Bevallom, ez a rész még szerintem sem sikerült olyan jól, ettől függetlenül remélem, nektek elnyeri a tetszéseteket. Igazából a legnagyobb izgalmak csak később indulnak be, szóval ha már most tetszik a történet, bátran mondhatom, hogy ennél még csak jobb lesz.
Ezerszer is köszönjük a feliratkozásokat, kommenteket, amiket továbbra is csak nagyon várunk!
Jó olvasását az új, ismét csak Lotti szemszögű harmadik részéhez, így karácsony másnapján!
Kellemes ünnepeket, Fran D.!:)
Lotti
Alighogy elhaladtam
Dénes felé, beleütköztem Erika nénibe.
- Lotti, menj és szólj
a lányoknak, hogy vacsoraidő van. Dénes, te is add át Olivérnek és Lénárdnak. A
többieknek már szóltam. - Ahogy elmondta, már indult is lefelé, Rolandék és
Dénesék szobáján kívül a fiúk követték ott. Adri épp az ajtó kulcsával vacakolt,
aztán mikor sikerült neki, hozzám fordult. Adri volt a kísérő tanárunk, ettől
függetlenül mindenki tegezte, hiszen még nem volt 26 éves sem. A mi
kapcsolatunk pedig végképp különös volt, hiszen véletlenül ő a bátyám
barátnője. Aranyos lány volt, illett a bátyámhoz és az osztályunk is imádta.
- Rendbe jöttél? -
kérdezte. - Szépen elintézted a srácot - mosolyodott el.
- Hát én nem így
fogalmaznék - húztam el a számat. - Egyébként igen, azt hiszem, jól vagyok,
csak a repülő okozott némi problémát.
- Az a lényeg -
nevetett, és ő is elindult vacsorázni. Úgy tűnt most már nem jutok el
Rolandhoz, ami az eredeti célom volt. Pedig a bocsátkérésem már nagyon váratott
magára.
Elindultam visszafelé a
folyosón, szólni a lányoknak. Amikor ezt megtettem a másik szobában tartózkodó
Eszterék egyből elindultuk, mi Janával és Vivivel csak pár perc múlva.
A folyosón Matyi
röhögött, de úgy mint egy fogyatékos. Dénes és Lénárd is jól szórakozott, és
ezt mind Rolandék ajtaja előtt. Gyanús volt ez nekem.
- Mit műveltek? - kérdeztem,
és mindhárman gyanakodva méregettük őket.
- Á, semmit, semmit -
felelte Matyi és letörölte a szemeiből folyó könnycseppeket. Viszont a
szemünknek nem tudtak hazudni. Tisztán láttuk, ahogy Rolandék ajtajának a
zárjából kiveszi a kulcsot, és zsebre vágja.
- Ne csináljátok már! -
visítottam, de ezzel egyedül maradtam, mert a mellettem álló lányok
csatlakoztak a nevető fiúkhoz.
- Te ne csináld, Lotti!
Ez egy jó poén - intett le Matyi.
- Kinek? - tártam szét
a karom döbbenten, de a többiek elindultak lefelé, így kénytelen voltam követni
őket.
- Te vagy az utolsó? -
kérdezte az utánunk belépő Lénárdot az ofő.
- Hát hogyne, tanárnő -
felelte, és Erika néni rábólintott. Amikor aztán befejezte az evést néhány
perccel később mégiscsak felállt megnézni, igazat mondott-e Lénárd.
- Nem tetszik ez nekem
- rázta a fejét, csípőre tett kézzel. - Olyan kevesen vagytok - szólt, és
mutatóujja segítségével számolgatni kezdett minket. - 15. TIZENÖT?! Ki nincs
itt? Ki vele! - rikácsolta. Szegény holland szakácsnőink megrémültek a hangos
halandzsától. - Olivér! Roland! Áron! Hol maradnak ezek a fiúk? Ilyen nincs! -
mondta, azzal elindult felfelé.
Mikor visszatért, ha
lehet még idegesebb volt.
- Ki szórakozik? -
kiabálta. - KINÉL VAN A KULCS? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem.
Mi lehajtottuk a
fejünket a lányokkal és a gyümölcslevesünkbe matattunk a kanállal. Dénesek meg
pukkadoztak a visszatartott röhögéstől.
- Eszes Mátyás! Nincs
mondanivalód? - kérdezte Erika néni.
- De hát, miért pont
én? - nézett rá döbbenten, közbe a széken hintázva. - Ez diszkrimináció -
csapott aztán az asztalra, amikor a tanár továbbra is kitartott a fürkésző
tekintettel.
- Add ide a kulcsot
Mátyás! - lépett oda hozzá, és Matyi elé tartotta kezét.
- De tanárnő! - rázta a
fejét mosolyogva.
- Három... kettő... - mondta
Erika néni, mire Matyi előhúzta zsebéből a kulcsot, és a tenyerébe csapta.
Mindhármukból torkaszakadtukból kitört a röhögés. - Hallatlan! Ezzel nincsen
vége! - Azzal újra eltipegett az emelet felé. Mikor visszajöttek csak intett a
srácoknak (akik amúgy úgy néztek ki mintha mi sem történt volna), hogy üljenek
le enni, és ő is szó nélkül visszahuppant befejezni a desszertjét.
