek meg, zöld szemei csillogtak. Alapból is kifejezetten helyes volt, a belőtt világos barna hajával, de nevetve határozottan letudta volna venni az összes lányt a lábáról.

Roland kérdőn nézett rá, és láttam rajta, hogy Dénesnek már ennyivel sikerült felidegesítenie őt.

- Egyrészt mi neked ezen a nevetséges? Nem mondtam semmi viccet. Másrészt egyáltalán miért hallgatózol? Magán beszélgetés volt, ha észre vetted. - Dénes rá meredt. Csak reménykedni tudtam, hogy normálisan válaszol, mert simán kitelt volna tőlük, hogy ott nyomban egymásnak esnek a repülőn.

- Ha nem csak magaddal foglalkoznál, akkor rájöttél volna, hogy olyan hangosan pofáztál, megkockáztatom mindenki hallotta. Arra pedig, hogy te nem szoktál hazudni, csak annyit tudok mondani, hogy az előző este nem ezt igazolta. - Ahogy Dénes befejezte, elégedett vigyor ült ki az arcára. Roli megmerevedett, de továbbra is értetlenül nézett, bár azt már nem tudtam eldönteni, tényleg nem tudja miről beszél, vagy csak megjátsza.

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte, ökölbe szorított kézzel.

- Például, arra, hogy azt állítottad mindenkinek, hogy Lotti a barátnőd. Vagy ez talán nem hazugság? - Dénes érdeklődve előre dőlt, a kérdést már felém intézve. Újra ledöbbentem. Tátott szájjal néztem Rolira.

- Ez komoly? - kérdeztem halkan, de úgy látszott nem jött össze, mert Dénes megint felnevetett.

- Sejtettem - szólt. - Mert később már lecsaptad tőlem azt a szép szőke csajt, azt mondva, hogy hagyjon, mert meleg vagyok. Szánalmas. - Roland kővé dermedve ült közöttünk.

- Ezeket csak kitaláltad - krákogta.

- Nem emlékszel rá? Érdekes, mert a Lottis sztorinál még csak nem is ittál - röhögött tovább. Ő jól szórakozott, de Roli szemei szikrákat szórtak. Elgondolkoztam a hallottakon, de úgy döntöttem nem foglalkozok vele igazán. Azért Roli kezét elvettem a combomról ezek után. Rám bámult, de Dénes szóval tartotta, így inkább rá figyelt.

Még pár percig hallgattam a veszekedésüket, ami attól kezdve, hogy "az a szép szőke csaj" akart-e Rolanddal smárolni, egészen addig, hogy melyikük a kigyúrtabb minden témára rátért.

Ekkor az egyik légiutas kísérő lány közéjük sétált, és felszólította őket arra, hogy ne zavarják az utasokat. Aztán a fülemre raktam a fejhallgatómat, és az út végéig a zenére koncentráltam.

》》》》》》》》》

Az út alatt még sikerült is elterelnem a figyelmem, amiben ugye a fiúk is segítettek, de amikor a kis hangocska megszólalt, hogy megkezdődik a leszállás újra beparáztam. Egyből hülyének tituláltam magam, amiért a felszállást tartottam borzalmasnak. Az ehhez képest kispista volt.

De büszkén jelenthetem, túléltem, bár arról már ne beszéljünk, hogy mennyire éreztem szarul magam.

A közérzetemre még rátett pár lapáttal a buszozás és mozgólépcső, ami a csomagteret előzte meg.

A bőröndöket szállító szalagnál néhány fiú előre ment a csomagjainkra vadászni. A lányok meg csak mutogattak, és kiabáltak, melyik az övék.

Szerencsém volt, hogy Roland tudta melyik az enyém, hiszen nem bírtam megszólalni se a pokoli émelygéstől. Ezt hittem még abban a pillanatban, hogy szerencse, de a következőben már teljesen másképp gondoltam.

Roli odahozta, és lerakta mellém a bőröndöm. Nem is indult vissza egyből, talán látta rajtam, hogy rosszul vagyok.

Azt akartam mondani neki, hogy "köszi", de amikor nyitottam volna a szám, pocsék íz töltötte ki. Már nem tudtam megállítani a feltörő ingert, előregörnyedtem.

Lehánytam Roland farmerét.

Felegyenesedtem, és próbáltam felfogni, mi is történt. A szám elé kaptam a kezem, és eközben valaki átkarolta a nyakam.

Dénes. Végig nézte az egész jelenetet. Furcsálltam, de mintha elégedettnek tűnt volna.

- Te Lotti, én egyre jobban bírlak - felelte, és kitört belőle a röhögés. Ott álltam elszörnyedve, előttem a lehányt Roli, aki úgy tűnt nem kapott sokkot, csupán nem tudja mit tegyen, vagy mondjon, eközben pedig az a srác karolta át a nyakam, aki ki nem állhatja.

Éljenek a kicsit sem kínos élmények.