- Ami az előbbi kis
incidenst illeti, Adrienn tanárnővel kitaláltuk, mi hármótok számára a
megfelelő büntetés - kezdte, miután már senki nem evett, de még az étkezőben
voltunk.
- Büntetééés? -
szörnyedt el Matyi. - Ez csak egy kis ártatlan vicc volt!
- Ó, ez esetben a
következmény is pont ilyen ártatlannak fog tűnni számotokra. Úgy döntöttünk az
éjszakát hasonló képen a szobátokba bezárva fogjátok tölteni. - A fiúk
felhördültek. El kellett harapnunk a mosolyunkat.
- És hogy fogunk
fürödni? - pattogott tovább Matyi.
- Hülye gyerek,
szobánként van fürdőszoba - oltotta le Jana.
- Ezzel le is zártam
volna az ügyet. Dénes add át a kulcsotokat! - sétált hozzájuk újra.
》》》》》》》》》
- Vivi fürdik - mondta
Jana, miközben az ágyon fekve nyomkodta a telefonját. Ez hitetlen. Rolandéknál
Áron fürdött, onnan rohantam át a sürgős pisilhetnékemmel.
- Basszus! - Kirohantam
a szobából, és a legközelebbibe nyitottam be, ami történetesen a szemben lévő
Déneséké volt. Szerencsére mindhárman a szobában voltam. - Pisilhetek? -
kérdeztem reménykedve, mire Dénes vonakodva, de bólintott, így beugrottan a
mosdójukba.
Amikor kifelé akartam
menni viszont úgy tűnt jobb ötlet lett volna, ha inkább bepisilek.
Az ajtó zárva volt.
- Mi a franc?! - néztem
kérdőre vonóan a srácokra.
- Jajj, el is
felejtettük, hogy itt vagy - csapott a homlokára Matyi, de természetesen egy
pillanatra se dőltem be a színjátéknak. - Sajnos, életbe lépett a büntetésünk.
Úgy tűnik te is velünk töltöd ezt a kellemes kis éjszakát - vonta meg a vállát
Matyi gúnyosan mosolyogva.
- Istenem, de gecik
vagytok - huppantam le Matyi lábához, karba tett kézzel durcizva. - És még a
telefonomat is Rolandéknál hagytam!
- Szar ügy szivi -
szólt Lénárd, majd bevonult a fürdőbe.
Kínos csend állt be
hármónk között, csak az én morgásom hallatszott. Dénes a telefonját nyomkodta,
egyáltalán nem zavartatta a jelenlétem, ebből gondoltam, hogy nem miatta
kerültem ebbe a helyzetbe.
- Na, Mátyás
szórakoztasd a vendégünket, ha már elő álltál ezzel a remek ötlete - mondta
végül Dénes, látványosan arrébb hajítva a telefonját.
- Hmmm - esett
gondolkodóba Matyi, amiből egyből kikövetkeztettem, hogy semmi értelmesre nem
számíthatunk tőle most sem. - Tudod miért piros az elefánt szeme? - szegezte
felém a kérdést.
- Jajj ne már - nyögtem
fel a "találós kérdés" hallatán.
- Na, miért piros? -
röhögött Dénes reményvesztetten.
- Hogy el tudjon bújni
a cseresznyefán - felelte elégedett vigyorral az arcán. Szörnyülködve
sóhajtoztam, és forgattam a szemem, és csak azon töprengtem, hogy a francba
juthatnék ki. Ha pedig nem jutok ki, hogy élem ezt túl?
- Ez mind szép és jó,
csak annyi a baj, hogy az elefántoknak nem piros a szemük - közölte Dénes a
rossz hírt.
- Kuss - intette le,
majd belevágott a következő poénba. -
Három elefánt sakkozik a cseresznyefán. Mi nem stimmel? - Mivel rájött, hogy
tőlem feleslegesen vár reakciót Dénes felé fordult, aki vigyorogva kitárta a
karjait. - Az, hogy hárman nem lehet sakkozni. - A két srácból kitört a
röhögés, csak azt nem tudtam megfejteni, hogy mitől.
- Jézusom - fordítottam
a tekintetem a plafon felé. - Könyörgöm, adjatok egy telót! - kezdtem
imádkozni, de csak kegyes kiröhögést kaptam tőlük. Így hát még legalább két
órán hallgathattam a hasonló értelmi szintű beszélgetéseket, amihez már Lénárd
is csatlakozott.
- Lotti, itt vagy? -
hallottam az ajtó mögül a kérdést Janától, bőven éjfél után.
- Aha, itt - szóltam
reménykedve. Kezdtem az öngyilkosságot fontolgatni kínomban, úgyhogy több
vágyam se lett volna a kijutásnál.
- Akkor gyere már ki! -
felelte egyszerűen.
- Szerinted, ha ki
tudnék, még itt lennék?
- Erika néni! Tessék
kiengedni Lottit! - hallottam még, de a további kommunikációt elnyomta a fiúk
újbóli röhögése.
Szóval azt hiszem
háromnegyed egyet mutathatott az óra, amikor végül kimászhattam Dénesék
szobájából. Aztán végig hallgathattam a kiszabadításom történetét, ami állítólag
leginkább Jana Rolanddal való ordibálásából állt.